A miniszterelnöktől kértek segítséget a fuvarozók

Szerző: Trademagazin editor Dátum: 2017. 07. 25. 11:12

A Magánvállalkozók Nemzeti Fuvarozó Ipartestülete (NiT Hungary) levélben kérte a miniszterelnököt, hogy képviselje ügyüket a visegrádi négyek és Franciaország szeptemberi tárgyalásain, és vegye figyelembe a fuvarozók tiltakozását a számukra hátrányos szabályok ellen.

uton

A szervezet keddi, MTI-nek küldött közleménye emlékeztet: március óta tiltakoznak magyar kezdeményezésre, a kelet-európai fuvarozók az őket hátrányosan érintő nyugat-európai szabályozás ellen. Többek között hatályba lépett Németországban egy újabb jogszabály, amely szerint a fuvarozóknak pihenőidejüket kötelezően szálláshelyen kell letölteni, nem pedig a kamionban, ami jelentős költségnövekedéssel jár. A nyugat-európai hatóságok mindezen túl a kelet-európai fuvarcégek alkalmazottaitól országonként különböző igazolások – egyebek közt munkabér-igazolás vagy munkaszerződés, társadalombiztosítási igazolás, bérjegyzék – bemutatását követelik meg az adott nemzet nyelvén, illetve kiküldetésnek minősítve a munkavégzésüket az adott ország minimálbér-szabályainak alkalmazását írják elő. Nagy összegű bírságokat is kiszabnak a vállalkozásokra. Az érdekképviseleti szervezetek szerint az uniós kiküldetési irányelv alkalmazása a közúti ágazatra protekcionista, és a korábbi uniós tagországok piacait védi.
A NiT Hungary levélben fordult a magyar miniszterelnökhöz, aki Emmanuel Macronnal tárgyal majd a fuvarozókat is érintő jogszabályokról. A francia miniszterelnök korábban azt ígérte, figyelembe veszi majd a Franciaországban dolgozók bérének méltányos szabályozását. A V4-ek döntése szerint a magyar miniszterelnök kapott tárgyalási mandátumot a kiküldetési irányelv, vagyis a kelet-európai munkavállalókat érintő uniós szabályokról való egyeztetésre.
Dittel Gábor, a NiT Hungary ügyvezető főtitkára Orbán Viktorhoz címzett levelében kérte a miniszterelnököt: vegye figyelembe, hogy bizonyos uniós tagországok, piac visszaszerzési szándékkal hozott szabályai teljesíthetetlenek a magyar kamionosok számára, és kétségessé teszik a magyar fuvarozó vállalkozások sorsát. Az úgynevezett erős uniós országok célja vélhetően a saját fuvarpiacuk erősítése, és a kelet-európai versenytársak kiszorítása.
Közölték: a francia miniszterelnök majd csak szeptemberben érkezik Budapestre, a tárgyalás menetrendjét már augusztus folyamán egyeztetik. Sikeres megállapodás esetén a szeptemberi csúcstalálkozó eredményét októberben közösen tárják majd a többi uniós tagország elé. (MTI)

Kapcsolódó cikkeink