Négymillióval csökkent az EU-ban a mnkavállalók száma

Szerző: trademagazin Dátum: 2009. 11. 24. 00:05

A nemzetközi gazdasági válság kezdete óta több mint 4 millió munkahellyel zsugorodott a foglalkoztatás az Európai Unióban – állapította meg egyebek között az Európai Bizottság a foglalkoztatás uniós helyzetéről szóló éves jelentésében.

A hétfőn megjelent uniós anyag szerint a válság javarészt visszafordította a 2000 óta elért foglalkoztatás-növekedést. A legkedvezőtlenebb helyzetbe a férfiak, a fiatalok, az alacsony képzettségűek és a határozott idejű szerződéssel foglalkoztatottak kerültek. A hatást valamennyivel csillapította a rövidített munkaidő és más módszerek alkalmazása.
Az adatok szerint a kilencvenes évek óta ugyan csökkent a tartós munkanélküliek száma, ez a probléma azonban továbbra is komoly kihívást jelent. Az utóbbi években az EU-ban az összes munkanélküli időszak közel 45 százaléka egy évnél hosszabb ideig tartott (a statisztika szerint az "éllovas" Magyarországon 13,9 hónapig), míg ez az adat az Egyesült Államokban csupán 10 százaléknyi.
A tavalyi második félév és az idei második félév között a huszonhét EU-tagállam közül csak Luxemburgban bővült a foglalkoztatás, minden más tagországban hanyatlott. A csökkenés mértéke uniós átlagban 1,9 százalék volt, de például Lettországban és Észtországban 10 százalékra, hazánkban 4,5 százalékra ugrott.
A munkanélküliségi arány a balti államokban ugrott meg különösen, valamint Spanyolországban és Írországban – ezekben az államokban 10-20 százalék közötti már az arány. Magyarország a 9,5 százalékos uniós átlag közelében található 9,8 százalékkal – közölte a Népszabadság Online.




Kapcsolódó cikkeink