Megvannak a V-Label nemzetközi verseny nyertesei!
Véget ért a vegán termékek legismertebb nemzetközi tanúsító védjegye, a svájci székhelyű V-Label által immár harmadik alkalommal meghirdetett innovációs világverseny. Lezárult a nemzetközi szakmai zsűri munkája, november 16-án, Londonban, a Plant Based World Europe szakkiállításon mutatkoztak be a nyertesek.
A cikk a Trade magazin 2023/12-01. lapszámában olvasható.

Vendégszerző:
Szöllősi Réka
élelmiszer-politikai
elemző
elelmiszervilag.hu
A fenntarthatósági kategória zsűritagjaként kaptam a megtisztelő és izgalmas feladatot, hogy a kitöltött nevezések alapján egy algoritmus által előzetesen kiválasztott 15 legjobb termék közül kiválasszam a legjobbakat, és mondhatom, hogy bár már szinte rutinos termékzsűrizőnek számítok, ilyen nehéz döntési helyzetben még nem voltam.
A legjobb termékek közé – kevés kivétellel – élelmiszerek kerültek, és a mezőny nagyon széles spektrumon mozgott a képviselt kategóriák tekintetében.
Természetesen a legfontosabb kritérium ebben a versenykategóriában annak a vizsgálata volt, hogy mennyiben jelenik meg a termékben a fenntarthatóságra való törekvés, annak bármely aspektusából nézve. A legjobbak közé bekerült élelmiszerek nagyon szép keresztmetszetét adták az élelmiszeripar által alkalmazható fenntarthatósági stratégiai gondolkodásmódoknak: az alapanyag- és csomagolóanyag-választástól és beszerzéstől, a körforgásosságon alapuló gyártási eljárásokon, az erőforrás-takarékosságon keresztül az értékteremtő újrafelhasználásig, a társadalmi hatások maximalizálásáig, az érintettekkel történő együttműködésig. Nagyon nagy pozitívum, hogy legtöbbjük olyan termékkel nevezett, amelyek fogyasztása hétköznapinak és az adott piacon hagyományosnak mondható, tehát a vegán alternatíva valóban tömegigények kielégítésére is alkalmas lehet (elvileg).
Az élelmiszerszakmai szempontok alapján is azt mondhatom, hogy kevés kivétellel, a legjobb 15-be jutott élelmiszerek megfeleltek a legtudatosabb fogyasztók igényeinek, és a gyártók odafigyeltek a legaktuálisabb táplálkozástudományi elvárások teljesítésére, az összetevők listájának egyszerűsítésére és szűkítésére.
A végére maradt „magyar” szempontból nézve a fenntarthatósági kategória: sajnos azt kell mondjam, hogy a hazai élelmiszerpiac alapos ismeretében különösebben nem ért meglepetésként, hogy magyar gyártó termékével nem találkoztam. Az viszont erősen elgondolkoztatott, hogy a közép-európai régió ugyanakkor kifejezetten erősen képviseltette magát a mezőnyben, ami egyszersmind azért persze nagy örömmel is tölt el, mert arra számítottam, hogy a nagyobb piacokról érkezik majd a toptermékek túlnyomó többsége.
Mindezek alapján azt javaslom, hogy vonjuk le azért tanulságként itthon ebből a versenyből azt a tényt, hogy a szomszédos országokban az élelmiszeripari gyártók és befektetők látnak fantáziát a fenntarthatóság stratégiai megközelítésében és a vegán élelmiszerek kategóriájában, és a legtöbb terméket egyébként a nevezésekben leírtak alapján ráadásul más uniós tagállamokban is forgalmazzák.
(Fun fact, hogy a közönségdíj kategóriában a legjobbak közé került egy magyarországi gyártású, de szlovák forgalmazó neve alatt futó és által benevezett magyaros stílusú növényi alapú füstölt kolbász, hivatalosan „alternatíva” természetesen.) //
V-Label nyertesek 2023
Közönségdíjasok

ALDI, Németország – Vegán füstölt lazac

BeC Natura, Italy – Huile SolÉ® anti-aging hatású napolaj a természetes barnulásért

Dr. Oetker, Németország – Bistro Spicy BBQ Vegan pizza

Herbivore Protein, Kolumbia – Karamellás ízű borsófehérje
Kizárólag karamellt, borsófehérjét, és sztíviát tartalmaz

Lidl, Belgium – Vegán csokoládé mousse

Lidl, Németország – Vemondo termékcsalád

PENNY | FOOD FOR FUTURE, Németország – Vegán Dino-nuggets

Ritter Sport, Németország – Ritter Sport Vegán csokoládé

Schladerer, Németország – Enyhe, ízesítés nélküli, bio, pálinka jellegű rövidital
Innováció kategória győztesei

Fred’s Vegan, Belgium – Fred’s Vegan majonéz
100%-ban fenntartható növényi majonéz, főtt csicseriborsó vizével.

Heura Foods, Spanyolország – F’sh Fillet – Szójafehérje-alapú növényi rántott hal extraszűz olívaolajjal.
Fehérjében, D és B12-vitaminban, jódban és szelénben gazdag, omega-3 forrás.

Lanbiotic, Ausztria – LIPID CARE probiotikus ápoló krém
A Lanbiotic 100%-ban állatmentes eljárással bioreaktorokban termeli a tejsavbaktériumot, az atópiás dermatitiszre hajlamos bőr ápolására.

Nestlé Health Science, Svájc – Compleat növényi fehérje 1.6
Teljes értékű, energiában és fehérjében gazdag növényi alapú készítmény szondatápláláshoz.

WASTEA, Törökország – Alternatív bőr
A teagyártásból származó hulladékanyag felhasználásával, a valódi bőr és a PU minőségi, növényi alapú, bio és 100%-ban újrahasznosítható vegán alternatívájának előállítása céljából. vegán termék.
Marketing&branding kategória győztesei

Lidl, Németország – Vemondo termékcsalád

Ritter Sport, Németország – Ritter Sport Vegán csokoládé

TINDLE, Németország/Hollandia – Növényi alapú csirkehús-alternatíva a
csirke jellegzetes ízével és állagával, nem-GMO növényi alapú összetevőkből

Heura Foods, Spanyolország – Hal- és húshelyettesítő termékcsalád
Szójafehérje-alapú növényi rántott hal extraszűz olívaolajjal, fehérjében, D- és B12-vitaminban, jódban és szelénben gazdag, omega-3 forrás.

Plenty Reasons, Lengyelország – Húsmentes felvágott
Fenntarthatóság kategória győztesei

Oleago, Törökország – Oleatex
Az olajbogyó-hulladék újrahasznosításával készült anyag, a műbőr környezetbarát alternatívája.

Taucherli Chocolate, Svájc – GROW Unmilky termékcsalád
Tejmentes vegán csokoládé organikus, fair-trade kakaóval natúr, mogyoró és málna ízben.

Farm Brothers, Belgium – Mandulás brownie

DESSERTO, Mexikó – Kaktuszalapú bőr

Bodegues Sumarroca, Spanyolország – 2CV vegán bor fenntartható csomagolásban, papírcímke nélkül
Kapcsolódó cikkeink
Folytatódik a növekedés, megtalálta a vásárlók szívéhez vezető utat a MediaMarkt
Jelentősen nőtt a MediaMarkt anyavállalata, a Ceconomy forgalma és nyeresége…
Tovább olvasom >7 millió euróért veszi meg a finn Valio a Rasio növényi fehérje üzletágát
A finn Raisio élelmiszeripari vállalat 7 millió euróért értékesíti növényi…
Tovább olvasom >Az ESG fenntarthatóság egyre fontosabb a hazai kkv-k számára
A fenntarthatóság és a vállalatirányítási szempontok (ESG: Environmental, Social, Governance)…
Tovább olvasom >További cikkeink
Újra növekedési pályán az európai bio piac, Magyarország az öko területaránnyal a globális mezőny első negyedébe került
Elérhetőek a legfrissebb statisztikai adatok az ökológiai gazdálkodás globális fejlődéséről.…
Tovább olvasom >foodora: Valentin-napon már reggel 7-kor óvszert rendelnek
Tarolnak a virágosok, de csokoládét és alkoholt is sokan rendelnek…
Tovább olvasom >A magyar e-kereskedelmi forgalom növekedését már az import hajtja
2024-ben a teljes magyar e-kereskedelmi piac a PwC Q1-Q3 közötti…
Tovább olvasom >