Megvan a kakaóbab helyettese
Megmenekülhetnek a csokoládéfüggők, sikerült megtalálni a kakaóbab helyettesét – olvasható a privatbankar.hu-n.
A kakaót – és a babból előállított csokoládét – az azték hagyaték után gyakran emlegetik az „istenek eledeleként”, ami nem is meglepő: egy időben olyan drágának számított, hogy fizetőeszköznek használták. Időről-időre visszatér a félelem, hogy egyszer mi is visszatérünk ehhez az időhöz: a nehéz termesztés, az ültetvényeket sújtó aszályok és járványok, valamint a területek körüli háborúskodás is mind felfelé hajtja a csokoládé árát, miközben a kereslet évről-évre nő.
A CNN szerint azonban a szakembereknek most sikerült egy megfelelő – és olcsóbb – helyettest találniuk a bab helyére: a mangót. A „Cinderella” rendbe tartozó vad mangófajtából ugyanis rengeteg terem a Nature magazinban megjelent tanulmány szerint. A gyümölcsből kinyert „mangóvaj”, ami összetételében és állagában nagyon hasonlít a kakaóvajhoz, a tudósok szerint jól helyettesítheti a kakaót, így hamarosan akár ebből is készíthetnek csokoládét. A kakaóbabbal ellentétben ráadásul a mangó hamarabb fordul termőre, és a termelők mellett a helyi élővilágnak is fontos táplálékot jelent, így a környezetre is jó hatással lenne az átállás. (privatbankar.hu)
Kapcsolódó cikkeink
Az ízek öröksége, hagyomány és innováció – Stühmer történet, ami megédesítette Magyarországot
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >AI-jal fejleszt új csokoládérecepteket a Barry Callebaut
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >Árharc a Milka csokoládé körül Németországban
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >További cikkeink
Magyar Édességgyártók Szövetsége: trendek 2025-ben és kilátások 2026-ra
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >Fidelity Kitekintés 2026: Ki hozza a csákányt és a lapátot a mesterséges intelligenciához?
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >Így változik az egyéni vállalkozók élete január 1-től: 20 millió forintra emelkedik az alanyi adómentes keret, átalakul a SZOCHO
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >

