Megvette a Vegan Food Group a német TofuTownt
A Vegan Food Group eddigi legnagyobb akvizíciója keretében vásárolta meg a német organikus húsalternatíva-gyártó TofuTownt, amivel az európai növényi alapú piac fontos szereplőjévé válik.
A cikk a Trade magazin 2024/4. lapszámában olvasható.
Az Európa legnagyobb vegán gyárában az olyan német láncoknak, mint az ALDI, a Lidl, a dm és az Edeka kizárólag természetes, organikus tofut, növényi alapú kencéket és húsalternatívákat előállító TofuTown éves bevétele 60 millió euróra rúg. A kibővített VFG – korábbi nevén VFC Foods – így idén nyereségessé válhat, és elérheti célját, azaz a cégcsoport bevételei meghaladhatják a 85 millió fontot.
A vállalat vezérigazgatója szerint az akvizícióval a VFG „a növényi alapú élelmiszerek fontos szereplőjévé” válik.
A TofuTownt 1981-ben alapította Bernd Drosihn, és ma az észak-rajna-vesztfáliai székhelyén és egy 600 000 négyzetméteres alsó-szászországi üzemben működik, mintegy 300 alkalmazottat foglalkoztatva.
A VFG, amelynek célja, hogy „vegán Unilever” legyen, 80 termékcsaláddal rendelkezik, melyek több mint 21 ezer helyszínen kaphatók, és idén számos új termék fejlesztésébe kezdett.
A csoport részvényvásárlási megállapodást kötött a TofuTown összes részvényének megvásárlására, mely tranzakció a hatósági engedélyezés függvényében várhatóan hamarosan lezárul. //
Kapcsolódó cikkeink
2025-ben az AgeCore kereskedelmi szövetséghez csatlakozik a Kaufland
A Kaufland német kiskereskedelmi lánc 2025. január 1-jei hatállyal csatlakozik…
Tovább olvasom >Javult a GfK augusztusra vonatkozó német fogyasztói hangulatindexe
Az elemzők által vártnál erőteljesebben javult a nürnbergi GfK gazdaságkutató…
Tovább olvasom >Átvételi pontokat tesztel a Rossmann Németországban
Átvételi pontokat kínál a jövőben az online rendelések számára a…
Tovább olvasom >További cikkeink
Megvette a Valeo Foods az Appalaches Nature-t
Megvásárolta a Valeo Foods Group a kanadai juharszirup-gyártó Appalaches Nature-t.…
Tovább olvasom >Franciaországban és Brazíliában növekszik, Európában küszködik a Carrefour
Az Európában meglehetős kihívást jelentő körülmények ellenére elégedett a Carrefour…
Tovább olvasom >Közel felére esett vissza az élelmiszer-ipari innovációk száma 2007 óta
A Mintel piackutató cég szerint a 2024 januárja és májusa…
Tovább olvasom >