Melyik a legintelligensebb vállalat 2015-ben?
Idén újra megrendezésre kerül az „Év intelligens vállalata” verseny. A díjat az a cég kaphatja, amelyik által delegált munkavállalói csapat tagjainak az intelligenciahányados-átlaga a legmagasabb.
A verseny az „Év intelligens vállalata” címért folyik majd, melyet ezek után büszkén viselhet, kommunikálhat a nyertes. A díjat a Mensa HungarIQa adja át, vagyis a legmagasabb intelligenciájú emberek klubja. Ez a szervezet százharmincezer tagot számlál szerte a világon, amelyből több mint 1300-an Magyarországon élnek. A Mensa célja az intelligencia népszerűsítése, az intelligenciára vonatkozó kutatások támogatása, valamint ösztönző közeg biztosítása tagjai számára.
Ez a verseny is az intelligencia népszerűsítéséért született. A feladat egyszerű: a versenyben induló vállalatot képviselő csapat tagjainak a legmagasabb intelligenciaátlagot kell elérnie a két fordulóban. Az első lépcső egy online teszt lesz, amelyen a legjobb eredményt írókat kérik fel a második lépcsőben való részvételre. A második lépcső már személyes jelenlétet igénylő, hivatalos Mensa teszt lesz. Ezeket a teszteket az ország több pontján, több időpontban is meg lehet majd írni, sőt a nagyvállalatok, akik többtucat munkavállalóval neveznek, akár külön időpontot és helyszínt is igényelhetnek.
A szervezők természetesen vigyáznak a munkavállalók személyiségi jogaira és a vállalat jó hírnevére is. Ez annyit jelent, hogy kizárólag a versenyben részvevő munkavállalók tudhatják meg a saját eredményüket, a cégek vezetői és a közvélemény pedig majd csak legjobb 10 vállalat, s majd a díjátadón a legjobb három vállalat nevét.
Tavaly, a díj odaítélésének első évében 18 vállalat mindösszesen 509 munkavállalót delegált a versenybe, akik közül 183 fő érte el a Mensa szintet, vagyis a legmagasabb, az emberiség 2%-ra jellemző intelligenciahányadost.
A szervezők két díjat is átadtak, egyet a 100 fő alatti munkavállalót foglalkoztató KKV-, egyet pedig nagyvállalati kategóriában. A KKV kategória győztese az iData Kft. lett, amely 2005 óta foglalkozik műholdas nyomkövető, útvonal nyilvántartó, járműkövető és lopásvédelmi rendszerek fejlesztésével, gyártásával, üzemeltetésével és értékesítésével. A nagyvállalati kategória I. helyezettje pedig az Ericsson Magyarország Kft. lett, a világ legnagyobb, mobil kommunikációs hálózati berendezéseket gyártó cégének hazai leányvállalata.
Kapcsolódó cikkeink
Ismét Marketing Diamond Awards díjjal gazdagodott a Trade magazin kiadója
Január végén, a budapesti SYMBOL-ban adták át a Marketing Diamond…
Tovább olvasom >Idén is Top Employer díjat nyert a Lidl Magyarország
A független „Top Employers Institute” minden évben elismeri a világ…
Tovább olvasom >Az ALDI nyerte el az „Év Diszkont Üzlete 2022” díjat
Az ALDI Magyarország a 2022 áprilisában Egerben megnyitott üzletével pályázott…
Tovább olvasom >További cikkeink
Mészáros Csoport újabb lépése a baromfi-iparban: teljes irányítás a Gallicoop felett
Január 27-én egy érdekes dokumentum jelent meg a Gazdasági Versenyhivatal…
Tovább olvasom >Az Unilever és a Tesco egyetért: fenntarthatóság nélkül nincs jövő
Az Unilever vezérigazgatója, Hein Schumacher szerint eljött az idő, hogy…
Tovább olvasom >Újabb gyártástechnológiával bővül a Henkel környei gyára
A Henkel Adhesive Technologies környei ragasztógyárában ünnepélyes keretek között avatták…
Tovább olvasom >