Mentett élelmiszerrel segít Borsodban az Élelmiszerbank és a jezsuita rendtartomány

Szerző: Trademagazin Dátum: 2023. 06. 21. 11:32

Ötszázötvenedik karitatív partnerét csatolta be országos élelmiszermentő hálózatába június 21-én a Magyar Élelmiszerbank Egyesület. A közeli lejáratú, illetve csomagolási hibás termékek összegyűjtésével és azok nélkülözőkhöz történő eljuttatásával foglalkozó Egyesület szerdától az arlói jezsuita misszióval is együttműködik. Közös céljuk, hogy havi 300 élelmiszercsomaggal segítsék a rászorulókat az ország egyik legszegényebb településén, Arlón. Az első adománycsomagok előkészítésében a Jézus Társasága Magyarországi Rendtartományának tartományfőnöke, András Attila és a térség országgyűlési képviselője, Riz Gábor is részt vett Budapesten, az Élelmiszerbank XVII. kerületi raktárában.

Helyben is ismerni kell a problémát

A Magyar Élelmiszerbank Egyesület az ország egyik legnagyobb hatású jótékonysági szervezete. Évente 9 millió kiló lejáratközeli, illetve csomagolási hibás élelmiszert gyűjtenek áruházakból és gyártóktól, hogy azok ne a kukában végezzék, hanem rászorulók asztalára kerüljenek. 2005-ös megalakulásuk óta 70 milliárd forint értékű árut mentettek meg és adományoztak nélkülöző embereknek, családoknak, napjainkban már évente 250 ezer embert részesítenek támogatásban.

Helyben is ismerni kell a problémát

Bár az Élelmiszerbank munkáját egy Budapest XVII. kerületében található központi raktárból koordinálják, sikere éppen az országos jelenlétben rejlik. A mentett élelmiszerek kiosztásában ugyanis többszáz, kisebb karitatív szervezet működik közre szerte az országban: olyan partnerek, akik személyesen ismerik a hatókörükben élő rászorulókat és garantálni tudják, hogy az adományok valóban azokhoz kerülnek, akiknek a leginkább szüksége van rá.

Az élelmiszerosztó hálózat legújabb tagja az arlói jezsuita misszió, akik három éve indítottak felzárkóztató programot az ország egyik leghátrányosabb helyzetű településén, az Ózdtól 3 kilométerre fekvő Arlón. Becslések szerint a közel négyezer lakosú nagyközség hatvan százaléka roma származású – több cigány szegregátum is kialakult a településen. A jezsuita misszió célja, hogy az itteni rászoruló családokat sokoldalúan segítsék a továbblépésben, amihez az Élelmiszerbank adományai is hozzájárulnak majd.

Színes a menü: változatos ételek és többoldalú összefogás

Az első arlói szállítmányért a mai napon érkezik a miskolci jezsuita rendház kisbusza az Élelmiszerbank raktárába, a csomagok előkészítésében Riz Gábor, a térség országgyűlési képviselője és András Attila, a Jézus Társasága Magyarországi Rendtartománya tartományfőnöke is szerepet vállalt.

„A rászorulók felzárkóztatásához tapasztalatunk szerint rengeteg segítő szakember és intézmény összefogására van szükség. Egyedül mi, szerzetesek és munkatársaink nem jutunk messzire. A Gondviselés a jó embereken keresztül, a cselekvő szeretet gyakorlásával mindig küld segítséget.”

– mondta András Attila.

„Az arlói jezsuita misszió munkatársai a kezdetektől fogva szorosan együttműködnek az önkormányzattal, a védőnőkkel, a gyermekorvossal, az óvodával és az általános iskolával, a szociális alapszolgáltatási központtal, valamint a helyi egyházi és társadalmi élet számos képviselőjével. A helyi római katolikus plébános is jezsuita rendtársunk, így több oldalról is látjuk, érezzük az arlói családok mindennapi gondjait, nehézségeit. Az összefogást ezentúl az Élelmiszerbank adományai is segítik, amivel minden hónap második felében számolhatnak a rászoruló a családok. Az adomány pénzben is kifejezhető támogatása mellett a tervezhetőség, a rendszeresség és a kiszámíthatóság is kulcs lehet a megkapaszkodásban és a felemelkedésben.”

A júniusi adománycsomagok kukorica konzervekből, vörösbab konzervekből, mangalica zsírból, instant tésztalevesekből, előre csomagolt palacsintából, folyékony szappanból és csokoládéból állnak – 300 fő részére.

„Az Élelmiszerbank raktárában tett látogatásunk nemcsak azért volt szívet melengető, mert egy professzionálisan működő segélyező szervezet működésébe nyerhettünk bepillantást. Bizakodással töltött el az is, hogy láthatóan egyre több élelmiszergyártó és kereskedő cég ajánlja jótékony célra a feleslegessé vált készleteit, ami a nélkülözés felszámolásában és az élelmiszerpazarlás elleni küzdelemben is fontos előrelépés.”

– mondta Riz Gábor, a térség országgyűlési képviselője.

Egyre bővül az országos hálózat

Az élelmiszerárak tavaly óta tartó, példátlan emelkedése sajnos éppen a kiszolgáltatott társadalmi rétegeket érinti a legérzékenyebben, ezért az Élelmiszerbank az elmúlt másfél évben mindent elkövetett, hogy bővíteni tudja az élelmiszermentő és -osztó kapacitásait. Önkénteseikkel és partnereikkel már 700 áruházból gyűjtik össze a feleslegeket naponta, és jelentősen emelkedett a mentett árukat a rászorulókhoz eljuttató csoportok száma is.

„Mindig öröm, amikor egy építkezés mérföldkőhöz ér, ezért is fogadtuk ma nagy lelkesedéssel az Élelmiszerbank legújabb, immár ötszázötvenedik partnerét, az arlói jezsuita missziót. Az országos élelmiszermentő hálózatunk tagsága igen változatos: egyházi kötődésű karitatív csoportok, helyi civil kezdeményezések és kisebb önkormányzatok egyaránt százas nagyságrendben vesznek részt benne. Ezt a számos nemes kezdeményezést összefogva, együttesen rengeteg nehéz sorsú embernek tudunk segíteni.”

– mondta Cseh Balázs, az Élelmiszerbank elnöke.

Kapcsolódó cikkeink