Mérséklődött az infláció

Szerző: Trademagazin editor Dátum: 2021. 08. 10. 11:44

Júliusban a fogyasztói árak átlagosan 4,6 százalékkal magasabbak voltak az egy évvel korábbinál, az elmúlt egy évben a szeszes italok, dohányáruk és az üzemanyagok ára emelkedett jelentősen – közölte a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) kedden.

 

A fogyasztói árak egy hónap alatt átlagosan 0,5 százalékkal nőttek.

Az éves infláció lassult az előző havihoz képest, júniusban még 5,3 százalékos volt az átlagos, éves drágulás.

A szezonálisan kiigazítatlan, eredeti maginfláció 3,5 százalékos volt júliusban az előző év azonos hónapjához viszonyítva, ez áprilistól a KSH új módszertana szerint nem tartalmazza a szeszesitalok és dohánytermékek árváltozását. A maginfláció is lassult a júniusi 3,8 százalékról.
Január-júliusban a fogyasztói árak az összes háztartást figyelembe véve átlagosan 4,2 százalékkal, a nyugdíjas háztartások körében 3,9 százalékkal emelkedtek az előző év azonos időszakához képest.

Tavaly júliushoz viszonyítva az élelmiszerek ára 3,1 százalékkal, ezen belül az étolajé 27,5, a munkahelyi étkezésé 8,4, a margariné 8,0, a baromfihúsé 7,7, a büféáruké 7,3, a liszté 7,2, az éttermi étkezésé 6,2 százalékkal emelkedett.

A szeszes italok, dohányáruk átlagosan 11,1, ezen belül a dohányáruk 18,1 százalékkal drágultak.

A tartós fogyasztási cikkekért 3,8 százalékkal kellett többet fizetni, ezen belül a szobabútorok 10,7, a konyha és egyéb bútorok 8,4, az új személygépkocsik 7,5 százalékkal kerültek többe.

A járműüzemanyagok ára 19,8, a lakásjavító és -karbantartó cikkeké 11,9 százalékkal nőtt. A szolgáltatások 2,9 százalékkal, ezen belül a lakásjavítás és -karbantartás 11,3, az üdülési szolgáltatások 7,6 százalékkal drágultak.

Egy hónap alatt, júniushoz viszonyítva az élelmiszerek ára 0,1 százalékkal emelkedett, az idényáras élelmiszerek – burgonya, friss zöldség, friss hazai és déligyümölcs – nélkül számítva áruk átlagosan 0,4 százalékkal nőtt. Az élelmiszereken belül az étolaj 3,8, a baromfihús 2,1, a vaj és vajkrém 1,5, a száraztészta, illetve a munkahelyi étkezés egyaránt 1,1 százalékkal drágult. Az idényáras élelmiszerek 2,4, a sertéshús, valamint a szalámi, szárazkolbász, sonka egyaránt 0,8, a tojás 0,7 százalékkal kevesebbe került.

A járműüzemanyagok ára 4,2, a lakásjavító és -karbantartó cikkeké 4,1 százalékkal nőtt.

A szolgáltatások 0,4, ezen belül az üdülési szolgáltatások átlagosan 7,8 százalékkal drágultak. (MTI)

 

Kapcsolódó cikkeink