Nagy Márton: fenntartható a magyar gazdaság 4 százalék körüli növekedése
Idén 2-3 százalék közötti gazdasági növekedésre számít a kormány, de 2025-ben elérhető és hosszú távon is fenntartható a 4 százalék körüli növekedés – mondta a nemzetgazdasági miniszter hétfői budapesti sajtótájékoztatóján, ahol a kormány által elfogadott 2024-2030-as új versenyképességi stratégiát mutatta be.
Nagy Márton kifejtette: a növekedés ebben az évben az exportpiacok átmeneti gyengesége miatt nem éri el a 4 százalékot, de hosszú távon ezzel már nem számolnak.
A gazdaságot nem felülről szemlélik és nem mutatószámrendszert használnak, a versenyképességi stratégia csaknem 1300 vállalat közvetlen vagy szakmai szervezeteken keresztül közvetített javaslatai alapján épült fel – fogalmazott. A nemzetgazdasági miniszter hangsúlyozta: nem gazdasági fordulatra van szükség, hanem finomhangolásra.
A kormány változatlan célja, hogy Magyarország 2030-ra elérje az EU fejlettségének 90 százalékát. Ehhez szükség van arra, hogy a foglalkoztatási ráta 85 százalékra emelkedjen, a beruházási ráta pedig 30 százalékra a GDP arányában, ezen belül a vállalati beruházási ráta 20 százalékra – fejtette ki.
A miniszter célként említette a gazdaság újraiparosítását, ahol a termékexport a GDP arányában eléri a 100 százalékot, a feldolgozóipari részarány pedig a 30 százalékot. Hozzátette: Magyarországnak 2030-ra a világ 20 legversenyképesebb országa közé kell kerülnie.
Kitért arra, hogy a beruházások mennyisége mellett a termelékenység minőségi javulása szintén elengedhetetlen a konvergencia és a versenyképesség növeléséhez, a minőség mellett ugyanakkor a mérethatékonyság is hangsúlyos. Megfelelő mérethatékonyság mellett a vállalatok ki tudják gazdálkodni a bért, valamint a növekedéshez szükséges további feltételeket – mutatott rá.
Nagy Márton a legfontosabb irányelvek között említette egyebek mellett a magas színvonalú munkaerő biztosítását, a mobilitásösztönzést és a képzési támogatásokat, a reálbérek folyamatos és egyenletes emelését, a jövedelemkülönbségek csökkenetését, a vállalatok hatékonyságának és versenyképességének ösztönzését, valamint a támogatott hitel- és tőkeprogramokat.
A miniszter ismertette: a versenyképességi stratégia kiemelt célja a hazai beszállítók fejlesztése, a kutatás-fejlesztés és az innováció támogatása, illetve a magyar tulajdonú ipari vállalatok erősítése, „magyar bajnokok” kinevelése. A makroszemlélet helyett mikro- és mezoszintű megközelítésre van szükség – fogalmazott.
Kiemelte, hogy a versenyképesség erősítése érdekében két különösen fontos terület kerül előtérbe, az elektromos autózás és a mesterséges intelligencia.
Fábián Gergely, a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) iparpolitikáért és technológiáért felelős államtitkára a sajtótájékoztatón elmondta: a versenyképességi stratégia hat kiemelt ágazatra koncentrál.
A járműipar kapcsán ismertette, hogy az iparág átalakulásával új ágazatok születnek, ezekben Magyarország piacvezetővé szeretne válni. Ennek érdekében a többi között erősítik a hazai beszállítók versenyképességét és fejlesztik az elektromobilitási ökoszisztémát.
Az élelmiszeriparban a geopolitikai kihívásoknak is ellenálló ellátásbiztonságot teremtenek a hazai vállalatok védelmével, illetve a hazai gyártású élelmiszerekkel, erősítik a technológiát és a digitalizációt, valamint ösztönzik az exportot – jelezte.
Az egészségiparról szólva az államtitkár kiemelte, hogy az egészségügyben nélkülözhetetlen eszközökből Magyarország 2030-ra önellátóvá válik, valamint 15-ről 30 százalékra emelik a magyar termékek arányát a hazai egészségügyben.
A vegyi-, acél- és műanyagiparról egyebek mellett elmondta, hogy jelentős lehetőség van az új technológiai trendek adaptálásában, a legfőbb kihívást ugyanakkor az ágazat zöld átállása jelenti.
A versenyképességi stratégia kiemelt ágazata még az információs és kommunkációs technológia, valamint a kreatívipar – ismertette Fábián Gergely.
Kapcsolódó cikkeink
A reálkeresetek emelkedése kihat a fogyasztásra, ami a gazdaság élénkítése miatt fontos
A reálkeresetek emelkedése azt jelenti, hogy több pénz marad az…
Tovább olvasom >GKI: Tényleg sokat adóznak a magyarok?
A közbeszédben gyakran találkozunk a magas hazai adókulcsok kritikájával. Ha…
Tovább olvasom >Lassult az euróövezet gazdasági aktivitásának növekedése júliusban
A várt mérsékelt gyorsulás helyett lassult az euróövezet gazdasági aktivitásának…
Tovább olvasom >További cikkeink
Megvette a Valeo Foods az Appalaches Nature-t
Megvásárolta a Valeo Foods Group a kanadai juharszirup-gyártó Appalaches Nature-t.…
Tovább olvasom >Franciaországban és Brazíliában növekszik, Európában küszködik a Carrefour
Az Európában meglehetős kihívást jelentő körülmények ellenére elégedett a Carrefour…
Tovább olvasom >Közel felére esett vissza az élelmiszer-ipari innovációk száma 2007 óta
A Mintel piackutató cég szerint a 2024 januárja és májusa…
Tovább olvasom >