Minden szempontból nagy sikert hozott az ötödik Sirha Budapest

Szerző: Ipacs Tamás Dátum: 2022. 06. 13. 12:12

A Sirha Budapest Nemzetközi Élelmiszeripari és HoReCa szakkiállítás mára már vitathatatlanul a régió legnagyobb szakmai rendezvénye. A 2022-es évben a világjárvány okozta nehézségek ellenére megújult erővel tértek vissza a piacra a szektor képviselői.

24 000 magas státuszú szakmai látogató érkezett 36 országból – közülük 65% volt döntéshozó

– Várakozásainkat is felülmúlva 30 ezer négyzetméteren – fogalmazott a rendezvény liértékelésében – Ganczer Gábor, a Hungexpo Zrt. vezérigazgatója –, több mint 360 kiállító fogadta a szakma képviselőit. A Sirha Budapest kiemelkedő színvonala mellett jelentős nemzetközi figyelmet érdemelt a Bocuse d’Or Európai Döntő is, melynek egyedülálló módon – 2016 után már második alkalommal – Budapest és a Hungexpo volt a házigazdája.

Bővülő világszínvonalú versenykínálat
A Sirha Budapest tökéletes platform nem csak a szektor újdonságainak megismerésére, üzleti kapcsolatok kialakítására, de fontosnak tartjuk, hogy helyet teremtsünk az évről évre egyre szélesebb köröket megmozgató szakmai versenyeknek is, amelyek egyre több szakmai kiválóságot vonzanak a rendezvényre. 2022-ben a Bocuse d’Or Európai Döntő mellett a már hagyománnyá vált Sirha Budapest Desszert Verseny és Közétkeztetési Szakácsverseny országos döntője is helyet kapott, valamint újdonságként jelent meg a Sirha Coffee Challenge barista verseny, de számos kézműves sör is megmérettetésre került a KSE XIV. Nemzetközi Sörversenyen. A Magyar Nemzeti Gasztronómiai Szövetség és a Marco Polo Csoport közös szervezésében pedig vendéglátó tanulók magyar és olasz séfek közreműködésével Ismeretek és ízek: a jó ízlés nagykövetei címen egyedi módon népszerűsítették a magyar gasztronómiát és vendéglátást.

Számtalan szakmai bemutató és konferencia
2022-ben még fontosabbá vált a személyes tapasztalatcsere a szakma képviselői számára. Nem csak a járvány utáni újranyitási feladatokkal kell megbirkózni, de a fogyasztási trendek átalakulását, a technológiai fejlesztéseket és az emberi erőforrás változását is követni kell a sikeres üzemelés érdekében. Az ehhez szükséges tudást számos konferencián tehették magukévá az érdeklődők. Ismét nyitva állt a Sirha Business Café és a Future Store, de a Magyar Pékszövetség és a Magyar Cukrász Ipartestület is várta a szakembereket. Örömmel üdvözöltük a magyar bort, hiszen csaknem 90 hazai borászat mutatkozhatott be a Hungarian Wine Summit standon az Agrármarketing Centrum szervezésében.

Maximális média elérés
110 millióforint médiaérték
270regisztrált újságíró
491 média megjelenés, többek között:
– print megjelenés olyan médiumokban, mint a Trade Magazin, Vendéglátás Magazin, Termékmix
– 190social media
– 153online megjelenés
– 107 rádió és TV hí

Legyen részese a Sirha Budapest következő sikerének is, találkozzunk 2024 tavaszán!

Kapcsolódó cikkeink