Messze még a valódi fellendülés

Szerző: trademagazin Dátum: 2009. 11. 02. 00:00

Egy Shanghajban tartott gazdasági konferencián Chen Deming kínai kereskedelmi miniszter és Joseph Stiglitz Nobel-díjas közgazdász is kétségeinek adott hangot a recesszióból való gyors kilábalást illetően.

Bár egyre több jel mutat arra, hogy a világgazdaság jó irányba halad, továbbra is sok bizonytalansággal állunk szemben – hangsúlyozta a kínai kereskedelmi miniszter.
Szerinte amennyiben a világ országaiban a gazdaságélénkítő lépéseket most vonnák vissza, az a gazdasági folyamatok ismételt mélyrepüléséhez vezethetne.
Miközben a válság legrosszabb részét már vélhetően magunk mögött tudhatjuk, a magas munkanélküliségi ráták, az alacsony mértékű fogyasztási és beruházási hajlandóság az emelkedő nyersanyag és volatilis devizaárfolyamokkal együtt kihívások elé állítják az egész világot. Chen hozzátette azt is, hogy a fogyasztás csak nehezen térhet vissza a krízis előtti szintekre.
A konferencián a Nobel díjas közgazdász, Joseph Stiglitz is felszólalt, szerinte is korai még felhagyni a gazdaságélénkítő lépésekkel. Elmondása szerint amennyiben az alapján akarunk mondani valamit egy gazdaság aktuális helyzetéről, hogy az emberek munkához tudnak-e jutni, teljes munkaidőben tudnak-e dolgozni, vagy hogy a cégek képesek-e eladni termékeiket, úgy jelenleg az amerikai gazdaság még közel sincs a recesszió végéhez. A közgazdász azt is hozzátette, hogy a stimulusok nélkül a héten közzétett amerikai GDP adat kiábrándító számokat hozott volna – közli a Bloomberg hírügynökség nyomán a portfolio.hu.

Kapcsolódó cikkeink