NHS: „Szégyelljék magukat a pánikvásárlók!”
Igen határozottan fogalmazta meg véleményét Stephen Powis, az NHS England nemzeti orvosigazgatója, miután egy kemény műszakot követően egy egészségügyi dolgozók egy része nem tudott magának ennivalót venni, mivel a boltokból estére mindent felvásároltak a fogyasztók.
Powis egy videóra hivatkozva mondta ki kendőzetlenül gondolatait. A videóban egy sürgősségi ellátásban dolgozó nővér, Dawn Bilbrough könnyek között meséli el, hogy a műszak végeztével élelemért indult, de már semmit nem tudott vásárolni.
„Mindannyiunknak szégyellenünk kellene magunkat, hogy ez történik”, fogalmazott Powis. „Ez elfogadhatatlan. Éppen azokról az emberekről van szó, akik rólunk, vagy szeretteinkről fognak gondoskodni az elkövetkező hetekben. Ne halmozzuk az élelmiszerkészletet, ne vásároljunk önző módon, máskülönben az egészségügyi dolgozóknak nem lesz hozzáférése a legalapvetőbb árucikkekhez”- tette hozzá Powis.
Helen Dickinson, a BRC vezérigazgatója hozzátette, hogy rengeteg élelmiszer van az ellátási láncban: „Félmilliárd kilóval több élelmiszer van felhalmozva a háztartásokban, mint három héttel ezelőtt, szóval gondoskodjunk róla, hogy legalább egy részét elfogyasztjuk.”
Retail Gazette
Kapcsolódó cikkeink
A covid hatása a fogyasztói szokásokra máig tart
A COVID-19 világjárvány terjedése példátlan módon befolyásolta a fogyasztói magatartást.…
Tovább olvasom >Fel kell lépni a gyermekelhízás ellen!
Az Egyesült Királyságban 2022 lehet az az év, amikor végre…
Tovább olvasom >
Ismét terjed a pánikvásárlás Németországban
A koronavírus-járvány második hullámának felerősödésével ismét feltűnt a pánikvásárlás jelensége…
Tovább olvasom >További cikkeink
Csökken a kereskedelem jövedelmezősége – érdemi forrásokat nyit meg a kormány
Május 28-án tartották a Laurel Számítástechnikai Kft. sorrendben 12. Retail…
Tovább olvasom >5500 szépségrajongóval telt meg az MVM Dome
Minden korábbinál nagyobb érdeklődés mellett zajlott le május 23–24. között…
Tovább olvasom >Sikerrel zárult a III. REL Szervezők Napja
Magyarország élen jár a rövid ellátási láncok támogatásában – hangzott…
Tovább olvasom >