Nem mindegy, hogy sir vagy szőr!

Szerző: Budai Klára Dátum: 2023. 06. 08. 10:32

A korlátozások, illetve az emberek mozgásterének beszűkülése erőteljesen visszavetette a forgalmat mind a női, mind pedig a férfi szőrtelenítőknél. A tavalyi év pozitív eredményei azt mutatják, hogy amint elkezdtünk újra társasági életet élni, kikapcsolódni, nyaralni, úgy fektettünk egyre több figyelmet ápolt megjelenésünkre is.

Ez a cikk a Trade magazin 2023.5. számában olvasható

A szőrtelenítés kategórián belül a női szegmens értékben 24-25%-ot, míg darabszámban 5%-ot nőtt 2022-ben 2021 azonos időszakához képest.

A teljes női szőrtelenítés kategóriát vizsgálva érződik a szezonalitás, azonban szezonon kívül sincs már drasztikus visszaesés. A felfutási időszak tavasszal indul, majd nyáron akár duplázódni is tud a forgalom a téli időszakhoz képest, ősszel pedig ismét mérséklődik.

Varga Mariann
brand manager
Alveola

– A pandémia erre a kategóriára is jelentős hatást gyakorolt, a forgalmi számokban visszaesés volt tapasztalható, kiemelten a nyári időszakban, amikor nem utaztak az emberek, zárva voltak a strandok és a fürdők – emlékszik vissza Varga Mariann, az Alveola Kft. brand managere.

A férfi borotválkozószerek piacán is növekedést lehetett megfigyelni 2022-ben. Ezen a területen is érzékelhető minimális szezonalitás. A nyári hónapokban erősödik a termékek forgalma, de az új trendek hatására jelentős hangsúlyt kap a mindennapi arcápolás a férfiak körében, így a rendszeresség az eladásokban is megmutatkozik.

Új termékek és összetevők

Az Alveola Kft. a női szőrtelenítő/borotválkozó kategóriában az X-Epil márkával képviselteti magát, szortimentjében minden szőrtelenítési eljárásra nyújt biztonságos megoldást.

– Elmondhatjuk, hogy a 2022-es év nem volt könnyű, ennek ellenére a szőrtelenítési szortimentünkben több termékünknél is szép növekedést értünk el, darabszámban és értékben egyaránt – avat be Varga Mariann.

A 2023-as évben több termékújdonsággal jelentkezik az X-Epil márka. Az X-Epil Express formulás szőrtelenítő krém 100 ml kiszerelésben kerül a választékba, és bővítik a prémium használatra kész gélgyanta­csíkok palettát is, ahol a Hialuronsav mellett a kupuazu vaj mint összetevő lesz az újdonság. Az új termékeknél a csomagolási egységeket is növelik a piaci igényekhez alkalmazkodva. Ezenkívül az új X-Epil hárompengés eldobható borotva is hamarosan elérhető lesz.

A női borotváknál a kétpengéseket elkezdték leváltani a hárompengés termékek

Kényelmes megoldások

A női szőrtelenítés legnagyobb részét a szőrtelenítő krémek és gyanták adják, majd ezt követik az eldobható borotvák, a borotvakészülékek, valamint az elektromos gyantázók. A kiegészítő és különleges termékek, mint például a gyantapatronok és az SOS szőrbenövést megelőző lotion forgalma is jelentősen növekszik évről évre.

A kategóriában érezhető egy elmozdulás a magasabb árú, megbízható, minőségibb termékek irányában. Ennek jele az is, hogy az eldobható női borotva kategóriában a klasszikus kétpengés borotvákat kezdik letaszítani a trónról a hárompengés, mozgófejes változatok. A borotvakészülékek eladási aránya is növekszik, ezen belül is a magasabb árú termékeké, de a drágább, minőségi gyanták is egyre népszerűbbek, melyek kevesebb fájdalommal járnak. A minőség mellett fontos szempont a kényelem, így a gyantacsíkok is szép eredményeket produkálnak. Továbbá egyre többen választják az otthon kényelmesen elvégezhető meleg gyantás szőrtelenítő eljárást.

Boros Tamás
kereskedelmi és
marketingigazgató
Caola

– A jelenlegi divatnak megfelelően a férfiak egy része nem a teljes arcát borotválja, hanem a borotválkozás a szakáll formára igazítását, a kontúrok megrajzolását jelenti. Ennek hatására erősödik a borotvakrémek forgalma, melyek ezeket a formázásokat segítik. Elérhető habzó és nem habzó verzió is a kínálatunkban, így minden igényt ki tudunk elégíteni ezen a területen – ismerteti Boros Tamás, a Caola Kozmetikai és Háztartás Vegyipari Zrt. kereskedelmi és marketingigazgatója.

Teljes megújulás

Ebben az évben a Caola Zrt. teljes megújuláson megy keresztül. Épül az új gyár, aminek nyitása május-júniusban várható. Emellett termékeik 90%-a megújult arculattal köszön majd vissza a polcokról, mint például a teljes Barbon és Figaro család. Az arculati megújulás mellett a beltartalmon is javítanak a mai kor elvárásai alapján. //

Kapcsolódó cikkeink