NAK-FruitVeB: erősödik az importnyomás a káposztafélék piacán

Szerző: STA Dátum: 2023. 11. 13. 09:45

Az erősödő importnyomás miatt nehéz helyzetben vannak a hazai fejeskáposzta-termelők, ezért az ágazatban piacszervezésre és nagyobb összefogásra lenne szükség – állapítja meg a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara NAK) és a Magyar Zöldség-Gyümölcs Szakmaközi Szervezet, a FruitVeB csütörtökön kiadott körképében.

(Fotó: Pixabay)

A szakmai szervezetek összefoglalója szerint az elmúlt 4-5 évben 1600-1700 hektár között mozgott a fejeskáposzta termőterülete.  A múlt évben fejes káposztából 39,8 ezer tonna termett Magyarországon, 7 százalékkal több, mint egy évvel korábban. A nagyobb termés ellenére ugyanakkor tovább nőtt az import mennyisége, az idei év első felében az import 5 százalékkal 3,07 ezer tonnára nőtt az elmúlt év azonos időszakához képest. A növekedést elsősorban a lengyel káposztaimport ugrásszerű emelkedése okozta, Lengyelországból 92 százalékkal 674,9 tonnára nőtt a behozatal – hívták fel a figyelmet. Hozzátették, hogy az importnyomás az év második felében sem csökkent, ami a felvásárlási árakat is jelentősen mérsékelte. Az áruházláncok és a savanyítók is előnyben részesítik az olcsóbb lengyel káposztát – jegyezték meg. Úgy vélik, mindez rámutat a piacszervezés hiányára, a hazai termelők ugyanis összefogás nélkül nem tudják érdekeiket érvényesíteni az áruházláncokkal, illetve a feldolgozókkal szemben.

A NAK és a FruitVeB szerint piacszervezési intézkedéseket kellene tenni a fejeskáposzta-ágazatban

Ezáltal az itthon megtermelt, kiváló minőségű áru eljut a fogyasztókhoz, a termelőknek pedig megélhetést biztosít a tevékenységük. Emellett a vásárlói tudatosság erősítésére is szükség van, hiszen, ha a fogyasztók a magyar káposztát keresik a boltokban, arra az áruházláncoknak is reagálniuk kell. Az összefoglalóban felhívták a figyelmet arra, hogy bár a legtöbb káposztaféle egész évben kapható, az igazi szezonjuk ősszel kezdődik, amikor a kicsit nehezebb ételek is megjelennek a családok asztalán. A Márton-napi liba elképzelhetetlen különböző káposztás köretek nélkül, karácsonykor jön a töltött káposzta, szilveszterkor a korhelyleves – írták. A káposztafélék az európai étkezésben fontos élelmiszernek számítanak, nagy mennyiségben tartalmaznak C-vitamint, folsavat, káliumot, szelént, rostokat. Magas vas- és kalciumtartalmuk mellett A-, B6-, B12-, D-, E- és K-vitamin is található bennük. A fejes káposzta mellett káposztafélék körébe tartozik a kelkáposzta, a karalábé, a karfiol, a brokkoli, a kelbimbó, a leveles vagy a kínai kel is – áll az összefoglalóban.

MTI

Kapcsolódó cikkeink