Meglódult a baromfiexportunk
Az Agrárgazdasági Kutató Intézet (AKI) folyamatosan nyomon követi, és a rendszeres kiadványaiban közreadja a világ mezőgazdasági és élelmiszeripari termék piacainak tendenciáit.
Az Európai Bizottság áprilisban megjelent rövid távú előrevetítése szerint az EU marhahústermelése várhatóan 7,9 millió tonna körül alakul 2019-ben, 1 százalékkal csökkenhet az előző évihez képest. Az Európai Unióban a fiatal bika „R3” kereskedelmi osztály vágóhídi belépési ára 3,63 euró/kilogramm hasított hideg súly volt 2019 áprilisában, 6 százalékkal csökkent egy év alatt. Magyarországon a fiatal bika termelői ára 776 forint/kilogramm hasított meleg súly volt 2019 áprilisában, nem változott jelentősen az előző év azonos hónapjának átlagárához viszonyítva. A vágótehén ára 2,6 százalékkal, a vágóüszőé 6,5 százalékkal emelkedett a vizsgált időszakban.
***
Az Európai Unió baromfihúsexportja 21 százalékkal 315 ezer tonnára, baromfihúsimportja 12 százalékkal 147 ezer tonnára emelkedett 2019 első két hónapjában az előző év azonos időszakához viszonyítva. A NAIK AKI vágási statisztikai adatai szerint Magyarországon 167 ezer tonna (élősúly) baromfit vágtak le 2019 első negyedévében, ugyanannyit, mint 2018 azonos időszakában. A KSH adatai alapján Magyarország baromfihúsexportja 38 százalékkal 46 ezer tonnára, baromfihúsimportja 2 százalékkal 11 ezer tonnára emelkedett 2019. január és február között az előző év hasonló időszakához viszonyítva.
A NAIK AKI PÁIR adatai szerint Magyarországon a vágócsirke élősúlyos termelői ára 3,4 százalékkal 257 forint/kilogrammra, a vágópulykáé 2,8 százalékkal 378 forint/kilogrammra emelkedett 2019 első tizennyolc hetében 2018 azonos időszakának átlagárához képest.
***
A Budapesti Nagybani Piacon a 18. héten a hazai gömbparadicsom mérettől függően 430–463, a fürtös paradicsom 585–645 forint/kilogramm leggyakoribb termelői áron került a felhozatalba. A belföldi szamóca heti átlagára tovább csökkent, 1150 forint/kilogrammra. A Budapesti Nagybani Piacon a belföldi kilogrammos kiszerelésű gumós zeller ára 34 százalékkal 291 forint/kilogrammra, a cékla ára 30 százalékkal 146 forint/kilogrammra emelkedett 2019 1–18. hetében az előző év azonos időszakához képest.
***
Magyarországon a nyerstej országos termelői átlagára 99,49 forint/kilogramm volt 2019 márciusában, 4 százalékkal meghaladta az előző év azonos hónapjának átlagárát. A nyerstej azonnali (spot) piaci ára Olaszországban a 7–16. hét között 9 százalékkal 39,5 euró/100 kilogrammra csökkent. Magyarországon a nyerstej kiviteli ára 94,86 forint/kilogramm volt 2019 márciusában, az előző havihoz képest 7 százalékkal csökkent, az egy évvel korábbihoz viszonyítva 17 százalékkal emelkedett. A kiviteli ár 5 százalékkal maradt el a termelői átlagártól.
Kapcsolódó cikkeink
Jön a szintetikus hús és a műtojás?
Az Európai Bizottság szerdán bejelentette két új európai polgári kezdeményezés…
Tovább olvasom >A tejtermékek feldolgozói értékesítési ára stagnált vagy csökkent
A nyerstej termelői ára nemzeti valutában kifejezve 2024 májusában az…
Tovább olvasom >1,5 milliárd fontot fordít a Lidl brit marhahústermelésre
Megerősíti fenntarthatósági vállalásait a Lidl azzal, hogy a következő 5…
Tovább olvasom >További cikkeink
Megvette a Valeo Foods az Appalaches Nature-t
Megvásárolta a Valeo Foods Group a kanadai juharszirup-gyártó Appalaches Nature-t.…
Tovább olvasom >Franciaországban és Brazíliában növekszik, Európában küszködik a Carrefour
Az Európában meglehetős kihívást jelentő körülmények ellenére elégedett a Carrefour…
Tovább olvasom >Közel felére esett vissza az élelmiszer-ipari innovációk száma 2007 óta
A Mintel piackutató cég szerint a 2024 januárja és májusa…
Tovább olvasom >