A pezsgő lehet a borágazat egyik nagy kiugrási lehetősége
A következő években kiemelt termék lehet a magyar pezsgő, ebben rejlik a hazai borágazat egyik nagy kiugrási lehetősége – hangsúlyozta az agrárminiszter a III. Pezsgőkonferencián, a Fejér megyei Etyeken.
![](https://trademagazin.cdn.webgarden.io/wp-content/uploads/2014/08/pezsgo.jpeg)
A pezsgő lehet a hazai borászat kiugrási lehetősége
Nagy István rámutatott, Magyarországon a pezsgőkészítés és -fogyasztás a reneszánszát éli, ami elsősorban az etyeki borászoknak köszönhető. Úgy vélte, a jövőben az Etyek-Budai Borvidék csúcsterméke lehet a pezsgő, s az országban még teljesen ismeretlen, pezsgőre szabott eredetvédelem kialakításával ezt a terméket a termékpiramis csúcsára pozícionálhatják.
A miniszter szerint a magyar borászok mindig is élen jártak az innovációban, jellemzően az elsők között találták meg, hogy „miként lehetséges új termékekkel a fogyasztók asztalára kerülni”, illetve felismerték a megváltozott fogyasztói szokásokat, miszerint a világ egyre inkább keresi az üde, fiatalos pezsgőket.
Mint mondta, éppen emiatt támogatja kiemelten a kormány a magyar pezsgőkészítőket, mert az ország jó hírét viszik a világba.
Nagy István arról is beszélt, hogy sok kihívás érte az ágazatot az elmúlt másfél évben. A kormány a vendéglátásba beszállító és a borturizmusban érintett bortermelőket 2020 után idén is segíti, méghozzá másfél milliárd forintos támogatási keretből.
Ezen túlmenően az Agrárminisztérium a szüreti felkészülés jegyében, uniós forrásból lepárlási támogatást biztosít azon termelők részére, akik a járványügyi intézkedések miatt nehezebben tudták értékesíteni termékeiket – mondta a tárcavezető.
Rókusfalvy Pál etyeki borász, a Pezsgőkonferencia főszervezője kiemelte: a változásokat észlelniük kell, érteniük kell az új világ nyelvezetét, amiben nagyon számítanak a fiatalokra, ugyanis velük együtt kell felépíteniük a jövőt. „Ez az új nyelvezet az övék lesz, ők tanítják majd meg a borászoknak” – fogalmazott.
Úgy vélekedett, hogy a magyar pezsgőkészítőknek színes palettájukkal jó esélyük van, hiszen „a világ a friss, gyümölcsös borok, rozék és a buborékok felé mozdult el”.
A borász emlékeztetett arra, hogy Etyeken Törley József kitalálta a „műfajt”, majd 20 évvel ezelőtt az etyeki borászok követték és megkezdték a pezsgőkészítést egymással együttműködve. Eddig is tanultak a legjobbaktól, most pedig a hegyközség példamutató támogatásával Champagne-ból hoztak egy fiatal borászt, aki a következő 4-5 hétben a tudásával, a laboreredményekkel és mintavételezéssel segíti az etyeki borászok munkáját. (MTI)
Kapcsolódó cikkeink
Furmint Február Nagy Kóstoló több mint nyolcvan borászattal
Több mint nyolcvan pincészet kétszáznál is több, furmintból készült borával…
Tovább olvasom >Visszaesett a francia bor- és szeszexport tavaly
Tavaly 15,56 milliárd euró értékben exportált Franciaország bort és szeszesitalokat,…
Tovább olvasom >Komoly gondok vannak a magyar borászatban
A 2024-es év a magyar szőlészet és borászat számára nehéz…
Tovább olvasom >További cikkeink
Furmint Február Nagy Kóstoló több mint nyolcvan borászattal
Több mint nyolcvan pincészet kétszáznál is több, furmintból készült borával…
Tovább olvasom >Magyar rizs és kékbúzaliszt is szerepel a Biofach kiállítás magyar közösségi standján
Ismét elrajolt Európa legnagyobb bioszakvására, a nürnbergi Biofach. Az esemény…
Tovább olvasom >JÖN! Egy hét múlva újra itt a „Szerelmem a trade marketing” konferencia
Egy hét múlva ismét itt a „Szerelmem a trade marketing” konferencia.…
Tovább olvasom >