Nagy István: A pálinka a magyarság egyik védjegye
A pálinka a magyarság egyik védjegye, évszázadok óta igaz nemzeti kincs, összeköt minket a történelem viharaiban és egyesíti a nemzetet, mondta Nagy István a pálinkáról az MTI szerint.
Az agrárminiszter szerint a pálinka készítése nemzedékről nemzedékre öröklődő tudás és hagyomány, amit a mai napig művelnek a magyar emberek, így lett ez a kultúránk része és így illeszkedik a hagyományainkhoz. Azt is gondolja, hogy a kormánynak különleges elbírálásban kell részesítenie a pálinkát és a pálinka készítőjét is.
A miniszter szerint „fantasztikus dolog az, hogy mennyi küzdelem, mennyi harc után végre szabadon főzhető, szabadon fogyasztható a pálinka”, amit nemzeti italnak nevezett.
Az elmúlt két évtizedben nagyot ment a pálinka: 2004-ben nyilvánította eredetvédetté az Európai Unió, 2008-ban a pálinkatörvény szabályozta, mit lehet pálinkának nevezni, 2013-ban pedig a pálinkát felvették a hungarikumok közé. Kövér László házelnök szerint egyébként a mértékkel fogyasztott pálinka bátorságot ad.
Kapcsolódó cikkeink
A kötelező visszaváltási rendszer indokolatlan terhet ró a pálinkafőzdékre
A tavalyinál kisebb mértékű fagykárok kedvező hatással voltak a hazai…
Tovább olvasom >Sor került a 11. Országos Pálinka- és Törkölypálinka Verseny díjátadójára
Az 11. alkalommal megrendezett Országos Pálinka- és Törkölypálinka Verseny kiemelten…
Tovább olvasom >Nagy István: élelmiszerszuverenitás és az élelmezésbiztonság a legfontosabb
A múlt vasárnapi választás megerősítette a gazdák érdekérvényesítését Brüsszelben, és…
Tovább olvasom >További cikkeink
Megvette a Valeo Foods az Appalaches Nature-t
Megvásárolta a Valeo Foods Group a kanadai juharszirup-gyártó Appalaches Nature-t.…
Tovább olvasom >Franciaországban és Brazíliában növekszik, Európában küszködik a Carrefour
Az Európában meglehetős kihívást jelentő körülmények ellenére elégedett a Carrefour…
Tovább olvasom >Közel felére esett vissza az élelmiszer-ipari innovációk száma 2007 óta
A Mintel piackutató cég szerint a 2024 januárja és májusa…
Tovább olvasom >