Elkerülhetetlennek látják a hús- és tejtermékek drágulását az ágazat szereplői
A takarmányok világszerte tapasztalható 30-50 százalékos drágulása miatt mindenhol komoly nehézségekkel küzdenek az állattartók. Ez az áremelkedés a hazai állattenyésztőknél, vágóhidaknál és feldolgozóüzemeknél is megjelenik, és az ágazat szereplői szerint a fogyasztói árak is fokozatosan emelkedhetnek a következő hónapokban.
A takarmányok ára mintegy 30-50%-kal emelkedett meg az elmúlt hónapokban, a hozzájuk szükséges alapanyagok (gabona, fehérjenövények, aminosavak stb.) világpiaci árugrása nyomán. A globális áremelkedés miatt jelentősen megnőtt az állattenyésztők önköltsége, ugyanis a takarmány az állattartás során a legnagyobb költség.
A vágóállatok és állati termékek (tej, tojás) drágulásával a megnövekedett költség a hús- és tejfeldolgozókra is áttevődik. Az ágazat meghatározó szakmai szervezetei és vállalkozásai szerint mindez már a közeljövőben világszerte, így Magyarországon is a hús-, és tejtermékek kiskereskedelmi fogyasztói árának fokozatos emelkedéséhez és tartósan magasabb szinten maradásához vezethet. Ugyanis ekkora mértékű költségnövekedés nem tud eloszlani a termékpályák szereplői közt. A feldolgozókat is érintő energiahordozó, üzemanyag, illetve az árfolyam miatti költségnövekedés tovább súlyosbítja a helyzetet.
A magyarországi állattenyésztést, hús- és tejfeldolgozást sem hagyták érintetlenül a koronavírus-járvány által egy év alatt okozott nehézségek. Emellett a húságazatot az afrikai sertéspestis és a baromfiinfluenza is sújtja. A takarmányok árának mostani, hónapok óta tartó emelkedése hatványozottan nehézségek elé állítja mind az állattartókat, mind a vágóhidakat, tejfeldolgozóüzemeket. Ez a trend nem csupán hazánkban várható, hanem nemzetközi kitekintésben is, ugyanis például a sertéstenyésztésben meghatározó Németországban is drasztikusan megemelkedtek az élőállat-árak az elmúlt pár hónapban. (NAK)
Kapcsolódó cikkeink
Szárazság, technológiai verseny és összefogás: beindult a hazai dinnyeszezon
Komoly kihívások közepette indul a 2025-ös magyar dinnyeszezon: a csapadékhiány,…
Tovább olvasom >Visszaszerezheti elvesztett exportpiacait a magyar dinnye a termelői érdekképviseletek szerint
Visszaszerezheti exportpiacait a magyar dinnye, a 175 ezer tonnásra becsülhető…
Tovább olvasom >Cseresznye szakmai nap Érden – kihívások és jövőbe mutató megoldások
A Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem (MATE) és a Nemzeti…
Tovább olvasom >További cikkeink
Szárazság, technológiai verseny és összefogás: beindult a hazai dinnyeszezon
Komoly kihívások közepette indul a 2025-ös magyar dinnyeszezon: a csapadékhiány,…
Tovább olvasom >Romló, de a nemzetgazdasági átlagnál jobb konjunktúra a turizmusban
2025. júniusban a turisztikai cégek 70%-a szolgáltatási árainak növekedéséről számolt…
Tovább olvasom >Áremelkedés, exportcsökkenés, új fogyasztói szokások – így alakult a baromfi- és tojáspiac 2025 első felében
Látványos változások jellemezték 2025 első félévét a hazai baromfi- és…
Tovább olvasom >