Mennyire ragaszkodunk kedvenc élelmiszerboltunkhoz?

Szerző: Trademagazin editor Dátum: 2017. 09. 23. 07:38

A Kantar Hoffmann 2017 márciusában, a 18–64 éves népesség körében elvégzett, országos reprezentatív közvélemény-kutatása szerint a napi fogyasztási cikkek vásárlásakor a legtöbben a lakókörnyezetükben lévő, legkényelmesebben elérhető üzleteket keresik fel:

a megkérdezettek fele csak abban az esetben választ egy a megszokottól eltérő, valamilyen szempontból éppen vonzónak látszó élelmiszerláncot, amennyiben annak üzletéhez ugyanolyan könnyen el tudnak jutni, mint a legkényelmesebben elérhető bolthoz. A megkérdezettek összességében egytizedéről (11%) mondható el, hogy szinte kimozdíthatatlanul ragaszkodnak egy-egy kedvelt üzletlánchoz, azaz akkor is ezen hálózat üzleteit keresik fel, ha egyébként vannak a közelben kényelmesebben elérhető boltok is.

Az üzletláncok erőviszonyairól árulkodik, hogy egy-egy márka esetében mekkora a kitartó, az adott üzletlánc boltjaihoz feltétlenül ragaszkodó, illetve az éppen ellenkezőleg, az adott boltoktól teljesen elzárkózó potenciális vásárlók aránya. Ebből a szempontból legjobb helyzetben a Tesco van, hiszen a felnőttek 16 százaléka, bárhol is helyezkednek el a márka üzletei, a Tesco boltjaiban szereti megvásárolni a napi fogyasztási cikkeket, miközben csak 5 százalékukról mondható el, hogy teljesen kizárják a lehetőségek közül e kereskedelmi lánc üzleteit. Ebből a szempontból második legerősebb hálózatnak a Reál bizonyult (11 vs. 2 százalék), a harmadik pozícióban pedig a Lidl található (11 vs. 6 százalék). E három láncon kívül még a Spar és a Penny Market láncokról mondható el, hogy a márka üzleteihez feltétlenül ragaszkodók hányada felülmúlja az üzletlánctól elzárkózókét, az Auchan, a COOP, az Interspar, az Aldi és a CBA esetében viszont az adott márkák boltjaitól elzárkózók vannak többen. //

Kapcsolódó cikkeink