Mit hoz a vasárnapi újranyitás?

Szerző: trademagazin Dátum: 2016. 05. 11. 17:17

Lazuló fegyelem, növekvő optimizmus – többek között ez derült ki a hazai fogyasztókról Barta Mónika, a Nielsen Magyarország kiskereskedelmi kutatások ügyfélkapcsolati igazgatójának előadásából a Kereskedj Okosan! Retail Konferencián. Vámos Györgytől, az OKSZ főtitkárától pedig olyan kérdésekre is választ kaphattak a résztvevők, hogy mi a legnagyobb gond jelenleg a kereskedelemben, és milyen hatásai lehetnek annak, hogy újra kinyithatnak vasárnap az üzletek.

Javul a fogyasztói hangulat globálisan és Magyarországon is, igaz a magyarok még mindig igencsak realistán látják a helyzetet – mondta el előadásában Barta Mónika. A Nielsen ügyfélkapcsolati igazgatójának közlése szerint a múlt évben Európában 2,4 százalékkal nőtt a kereskedelmi forgalom 2014-hez képest, a fejlődés fele mennyiségi, míg fele az árszínvonal emelkedéséből adódott. A pozitív irányba változó fogyasztói bizalom egyébként azért is érdekes lehet a kereskedők számára, mert a Nielsen mérései alapján az a következtetés vonható le, hogy fél-egy éves csúszással ez a fogyasztás növekedéséhez vezet.

Magyarországon tavaly a Nielsen által mért 200, napi fogyasztási cikk forgalma 2014-hez képest 4,8 százalékkal nőtt. Ennek fele mennyiségi, fele pedig az árszínvonal növekedésből adódott – tette hozzá Barta Mónika. Mivel infláció nem volt, ez azt jelenti, hogy a drágább termékek felé mozdult el a kereslet, ami szintén pozitív hír a gyártók és a kereskedők számára.

Az is jól látható trend, hogy egyre inkább az online térbe megyünk információt gyűjteni, a felmérések szerint a fogyasztók 49 százaléka látogatja a kereskedői honlapokat, elsősorban azért, hogy tájékozódjanak. Érdekes változás a vásárlók magatartásában, hogy már nem az ár az elsődleges. Az üzlet kínáljon kellemes vásárlási élményt, könnyen és gyorsan megtalálható legyen, amit keresnek, mindig legyen megfelelő árukészlet – ezek a fő szempontok, de természetesen az ár, valamint az akciók is befolyásolják a döntéseket.

Vámos György, az Országos Kereskedelmi Szövetség főtitkára szerint a kereskedők legnagyobb gondja ma a munkaerőhiány. Előadásában beszélt többek között arról, hogyan változott a kiskereskedelmi forgalom illetve a háztartások fogyasztása a válság előttihez képest.

Vámos György beszámolt az online kassza bevezetésének tapasztalatairól és hatásáról is, ugyanakkor előadásában éreztette azt is, hogy még mindig akadnak szép számmal olyan kereskedők, akiknek „kassza nélkül is megy”, például a szép számmal található illegális árusok.

A vasárnapi nyitvatartás újbóli lehetősége kapcsán fontos problémának tartja Vámos György a hétvégi bérpótlék kérdését, ami rendkívüli módon megterheli a kereskedők költségvetését, és főként a kisebb vállalkozásoknak okoz komoly kihívást. Tavaly 21 milliárd forinttal többe került a bruttó keresettömeg a kiskereskedelemben, mint 2014-ben, a vállalkozói teherrel együtt a többletköltség pedig 30 milliárd forint volt. Vasárnap régebben 35-40 ezer bolt volt nyitva, 75-80 ezer ember dolgozott a hét utolsó napján, ez 50 százalékos bérpótlékkal számolva 25-30 milliárd forint, 100 százaléknál pedig már 50-60 milliárd forint. Problémát jelent az is, hogy óriási különbség van versenyképességben a hazai kereskedők között – tette hozzá Vámos György.

Kapcsolódó cikkeink