Nem csak Magyarországon hasítanak a kötelező akciók
Szerbia folytatja az infláció elleni küzdelmet, és tovább bővíti az olcsóbban árusítandó termékek kategóriáit, hasonlóan Magyarországhoz. A kötelező akciózás jelentős mértékben hozzájárult az infláció csökkentéséhez az országban – állapította meg a helyi statisztikai hivatal. Tomislav Momirović kereskedelmi miniszter közölte, hogy új lendülettel és új termékekkel bővítve folytatódik a kötelező akciók sora.
A múlt évben Szerbiában 16,5 százalékos inflációt jegyeztek fel, azonban sikerült ezt 6 százalék alá szorítani. A jegybank célja az, hogy év végéig visszatérjen a pénzromlás üteme a 3 százalék plusz-mínusz 1,5 százalékos sávba. A kormány kiemelte, hogy az egyik alapvető kötelessége a polgárok védelme a magas piaci áraktól.
A „Jobb ár” akció eredetileg 36 termékcsoportot foglalt magában. Ennek lényege az, hogy az akciózásra kötelezik a kereskedőket az infláció mérséklése érdekében. A kormányrendelet értelmében a kereskedőknek legalább egy terméket akciós áron kell kínálniuk minden kijelölt kategóriából. Ezek közé tartozik többek között a tej, joghurt, sajt, alma, burgonya, tésztafélék, csirkehús, felvágottak, üdítőitalok, kávé, babatáp, babasampon, babafürdető, pelenka, toalettpapír, egészségügyi betét, mosogatószer és mosószer.
Momirović miniszter jelezte, hogy a listát új termékekkel fogják bővíteni, de konkrétumokat egyelőre nem közölt. Szerbiában hivatalos statisztikák szerint januárban éves szinten 6,4%, februárban pedig 5,6% volt a pénzromlás üteme.
Kapcsolódó cikkeink
10-ből 6 cég áremelést tervez
Az MKIK Gazdaság- és Vállalkozáskutató Intézet áprilisi féléves vállalati konjunktúravizsgálatának…
Tovább olvasom >A szélsőséges időjárást megérzi az élelmiszerpiac is
Magyarországon a következő hónapokban várhatóan emelkedni fog a liszt és…
Tovább olvasom >Lassanként visszaépülhet a kiskereskedelmi forgalom és lakossági fogyasztás
A kiskereskedelmi forgalom alakulása és a lakossági fogyasztás visszaépülése az…
Tovább olvasom >További cikkeink
Megvette a Valeo Foods az Appalaches Nature-t
Megvásárolta a Valeo Foods Group a kanadai juharszirup-gyártó Appalaches Nature-t.…
Tovább olvasom >Franciaországban és Brazíliában növekszik, Európában küszködik a Carrefour
Az Európában meglehetős kihívást jelentő körülmények ellenére elégedett a Carrefour…
Tovább olvasom >Közel felére esett vissza az élelmiszer-ipari innovációk száma 2007 óta
A Mintel piackutató cég szerint a 2024 januárja és májusa…
Tovább olvasom >