Megnyílt a felújított VakVarjú Buda
A tavaly április óta tartó felújítás után újra kitárta szárnyait Vendégei előtt 2023. január 30-án a VakVarjú Buda, az étteremcsalád legidősebb fiókája.
![](https://trademagazin.cdn.webgarden.io/wp-content/uploads/2024/02/latvanykonyha-683x1024.jpg)
A vendégek nyomon követhetik ételeik készítésének folyamatát a látványkonyha ablakain keresztül
A VakVarjú Budát az alapoktól újították meg, hogy egy modern, játékos, a színekkel és formákkal bátran kísérletező, ám a „budaiság” minden jellemzőjét továbbra is magában foglaló izgalmas és kedves étterem szülessen a helyén.
A vadonatúj külsővel megnyílt Érem utcai fészekben az alapzatba a törzsendégek kedves gondolataival, fotóival, és a kisvarjúk rajzaival teli időkapszulát helyeztek el az építkezés alatt a tulajdonosok – az új VakVarjú Buda az ő szeretetükre épült!
Az ünnepélyes megnyitón Semsei Rudolf, a VakVarjú étteremcsalád tulajdonosa elmondta, hogy Újbuda és az újbudai VakVarjú törzsvendégeinek szenvedélyes szeretete nagyban megkönnyítette ezt a komoly anyagi ráfordítást igénylő beruházást.
Az immár több mint 150 vendég befogadására alkalmas VakVarjú Buda bája és kedvessége, az ételek stílusa és a megszokott árak mit sem változtak, miközben az étterem kívül-belül megújult. A megszokott vendéglős hangulatba egy csipet modern játékosságot kevertek, majd hozzáadtak egy adag napfényt hatalmas üvegfelületeikkel. Az eredmény egy tágas és világos hely, ahol minden sarkon zöldell valami, hogy egy kis természetközeli élményt csempésszenek az étkezések mellé. A kényelmes és bensőséges atmoszféra otthonosságot áraszt magából – mintha csak otthon (l)enne az ember.
A műszaki megújulás sem maradhatott el, a nagy üvegablakokon keresztül a Vendégek bepillanthatnak a konyha szívébe, ahol a legújabb légtechnikai megoldásoknak köszönhetően Urbán Róbert chef és csapata is sokkal komfortosabban dolgozik.
Az ünnepséget az étteremcsalád tulajdonosain kívül megtisztelte részvételével Dr. László Imre Újbuda polgármestere, Hintsch György alpolgármester, Görög András, a körzet önkormányzati képviselője, valamint Simon Károly és Tóth Zoltán, az Újbuda Sportjáért Nonprofit Kft. részéről.
![](https://trademagazin.cdn.webgarden.io/wp-content/uploads/2024/02/szalagatvagas-1024x683.jpg)
A rég várt szalagátvágás a rendkívül otthonossá vált étteremben
Kapcsolódó cikkeink
Édes mesevilág a Duna mellett
Harmadik cukrászdáját nyitotta meg Dobay BudaPart – Cukrászda és Pékség…
Tovább olvasom >Étteremben, mobil nélkül
Ötödik alkalommal szervezi meg a „Mobil Off, Élmény On” programot…
Tovább olvasom >MVI-konferencia a SIRHÁ-n
A SIRHA Budapest 2024 szakkiállítás első napján – immár hagyományosan…
Tovább olvasom >További cikkeink
Gurul, lebeg, italt hűt – A nap képe
Nélkülözhetetlen nyári partner, és több színben is megszerezhetők a Cuddy…
Tovább olvasom >MTÜ: soha ennyien nem nyaraltak Magyarországon, mint idén
Soha ennyien nem nyaraltak Magyarországon, mint idén: az év első…
Tovább olvasom >Több mint 3 millió forintos bírságot szabott ki a Nébih strandbüfékre és streed food árusokra
A strandbüfék és a street food árusító helyek nyári szezonális…
Tovább olvasom >