Megjelent az agrárágazati civil szervezeteket támogató pályázat felhívása

Szerző: STA Dátum: 2023. 04. 05. 11:00

Az Agrárminisztérium 2023-ban is segítséget kíván nyújtani az agrárágazati civil szervezeteknek, hogy az idei évben tervezett szakmai, valamint a tárca célkitűzéseihez is illeszkedő projektjeik megvalósításához támogatásban részesülhessenek.

A Parlamenti és Társadalmi Kapcsolatok Főosztálya által kiírt pályázat keretösszege 50 millió forint. Az egy pályázattal elnyerhető vissza nem térítendő támogatás összege 1.000.000 forinttól 3.000.000 forintig terjedhet. A támogatáshoz önerő biztosítása nem feltétel. A kiírás feltételeinek megfelelő szervezetek pályázatukat 2023. április 5-étől 2023. május 5-ig tudják benyújtani a felhívásban szereplő módon. A pályázati felhívás szövegét és annak kötelezően kitöltendő mellékleteit, valamint a pályázati eljárás során végig kötelezően figyelembe veendő beszámoló tájékoztatót itt érhetik el.

Hiánypótlásra a pályázati szakaszban nincs lehetőség, ezért fontos, hogy a pályázó szervezet vezetője alaposan ellenőrizze a befogadási feltételek teljesülését az elkészített pályázati dokumentációban, még annak postára adása előtt.

AM

Kapcsolódó cikkeink