Megoszlanak a vélemények, miért nálunk a legdrágább a kenyér
Az ellenzék a miniszterelnökhöz köti, szakértők inkább az oroszok Ukrajna elleni háborújával magyarázzák, miért lőtt ki az élelmiszerek, ezen belül is a kenyér inflációja. Az Euronews különféle magyarázatokat jár körül.

A kenyér ára még tovább fog drágulni a Pékszövetség szerint
A magyar agrártárca – a kormány eddigi kommunikációjának megfelelően – a háborút és az „elhibázott uniós szankciókat” hibáztatja. Feldman Zsolt mezőgazdaságért és vidékfejlesztésért felelős államtitkár szerint legalábbis ezek vezettek rég nem látott energiaválsághoz és a magas inflációhoz, ami az előállítási költségek növekedésén keresztül az élelmiszerárakban is jelentkezik.
„Ha minden bajok okozója a háború, akkor hogy van az, hogy Magyarországon kétszer akkora az infláció, mint Európa többi országában; miért van az, hogy itt az élelmiszerek drágulása egész egyszerűen megfizethetetlen?”
– tette fel a kérdést az ellenzéki DK részéről Dobrev Klára, aki szerint „Orbán Viktor azért bújik a háború mögé, hogy ne őt tegyék felelősség azért, ami ebben az országban történik.”
Az Eurostat szerint azonban a kenyér árának emelkedése elsősorban Oroszország ukrajnai inváziója miatt alakult így, mely jelentősen megzavarta a globális piacokat, tekintve, hogy a két ország a gabona, búza vagy éppen kukorica jelentős exportőrének számított.
És mit mondanak az elemzők? A cikk itt folytatódik.
Kapcsolódó cikkeink
MBH Bank: A januári inflációs adat után 4,6%-ra emeljük idei inflációs prognózisunkat
A decemberi 4,6%-os év/év alapú áremelkedést követően 2025. januárban 5,5%-kal…
Tovább olvasom >Nem magyar sajátosság a kiugró januári infláció – ekkor fékezhet az áremelkedés
Az év eleji áremelések hatásai egyértelműen megmutatkoznak a legfrissebb inflációs…
Tovább olvasom >Rosszabb a magyar cégek termelékenysége, mint bárhol az unióban
A GKI Gazdaságkutató Zrt. friss elemzése szerint 2010 és 2023…
Tovább olvasom >További cikkeink
Újra napirenden az árstop: Mit jelenthet ez a vásárlóknak és a boltoknak?
A nemzetgazdasági miniszter, Nagy Márton hétfői bejelentése komoly visszhangot váltott…
Tovább olvasom >KSH: az ipari termelés 5,3 százalékkal mérséklődött 2024 decemberében
Az ipari termelés volumene 2024 decemberében 5,3, munkanaphatástól megtisztítva 6,4…
Tovább olvasom >Gondok vannak a Mere háza táján
A kiskereskedelmi láncokat felügyelő orosz hatóság, a Roszkomnadzor átfogó vizsgálatot…
Tovább olvasom >