Mézeskalácssütéssel indította adománygyűjtését az Ökumenikus Segélyszervezet

Szerző: trademagazin Dátum: 2016. 11. 21. 11:00

Idén is ismert emberek részvételével zajló mézeskalácssütéssel indította el hagyományos adventi adománygyűjtési akcióját az Ökumenikus Segélyszervezet.

mezeskalacs

A budapesti Akvárium Klubban a szervezet önkéntesei, sportolók, közéleti és televíziós személyiségek közösen készítik el az – adományvonalra utaló -, 1353 darab mézeskalács szívet, amelyet az adományozóknak adnak át az ünnepi időszakban felajánlásaikért cserébe.
Lehel László, a szervezet elnök-igazgatója azt mondta: az akcióval arra is szeretnék felhívni a figyelmet, hogy már hívható az 1353-as adományvonal, amelynek tárcsázásával 250 forinttal lehet csatlakozni az országos összefogáshoz.
A telefonhívások mellett a Tesco áruházakban adománykuponok vásárlásával, valamint november 27-től a Szent István-bazilika előtt nyíló karácsonyi vásár standjainál is lehet adakozni a szervezet számára. A pénteken elkészült, és az adventi időszakban a segélyszervezet átmeneti otthonaiban, gyerekjóléti intézményeiben sütött ajándék mézeskalácsokat a bazilika előtti vásárban adományozók kapják. (MTI)

Kapcsolódó cikkeink