Megjelent az iskolatej-rendelet
Tej mellett joghurtot, kefirt és ömlesztett sajtot is kaphatnak az óvoda- és iskolatej program keretében a gyerekek, az erről szóló földművelésügyi miniszteri rendelet a pénteki Magyar Közlönyben jelent meg.
A rendelet augusztus 1-jétől a következő év július végéig öt szállítási időszakot jelöl ki. Egy héten legfeljebb négy tanítási vagy nevelési napon, gyermekenként és tanítási vagy nevelési naponként legfeljebb negyed liter tejegyenértékkel megegyező mennyiségű tejtermék osztható ki.
A különböző zsírtartalmú termékek mellett a natúr és gyümölcsös joghurtok, kefirek, illetve az ömlesztett sajtok szerepelnek a rendelési listán.
A középiskolákban közösségi forrásból, az óvodások, az általános iskolai tanulók, valamint a sajátos nevelési igényű óvodások és tanulók részére pedig részben közösségi, részben pedig központi költségvetési forrásból finanszírozzák az iskolatejet.
A támogatott tejet az szállíthatja, aki rendelkezik a Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal (MVH) előzetes jóváhagyásával. Szállítási szerződést kettő, három vagy öt időszakra lehet kötni.
A szállítók rangsorolása esetén – egyebek mellett – előnyben kell részesíteni azt a szállítót, amely a teljes tanévre szállít, illetve
engedélyezett tejipari feldolgozó üzemmel vagy tejtermelést folytató tenyészettel rendelkezik. (MTI)
Kapcsolódó cikkeink
Eladja a Müller Milk & More üzletágát a brit Freshways csoportnak
A tejipari csoport stratégiai felülvizsgálatot követően döntött az eladásról. Úgy…
Tovább olvasom >Precíziós tejtermelő laboratórium épült Kaposváron
A tehéntartás legkorszerűbb technikai megoldásait felvonultató úgynevezett precíziós tejtermelő laboratórium…
Tovább olvasom >A Nádudvari növelné a hazai gyümölcsjoghurtok arányát a magyar piacon
Két új termékcsaláddal jelent meg a hazai gyümölcsjoghurt piacon a…
Tovább olvasom >További cikkeink
KSH: a kiskereskedelmi forgalom 6,5 százalékkal csökkent az előző év azonos időszakához viszonyítva, és 0,3 százalékkal mérséklődött az előző hónaphoz képest
2023 októberében a kiskereskedelem forgalmának volumene a nyers és a…
Tovább olvasom >Április 1-jétől indulhat a kézi visszaváltási rendszer az önként csatlakozó kis üzletekben
A MOHU MOL Hulladékgazdálkodási Zrt. tervei szerint 2024. április 1-jétől…
Tovább olvasom >GFM: az ipari teljesítmény számos szektorban csökkent
A Központi Statisztikai Hivatal adatai szerint októberben éves alapon 3,2…
Tovább olvasom >