Nagy István: az agráriumban a versenyképesség feltétele a fejlesztés

Szerző: STA Dátum: 2024. 01. 24. 11:00

Az agráriumban a versenyképesség feltétele a fejlesztés, ezért beruházásokban kell gondolkodnia annak a termelőnek, aki hosszú távon a piacon akar maradni – mondta Nagy István agrárminiszter szerdán a Hungexpo Budapest Kongresszusi és Kiállítási Központban, a 42. AGROmashExpo és AgrárgépShow megnyitóján.

(Fotó: AM/Pelsőczy Csaba)

A tárcavezető szerint a gyorsan változó körülmények közepette a mezőgazdaságban is felértékelődött az alkalmazkodás, ez viszont korszerű eszközök nélkül lehetetlen. Az Agrárminisztérium (AM) biztosítja a szükséges forrásokat, 2027-ig 2900 milliárd forint áll a termelők rendelkezésére ahhoz, hogy beszerezzék az új technológiákat – tette hozzá.     Az agrárminiszter hangsúlyozta, hogy a mezőgazdaság minden kihívás közepette számíthat a kormányra, a gazdáknak ezért azt tanácsolta, hogy merjenek beruházni, válasszák a fejlődés útját a siker érdekében.

A szervezők képviseletében a Mezőgazdasági Eszköz- és Gépforgalmazók Országos Szövetségének (MEGFOSZ) elnöke beszélt az agrárgépek jövőjéről

Harsányi Zsolt kifejtette, hogy a következő időszakot két nemzetközi trend, a talajvédelemre összpontosító zöld irányzat, valamint a precíz, hatékony munkát elősegítő fejlesztések határozzák meg. Véleménye szerint a magyar mezőgazdaság jól gépesített, de a fejlődés továbbra sem állhat le, hiszen a hatékonyság egyre fontosabb szempont mind a növénytermesztésben, mind az állattartásban. mA kiállítás történetében most először autonóm gépek is érkeztek a Hungexpóra, de bármilyen hihetetlen távlatokat is nyitnak ezek az eszközök, szakképzett kezelők és karbantartók nélkül nem érnek semmit – fogalmazott. A kiállítás szervezői ezért 3 ezer diáknak biztosítják a belépést, abban bízva, hogy az esemény felkelti az érdeklődésüket az agrárgépész pálya iránt – tette hozzá.

Ganczer Gábor, a Hungexpo vezérigazgatója arról számolt be, hogy a rendezvény 300 kiállítóval rekordot döntött

Így ma már nem egyszerűen a térség egyik legjelentősebb szakkiállításaként, hanem a „mezőgazdaság jövőjének ünnepként” említhető. Az egyre nagyobb érdeklődéssel magyarázta az évről évre bővülő kínálatot, amelynek középpontjában a mezőgazdaság technológiai forradalma áll. A 42. AGROmashExpo és AgrárgépShow szombat estig fogadja a látogatókat a Hungexpo összes pavilonjában.

MTI

Kapcsolódó cikkeink