Mi kell a fenntartható gazdasági növekedéshez?

Rendkívül szerteágazó vita kerekedett a Trade magazin és a Lánchíd Klub idei első Business Dinner rendezvényén, tömör formában szinte az összes olyan gazdaságpolitikai kérdés szóba került, amely az elmúlt egy év során a közvéleményt lázban tartotta. A két részből álló üzleti vacsorán a szakértői kommenteket követően a közönség is szóhoz jutott.

Az általában félévente, FMCG-vállalatvezetők, döntéshozók számára megrendezett esemény idei vendége a szabályozói szféra részéről Nagy Márton, a Magyar Nemzeti Bank ügyvezető igazgatója volt, mellette az üzleti világból érkezett Soltész Gergő, az FHB Bank vezérigazgatója, míg az akadémiai szférát prof. Bod Péter Ákos, a Budapesti Corvinus Egyetem intézetigazgatója képviselte.

A május 29-én lezajlott program a „Mi kell a fenntartható gazdasági növekedéshez?” címet kapta. A rendezvényen Krizsó Szilvia moderálásával három karakteres, de sok tekintetben eltérő látásmódú szakember törekedett az aktuális pénzügyi és reálgazdasági folyamatok komplex értelmezésére, igyekezve kihasználni a szinergiákat.

Fogyasztás kontra beruházások

Egészséges bankszektor nélkül aligha van esély a fenntartható növekedésre, márpedig a szféra akkor egészséges, ha képes számottevően hitelezni – e fő megállapításban hamar egyetértés alakult ki a résztvevők körében. A válság előtti boom felelőtlen hitelezési politikájának örökségeként azonban még mindig súlyosan terhelik a bankok mérlegét a rossz portfóliók, ezek pedig növekedés nélkül nem tudnak leépülni.

Nagy Márton szerint szignifikáns eltérés figyelhető meg a háztartási és a vállalati szektor hitelezési folyamataiban. Igaz, a háztartási hitelállomány még mindig 5-6 százalékkal zsugorodik év/év alapon, azonban ez nem jelent akkora problémát a gazdaság egésze szempontjából, mintha a vállalati hitelezés csökkenne ilyen mértékben. A vállalati hitelállomány jelenleg már csak 1 százalékkal csökken, melyen belül a Növekedési Hitelprogramnak köszönhetően a kkv-hitelezés már most pozitív tartományba került.

E kettősség miatt az MNB a vállalati szektorban a hitelezés élénkítésére, míg a lakossági szektorban adósságfékek kialakítására törekszik. Véleménye szerint nem fogyasztás alapú, hanem beruházás alapú növekedési modellt érdemes követnie a magyar gazdaságnak.

Bod Péter Ákos egyetértett abban, hogy a növekedési modellt nem a fogyasztásra érdemes alapozni, hozzátéve, hogy a GDP-arányos beruházási rátát tekintve óriási lemaradásban vagyunk még a környező országokhoz képest is. Az egyoldalú vállalati hitelkiáramlásról azonban kétségei vannak: szerinte a vállalkozók nulla kamatszint mellett sem vesznek fel hitelt, ha nem látják piacuk bővülését – amennyiben nincs fogyasztásnövekedés, nem fogják a pénzüket sem kockáztatni. Úgy látja, egy kkv szempontjából érdektelen, ha a gazdaság amiatt bővül, hogy néhány autógyár megduplázza termelését, és a nettó exporton keresztül növeli meg a GDP-t, miközben a belső piac stagnál.

Soltész Gergő vélekedése szerint a cégek csak azért nem fognak beruházni, mert van olcsó pénz. A vállalatok akkor mozdulnak, ha olyan kapacitásnövelő beruházást tudnak végrehajtani, ahol a végterméket el lehet adni, vagy hatékonyságnövelő beruházást tudnak megvalósítani.

Egy kutatásra hivatkozva kifejtette, hogy az üzleti környezet kiszámíthatóságával kapcsolatban a cégvezetők többsége aggódik. Ezért relevanciája a 3 év alatt megtérülő beruházásoknak lehet, 5-10 éven belüli megtérülésű kezdeményezéseket nem fognak vállalni.

Ezért szerinte nem hitelkínálati, hanem keresleti oka van annak, hogy a Növekedési Hitelprogram (NHP) második üteme szerényebb érdeklődést váltott ki. „A lelkesedésem azonban töretlen!” – fűzte hozzá.

Nagy Márton kontrázott, rávilágítva, hogy az NHP első és második szakaszának összevetésekor érdemes figyelembe venni annak eltérő feltételrendszerét. Hiszen a második szakaszban csak beruházásra vehető fel kölcsön, míg az első ütemben az hitelkiváltásra is használható volt; részben ennek köszönhető az akkori 90 százalék fölötti kihasználtság.

Álláspontja szerint a média sok esetben sarkít, amikor az első ütem 701 milliárd forintnyi, illetve a második 180 milliárdos kihelyezését veti össze. Ha ugyanis a hitelkiváltás arányát nem számítjuk, a korábbi szakaszban 170 milliárd forint kapcsolódott beruházási célú hitelekhez, míg a jelenlegi szakaszban eddig 130 milliárd forint értékben helyeztek ki ilyen célú hitelt. Fontosnak tartotta azt is elmondani, hogy mindkét szakaszban körülbelül 3000 társaság részesült beruházási célú kölcsönökben.

Optimizmus és óvatosság

Krizsó Szilvia rákérdezett, hogy a résztvevők a közeljövőben mekkora gazdasági növekedésre számítanak. Nagy Márton elmondta, hogy a jegybank idén 2,5-3, jövőre pedig 3-4 százalék közötti bővülést vár. Kiemelte annak fontosságát, hogy ez a növekedés fenntartható legyen. Jelentős bővülést hozhat véleménye szerint a versenyképes export, amelyet egy versenyképes, hazai tulajdonú kkv-szektor tud támogatni. A hazai tulajdon azért fontos, mert a külföldiek hazautalják, míg a hazaiak itthon tartják és visszaforgatják/újra befektetik a megtermelt jövedelmet – ezzel tőkeakkumulációt generálnak.

Sajnálatát fejezte ki amiatt, hogy hazánkban még kelet-közép-európai összevetésben is kiugróan alacsony a hazai kkv-k termelékenysége a nagyvállalatokhoz képest. Statisztikai példája szerint az exportáló cégek termelési láncában az importált, majd továbbexportált eszközökben Magyarországon átlagosan 40-50 százaléknyi hozzáadott érték keletkezik, míg Lengyel­ország­ban ez az arány 70 százalék.

Véleménye szerint a versenyképesség javításához e hozzáadott érték arányát kell megnövelni, amelyben fontos szerep jut a finanszírozási feltételek javításának.

Az MNB számait kommentálva Bod Péter Ákos rámutatott, hogy mind az Európai Bizottság, mind az IMF azoknál lassabb növekedést feltételez Magyarországtól 2014-re és 2015-re vonatkozóan. Elmondta, hogy jelenleg nem lát potenciált a növekedésre, hozzátéve, hogy e potenciál tényleges megléte csak utólag kerülhet felszínre.

Kételyei abból táplálkoznak, hogy a gazdasági növekedést modellszerűen hajtó tényezők – így a tőkebeáramlás és a hazai tőkefejlődés, a képzett munkaerő állománya, az intézmények kiszámíthatósága – gyengélkednek, a mínusz 1 százalékos vállalati hitelezés nem okozhat forradalmi változást. A munkaerőfronton történt egyetlen látványos változás a kormány kiterjedt közmunkaprogramja, amely pedagógiai hatást gyakorol ugyan, ám nincs hatása a GDP-re. Szerinte már azt sikerként lehetne értékelni, ha a közmunkások 5 százaléka át tudna lépni a magánszektorba.

A munkaerő-állomány szempontjából további kockázati tényezőként értékelte a migrációt, s azt, hogy a vállalkozók nem tudnak felvenni annyi képzett embert, mint amennyi szükséges lenne.

GDP, és ami mögötte van

Soltész Gergő egyre szkeptikusabb a gazdasági növekedést illetően, úgy látja, az első negyedév kedvező számaiban egyszeri hatások érvényesülnek, amelyek nem biztos, hogy később is hatni fognak. Kétségeinek másik oka, hogy a fenntarthatósághoz fundamentálisan kellene erősnek lennünk, ám az oktatás, az innováció és a beruházások szerepét illetően rosszabbul állunk, mint tíz-tizenöt éve. A beruházások tekintetében sem mindegy, milyen típusról beszélünk, fűzte hozzá, hiszen ha uniós forrásokból infrastrukturális beruházásokra kell hirtelen elkölteni nagy pénzeket, az valószínűleg nem fog hozzájárulni a hosszú távú gyarapodáshoz. Ezzel szemben a magánszféra által megvalósított zöldmezős kezdeményezések igen. E tekintetben a beruházásokat jobban dominálják a hosszú távon nem termelő, vagy GDP-hez nem jelentős mértékben hozzájáruló invesztíciók.

Szintén problémának látja, hogy az egy főre jutó átlagkereset tekintetében nagyon el vagyunk maradva az uniós átlagtól. Hiába pörög a GDP (például az autóipari exportnak köszönhetően), ha ebből kevés munkahely képződik. Úgy véli, a növekedésnek sokkal jobban le kellene nyúlnia mikroszintre, és sokkal inkább a kkv-szektorból kellene táplálkoznia ahhoz, hogy a bővülés a háztartások vásárlóerejében le tudjon csapódni. Önmagában a GDP-növekedés nem beszédes abban a tekintetben, hogy az itt élők boldogulása, jóléte növekedett-e.

Ám szerinte a magyar gazdaság nem festene olyan rossz képet, ha a régiós szinten is kimagasló fiskális, vagy más szóval mérlegalkalmazkodás hatásait kipucolnánk. Az államháztartást, a lakossági és vállalati szférát egyaránt érintő kiadáscsökkentés ugyanis olyan mértékben terhelte meg az országot, hogy nem tudtunk anticiklikusan ellenhatni a kedvezőtlen külgazdasági eseményeknek, inkább ráerősítettünk azokra.

Változtatni sok ponton lehetne

Az élénk, nézetkülönbségeket is mutató beszélgetés során számos „szalagcímes” téma megvitatásra került – így a jegybanki kamat, a forintárfolyam, a devizahitelek kérdése és az infláció.

A publikum soraiból érkező kérdések megválaszolása során felszínre kerültek a szakértői kritikák is. Bod Péter Ákos szerint problémák lehetnek a költségvetésben az alacsony infláció miatt, hiszen a nulla árszint egyben azt is jelenti, hogy az áfabevétel nem ketyeg, egyébként is kiköltekezett a költségvetés az év elején. Szerinte a nemzetgazdasági miniszternek be kell majd avatkozni az év második felében, s bármit is tesz, az nem fogja gyorsítani a növekedést.

Nagy Márton az uniós forrás elosztásával kapcsolatban elmondta, hogy véleménye szerint a jelenlegi támogatási rendszer túl sok „terméket” kínál. A jegybankár szerint elegendő lenne három, tiszta termék: az egyik a vissza nem térítendő, a másik a visszatérítendő, a harmadik pedig a kombinált konstrukció lehetne. Emellett fontos a garanciaszervezetek reformja is. Soltész Gergő szerint a tőkeinjekció és a hitel hibridjeként leírható mezzanine finanszírozás (üzleti angyal, kockázati tőke) a hitelezésnél jobb megoldás lenne a kkv-k megerősítéséhez. E téren komoly szemléletváltásra lenne szükség, hiszen e konstrukciókban a hitelt nyújtó a haszonból is részesül, márpedig a hazai cégvezetők jellemzően konokul ragaszkodnak tulajdonukhoz.

Kiss Gergely