Megnyílt a 40. AGROmashEXPO
Új korszakába lép a magyar mezőgazdaság, és folytathatja a felzárkózást a legfejlettebb európai versenytársak termelési szintjéhez – mondta az Agrárminisztérium (AM) mezőgazdaságért és vidékfejlesztésért felelős államtitkára szerdán a budapesti Hungexpón, a 40. AGROmashEXPO Nemzetközi Mezőgazdasági és Mezőgép Kiállítás megnyitóján.
Feldman Zsolt a kormány legfontosabb feladatának nevezte, hogy a vidékfejlesztési támogatásokkal a változások nyertesévé tegye a magyar gazdákat, ösztönözve a termelékenység és a hozzáadott érték növelését. A világszintű változások közepette felértékelődik az újítási készség, az információ, a tudás, a globális ellátási láncok korszakában csak azok lehetnek sikeresek, akik egyéni útkeresés helyett együttműködésekre törekednek – hangsúlyozta.
Az államtitkár üdvözölte, hogy a magyar gazdák nyitottak az újítások iránt, hiszen – mint mondta – 2021 első három negyedévében 160 milliárd forintért vásároltak korszerű gépeket, a precíziós gazdaság kiépítését támogató kiírásra pedig több mint 210 milliárd forint pályázati igénnyel jelentkeztek. Feldman Zsolt szerint a fejlődés alapjai az utóbbi évtizedben megerősödtek, a termelékenység az uniós átlag alig több mint 40 százalékáról 60 százalék fölé nőtt 2010 óta, 2023 után pedig a mezőgazdaságnak jutó források több mint fele beruházásokat fog támogatni.
A Nemzeti Agrárgazdasági Kamara (NAK) elnöke szerint az agrártechnológia fejlődése rendkívüli, főképp azzal összehasonlítva, hogy a gazdálkodók évszázadokon át szinte ugyanazt a tudást adták át nemzedékről nemzedékre. Györffy Balázs hozzátette, hogy a kamara fontos feladatának tekinti az újítások megismertetését a termelőkkel, hogy javíthassák a termelékenységüket, és ezzel egyre nagyobb jövedelmet érhessenek el.
A Hungexpo Zrt. vezérigazgatója szerint a AGROmashEXPO hiánypótló rendezvény, amelyet nem helyettesíthetnek az online bemutatók. Az agrárium fejlesztéseit igazán csak a helyszínen lehet megismerni, nem beszélve a személyes találkozásokról, amelyek értékes üzleti megállapodásokat eredményezhetnek – hangsúlyozta Ganczer Gábor. A kiállítás a Hungexpo felújítása előtt is a legnagyobbak közé tartozott, de idén a korábbinál is nagyobb területen várja a látogatókat a térségben immár egyedülállónak számító vásárközpont – tette hozzá. (MTI)
Kapcsolódó cikkeink
Befejeződött a nyári aratás
Néhány kisebb terület kivételével július 24-ig véget ért a nyári…
Tovább olvasom >Minden dísznövénycsoport nettó árbevétele nőtt 2023-ban
A dísznövénytermesztés nettó árbevétele 2023-ban az adatfelvétel keretein belül beérkezett…
Tovább olvasom >Agrometeorológia: a nyári kapás növényeknek nagy szükségük lenne csapadékra
A nyári kapás növényeknek ebben az időszakban lenne szükségük a…
Tovább olvasom >További cikkeink
Jön a 3. Beauty Expo
Idén harmadik alkalommal rendezik meg a ROSSMANN és a Krémmánia…
Tovább olvasom >Jönnek a Debreceni Bor-és Jazznapok
A Debreceni Bor- és Jazznapok a nyár leghangulatosabb fesztiválja, melyen…
Tovább olvasom >Budapest ad otthont szeptemberben az Európai Ökogazdálkodási Kongresszusnak
Idén Budapest ad otthont az Európai Ökogazdálkodási Kongresszusnak (European Organic…
Tovább olvasom >