Nébih: az élelmiszer-hamisítás a második legnagyobb illegális üzlet az EU-ban

Szerző: Trademagazin editor Dátum: 2017. 05. 10. 11:22

A kábítószer-kereskedelem után a második legnagyobb illegális üzletág a visszaélés az élemiszerlánc-termékekkel az Európai Unióban, a világon pedig a negyedik – mondta Helik Ferenc, a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) kiemelt ügyek igazgatóságának vezetője az M1 aktuális csatornán.

nebih

A műsorban Helik Ferencet és Czuczor Ákost, a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) főosztályvezető-helyettesét azzal kapcsolatban kérdezték, hogy több mint 47 tonna hamis vagy gyenge minőségű élelmiszert és 107 ezer liter egyéb terméket vont ki a forgalomból a Nébih az élelmiszerhamisítás elleni nemzetközi műveletben.
Arra a kérdésre, hogy mitől számít gyenge minőségűnek egy adott élelmiszer, Helik Ferenc azt mondta: a termék összetevőit mindig az eredeti gyártmánylapjával hasonlítják össze. Hangsúlyozta, hogy amelyik élelmiszernek az egyik alapanyagát kiveszik vagy mással pótolják, az hamisított.
Czuczor Ákos hangsúlyozta: minél több illegális terméket von ki a NAV a magyar piacról, annál több legálisan dolgozó kereskedő értékesítheti az áruit, és ez adóbevétel-növekedést is hoz. (MTI)

Kapcsolódó cikkeink