Nébih: Szlovákiában is megjelent az afrikai sertéspestis
Miután Szlovákiában is megjelent az afrikai sertéspestis (ASP), az eset miatt felállított védő- és megfigyelési körzet Magyarországra, Borsod-Abaúj-Zemplén megyébe is átnyúlik – közölte a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) a honlapján.
A szlovák Állami Állategészségügyi és Élelmiszerügyi Hivatal jelentette, hogy az afrikai sertéspestis (ASP) vírusát egy kis létszámú házisertés-állományban mutatták ki Tőketerebes járás területén. A közlemény szerint a szlovák hivatal még július 24-én erősítette meg az ASP jelenlétét.
A szlovák és a magyar állategészségügyi szakemberek is megtették a szükséges intézkedéseket. A magyar Országos Járványvédelmi Központ az érintett községek területén elrendelte többek között a sertésállományok összeírását és klinikai vizsgálatát, valamint a sertésszállítások korlátozását, illetve hatósági engedélyhez kötését.
Kiemelték, a Magyarországra átnyúló védő- és megfigyelési körzetben házi sertések megbetegedését eddig nem jelentették. (MTI)
Kapcsolódó cikkeink
Több mint 3 millió forintos bírságot szabott ki a Nébih strandbüfékre és streed food árusokra
A strandbüfék és a street food árusító helyek nyári szezonális…
Tovább olvasom >Nébih: kevés hiba a nyári táborokban
Az ellenőrzések számához képest kevés hibát tártak fel a Nemzeti…
Tovább olvasom >A Nébih a nyár folyamán is fejleszti az eGN-t
Folyamatos az elektronikus Gazdálkodási Naplót érintő fejlesztői munka a nyár…
Tovább olvasom >További cikkeink
Megvette a Valeo Foods az Appalaches Nature-t
Megvásárolta a Valeo Foods Group a kanadai juharszirup-gyártó Appalaches Nature-t.…
Tovább olvasom >Franciaországban és Brazíliában növekszik, Európában küszködik a Carrefour
Az Európában meglehetős kihívást jelentő körülmények ellenére elégedett a Carrefour…
Tovább olvasom >Közel felére esett vissza az élelmiszer-ipari innovációk száma 2007 óta
A Mintel piackutató cég szerint a 2024 januárja és májusa…
Tovább olvasom >