Nagy István: A pálinka a magyarság egyik védjegye
A pálinka a magyarság egyik védjegye, évszázadok óta igaz nemzeti kincs, összeköt minket a történelem viharaiban és egyesíti a nemzetet, mondta Nagy István a pálinkáról az MTI szerint.
Az agrárminiszter szerint a pálinka készítése nemzedékről nemzedékre öröklődő tudás és hagyomány, amit a mai napig művelnek a magyar emberek, így lett ez a kultúránk része és így illeszkedik a hagyományainkhoz. Azt is gondolja, hogy a kormánynak különleges elbírálásban kell részesítenie a pálinkát és a pálinka készítőjét is.
A miniszter szerint „fantasztikus dolog az, hogy mennyi küzdelem, mennyi harc után végre szabadon főzhető, szabadon fogyasztható a pálinka”, amit nemzeti italnak nevezett.
Az elmúlt két évtizedben nagyot ment a pálinka: 2004-ben nyilvánította eredetvédetté az Európai Unió, 2008-ban a pálinkatörvény szabályozta, mit lehet pálinkának nevezni, 2013-ban pedig a pálinkát felvették a hungarikumok közé. Kövér László házelnök szerint egyébként a mértékkel fogyasztott pálinka bátorságot ad.
Kapcsolódó cikkeink
Fagy, költségsokk, generációváltás: egyszerre több fronton szorult sarokba a pálinkaszektor
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >Pálinka, szerelmem…
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >Jelentős forrással segíti a terményszárítók fejlesztését a kormány
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >További cikkeink
880 millió forintos beruházással újította meg három áruházát a SPAR
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >Újabb 7 milliárd forinttal segíti a tejtermelő gazdákat a kormány
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >Tíz díjat nyert a Vál-Völgye Pékség a 22. Nemzetközi Kenyérversenyen
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >

