Most van soha!

A cikk a Trade magazin 2023/8-9. lapszámában olvasható.

E sorok írója nem egyszer(!) látott már olyat, hogy 25 és 49 év közötti, városi, újdonságokra, különlegességekre fogékony, közepesnél nagyobb vásárlóerővel rendelkező – azaz a legtöbb magasan pozicionált termék és szolgáltatás legfőbb célcsoportjának tekintett – ismerőse kóstoláskor kiköpi a jó minőségű vörös kaviárt. Legtöbbjük nyilván ezt tenné a langusztával is, és nem azért, mert formáját tekintve ez a rákféle felülnézetben kísértetiesen hasonlít a csótányra, hanem mert tengeri herkentyű. Minden előítéletünket félretéve tudjuk elképzelni, hogy ugyanezek az emberek meginnák a világ legdrágább, a cibetmacska, a Jacu madár vagy a thaiföldi elefántürülékből kinyert kávészemekből készített, csokoládés, mogyorós ízvilágú kávéit.

Hogy mit vagyunk képesek, hajlandók megenni, az leginkább konvenciók kérdése. Az ősember boldog lehetett, ha nagy mennyiségű rovarlárvára lelt, mert harc nélkül juthatott hozzá a létfenntartásához szükséges fehérjéhez. Hasonlóan állt a cellájában megjelenő bogarakhoz a Francia Guyana-i büntetőtelepen egészségét és ép eszét megőrizni próbáló Pillangó, a híres Charrière-regény hőse.

Mára azonban az egyre többeket foglalkoztató rovarfogyasztás már nem csak ízlésbeli és fenntarthatósági, de gazdasági, sőt, politikai kérdéssé is vált! Az feltehetően mindenkinek világos: a rovarok fogyasztását a 21. században nem csak a szükségletek hierarchiáját értelmező Maslow-piramis legalsó szintje befolyásolja.

Rovarokból készült termékek kóstoltatása egy német szupermarketben

Viszonylatok

Elvetemült elméletek szerint a bibliai mennyei manna is egy egyszer jó időben érkező sáskajárást jelentett. A fáma szerint Mohamed prófétának, Lucullusnak és a kínai mandarinoknak is volt kedvenc „rovaralapú” ételük. A szomáliaiak feltehetően nem ismerik ezeket a „történelmi” adalékokat, nekik isteneik hagyták meg, hogy a rossz termésű években termeszekkel csillapítsák éhségüket, sok más afrikai meg egyszerűen csak tudja: a sült sáska íze édeskés. Dél-Amerikában és Délkelet-Ázsiában sokak számára a tradicionális gasztronómia része a rovarok elfogyasztása – igencsak változatos formában.

Megesszük a csigát, békacombot, osztrigát, négylábúink agyát és belsőségeit, na de rovarokat!? Egy bajban lévő férfitársunk ugyan vagyonokat adna a Viagrát megszégyenítő hatású madagaszkári óriásszázlábúért, de az ugyanott élő, a legjobb fekete kaviárra emlékeztető ízű svábbogarat semmiért sem enné meg. Kultúránk, beidegződéseink, előítéleteink elválasztanak minket a rovarok fogyasztásától, pedig ez is egy fegyver lehet a túlnépesedés okozta éhínség ellen. Csak hát nem vagyunk még elég éhesek!

De minek is nekünk rovar! Magyarország egyedüli tagállamként nem támogatta azt az európai uniós szándékot, hogy rovarokat hozzanak forgalomba élelmiszerként és élelmiszer-összetevőként az EU-ban. Dr. Nagy István agrárminiszter az ide vonatkozó szabályozás szigorításának bejelentésekor leszögezte: a magyar gazdák mindig kiváló minőségű alapanyaggal, friss és jó minőségű élelmiszerrel látják el a magyar lakosságot, nem kell sem élelmiszer-, sem pedig fehérjehiánytól tartanunk. Igaza van!

Az Agroinform.hu egy a közelmúltban végzett nem reprezentatív kutatása szerint a magyarok kétharmada teljes mértékben elzárkózik bármilyen rovarból származó összetevőt is tartalmazó étel fogyasztásától.

Az elutasítás leggyakoribb oka az undor, ugyanakkor sokan – a válaszadók több mint negyede – a kulturális identitás egyik elemeként tekintenek a rovarfogyasztás elutasítására. És vannak olyanok is, akik a vegetáriánus vagy vegán életmódjukkal összeegyeztethetetlennek tartják a rovarok fogyasztását.

Aranybogár

A tudósok szerint mintegy 1800 rovarfaj ehető, többnyire kukac és báb formájában. A rovarok jó aminosav-, ásvány- és zsírforrások – hely hiányában nem is elemezzük a rovarvilágban mint egészségforrásban rejlő lehetőségeket. Azonban a belőlük viszonylag egyszerű eljárásokkal kinyert lisztnek egyre növekvő szerepe lehet az állattenyésztésben. A rovarfarmokat fenntartó vállalkozások jelentős hányada a nagy fehérjetartalmú takarmány előállítására épül a mezőgazdaság számára. Az így előállított hús ökológiai lábnyoma lényegesen kisebb a hagyományosan előállítotténál. Magyarul a rovartakarmány használata elsősorban fenntarthatósági szempontból jelentős kérdés.

A hipoallergén rovarfehérjének komoly jelentősége lehet a házi kedvenceink táplálkozásában is, hiszen jó minősége miatt energiaforrásként szolgálhatnak az ételre érzékeny és/vagy allergiás háziállatok számára, a lárvákban lévő kitintartalom pedig gyulladáscsökkentő antioxidáns hatású. A prémium állateledel szegmensben ennek köszönhetően gyorsan terjed a lárva takarmányfehérjék és -zsírok alapanyagként történő felhasználása.

A rovarokból legtöbbször liszt formájában kivont fehérje után az egyik trendi téma a belőlük kinyerhető olajok és zsírok területe lett, ami logikusnak tűnik, különösen, hogy a hagyományos növényi olajforrások, mint a napraforgó vagy a szója termesztése is erősen megterheli a termőföldet. Hollandiában végzett kísérletek szerint a szöcskék és egyes légyfajokból készített olajok kellemes, gyümölcsös aromájúak, a könnyen tenyészthető csótány olajának szaga viszont nagyon kellemetlen, utóbbit így sokkal inkább a gépiparban és a festékgyártásban lehet használni.

Jó szájízzel

De térjünk vissza az emberek rovarfogyasztásához (amit egyébként entomofagiának neveznek).

Bár az Agrárminisztérium, közlései alapján, ellenzi a rovarfogyasztást, rovaralapú élelmiszerek nálunk is forgalomba hozhatók – szigorú ellenőrzés alapján, uniós szintű engedélyeztetést követően. Sőt, speciális üzletekben nem feldolgozva sült, szárított formában is kaphatók: snackként kínálják őket.

Más azonban egészben bekapni, mondjuk, egy tücsköt vagy lisztkukacot, mint például egy csokoládés süteményt, amelynek alapja az ezekből a rovarokból készült liszt. Vállalkozások százai létesülnek a világban – legnagyobb számban Ázsiában –, amelyek elsősorban tücsköt, sáskát és bizonyos fajok lárváit tenyésztik, és olyan lisztet készítenek belőlük, amiből aztán nagy protein- és mikrotápanyag-tartalmú süteményeket, édességeket állítanak elő.

Egy felmérés szerint nagyjából az uniós lakosság 30%-a „kapható” a rovarfogyasztásra valamilyen formában. A már említett Agroinform-kutatásban részt vevők fele szerint ahhoz, hogy a fejlett világban a rovarfehérje az emberi táplálkozás részévé váljék, minimum egy nemzedékváltásra lesz szükség: jelenleg képtelenek vagyunk ilyen váltásra. Negyedük komoly marketinggel rövidebb idő alatt is elérhetőnek látja a változást ezen a területen, és ötödük gondolja úgy, hogy az átálláshoz elsősorban a hagyományos élelmiszerek megdrágulása fog elvezetni.

A METRO Fenntarthatósági Fórumán kis bátorsággal bárki kipróbálhatta a fűszeres szószban sült tücsköt

A változás, ha folyamatos is, de minden bizonnyal lassú lesz. Az mindenesetre sokatmondó, hogy évek óta szinte nincs olyan nagy élelmiszeripari kiállítás, ahol ne jelenne meg valamilyen tücskökből és társaiból készült élelmiszereket kínáló cég, és hogy az éttermek étlapján egyre többször találkozni szöcskével, kukacokkal, termeszeikkel vagy éppen azok tojásaival.

A világ kiskereskedelmi üzleteiben rovaralapú termékek ezrei kaphatók, a területre internetes áruházak specializálódnak. Ami viszont egészen új: Németországban néhány hónapja már pop-up c-store-ok is kínálják az ehető hatlábúakat.

A fejlődés(?) visszafordíthatatlannak tűnik; talán szintlépésnek is nevezhetjük egyes amerikai egyetemek (például az abszolút elitnek számító UCLA) gyakorlatát: előadásokat, kóstolóvacsorákat tartanak a rovarevés témájában, és az egyetemisták rovarételek és borok „összekóstolásán” is részt vehetnek!

Ám ezek nélkül sem kell a viccből ismert vidám motorosnak lenni ahhoz, hogy bőven fogyasszunk bogarat, férget. Megesszük a kukacos cseresznyét (meg hogy mit még, azt jobb, ha nem is feszegetjük), és ha nem is mindig a „részletek” tudatában, de a piros joghurtok, virslifélék és hasonlók színezőanyagaként különös bogarak porított kitinpáncélját, szárnyát is – egyes tanulmányok szerint mindösszesen akár fél kilót is évente. //