Megjelent az iskolatej-rendelet
Tej mellett joghurtot, kefirt és ömlesztett sajtot is kaphatnak az óvoda- és iskolatej program keretében a gyerekek, az erről szóló földművelésügyi miniszteri rendelet a pénteki Magyar Közlönyben jelent meg.
A rendelet augusztus 1-jétől a következő év július végéig öt szállítási időszakot jelöl ki. Egy héten legfeljebb négy tanítási vagy nevelési napon, gyermekenként és tanítási vagy nevelési naponként legfeljebb negyed liter tejegyenértékkel megegyező mennyiségű tejtermék osztható ki.
A különböző zsírtartalmú termékek mellett a natúr és gyümölcsös joghurtok, kefirek, illetve az ömlesztett sajtok szerepelnek a rendelési listán.
A középiskolákban közösségi forrásból, az óvodások, az általános iskolai tanulók, valamint a sajátos nevelési igényű óvodások és tanulók részére pedig részben közösségi, részben pedig központi költségvetési forrásból finanszírozzák az iskolatejet.
A támogatott tejet az szállíthatja, aki rendelkezik a Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal (MVH) előzetes jóváhagyásával. Szállítási szerződést kettő, három vagy öt időszakra lehet kötni.
A szállítók rangsorolása esetén – egyebek mellett – előnyben kell részesíteni azt a szállítót, amely a teljes tanévre szállít, illetve
engedélyezett tejipari feldolgozó üzemmel vagy tejtermelést folytató tenyészettel rendelkezik. (MTI)
Kapcsolódó cikkeink
1,2 milliárd dollárból épít új tejipari üzemet New York-ban a Chobani
Az amerikai görögjoghurt-óriás, a Chobani bejelentette, hogy 1,2 milliárd dollárt…
Tovább olvasom >Belép a brit Müller a funkcionális egészségmegőrző joghurtok piacára
A Müller UK & Ireland megállapodott az Egyesült Királyság elsőszámú…
Tovább olvasom >Itt a bejelentés: a tejtermékeket és a tojáspiacot is vizsgálja a GVH
Gyorsított ágazati vizsgálatokat indított a Gazdasági Versenyhivatal (GVH) a tej…
Tovább olvasom >További cikkeink
Imádják a nyereményjátékokat a magyar vevők egy friss kutatás szerint
Szinte minden magyar vásárló hajlandó többet költeni, ha ezzel nyerési…
Tovább olvasom >Indul a „Micsoda malacunk van!” sertéshús-népszerűsítő kampány
A magyar termékek vásárlása a nemzetgazdaságot támogatja, munkahelyek megtartását segíti,…
Tovább olvasom >KPMG: Egyszerre optimisták, aggódnak és izgatottak a magyarok, ha AI-ról van szó
A KPMG és a Melbourne-i Egyetem közös nemzetközi kutatása szerint…
Tovább olvasom >