Mert mi is a tej?
Az ausztrál gazdák kampányt indítottak a „tej” kifejezés védelme érdekében. Véleményük szerint a növényi alapú termékek már nem viselhetnék ezt a nevet – írja az origo.
A „tej” kifejezés védelme érdekében kampányt indítottak az ausztrál gazdák, mely a növényi eredetű termékek ellen szól. Ezeknek ugyanis már nem szabadna ezt a nevet viselniük – állítják. Az ausztrál gazdák nemzeti gazdálkodói szövetsége (NFF) arra kéri a fogyasztókat, hogy támogassák a #ReclaimMilk oldalt.
A gazdák nyomást gyakorolnak az ausztrál kormányra, hogy a szójából, mandulából, kókuszdióból és rizsből készített növényi alapú helyettesítőket már nem forgalmazhassák tejtermékekként.
„Vissza akarjuk állítani az igazságot a termékek címkézésében, hogy a fogyasztók tisztességes módon válasszanak ételt és italt” – mondta az NFF képviselője.
Az ausztrál gazdák azt kifogásolják, hogy a „hamis tejtermékeket”, vagyis a növényi alapanyagból készült tejtermékeket a fogyasztók táplálkozási szempontból egyenértékűnek vélik a tejjel.
A gazdálkodók szerint azonban a tudományos kutatások alapján ez nem így van. A kampány szervezői azt is hangsúlyozták, hogy olyan országok, mint Franciaország és Kanada, már betiltották a „tej” név használatát növényi eredetű tejtermékeknél.
Hasonló elvek érvényesek az Egyesült Államokban, és az Európai Bíróság (EB) ítélkezési gyakorlata is megkülönböztetést biztosít a tej és tejtermékek jelölésének védelme érdekében, egész Európában. Néhány szabály megsértése még büntetendő is.
Ausztrália elmarad ettől a helyzettől, ezért a gazdák szerint meg kell változtatni az élelmiszerek címkézésére vonatkozó szabályokat. (Farmer.pl, origo)
Kapcsolódó cikkeink
AI-alapú automatát tesztel a Coca-Cola
A Coca-Cola az ausztráliai Sydney repülőterén mutatta be legújabb fejlesztését,…
Tovább olvasom >Itt a bejelentés: a tejtermékeket és a tojáspiacot is vizsgálja a GVH
Gyorsított ágazati vizsgálatokat indított a Gazdasági Versenyhivatal (GVH) a tej…
Tovább olvasom >Elkezdték felhalmozni a tejet az emberek Szlovákiában
A szlovákiai száj- és körömfájás-járvány újabb gócpontjai hatására nő a…
Tovább olvasom >További cikkeink
Orbán Viktor: az árréscsökkentést új termékekre is be fogjuk vezetni, ha szükséges
Az árrésszabályozást fenn kell tartani, mert az indokolatlan áremelésekkel szemben…
Tovább olvasom >Egészséges, rostban és fehérjében gazdag húskészítményeket fejlesztettek ki Debrecenben
Új, egészségvédő, rostban és fehérjében gazdag, egyedi bioaktív hatóanyagokat tartalmazó…
Tovább olvasom >A német kiskereskedelmi forgalom csökkent áprilisban havi szinten
Németországban reálértéken 1,1 százalékkal csökkent a kiskereskedelmi forgalom áprilisban havi…
Tovább olvasom >