Még csak most kezdődik a baj: kőkemény drágulás jöhet a vendéglátásban
A koronavírus a legjobban HoReCa (Hotels, Restaurants, Cafés – hotelek, éttermek, kávézók) szektort sújtotta. A bajba jutott ágazatot a kormány bértámogatással segítette, de ez nem volt elengedő. Sokan végleg elhagyták a szakmát, mert a túlélés miatt rákényszerültek a váltásra. A jelenlegi helyzet sem túl rózsás, mégis egy kis reménysugarat jelent a fél éve tartó sötét után, hogy nyáron ismét felpöröghet a belföldi turizmus. Most a HelloVidék összegezte, hogyan érintette a szektort a járványhelyzet, illetve annak is utána jártunk, mire számíthatunk idén.
A beutazási korlátozások, illetve a kereskedelmi szálláshelyekre vonatkozó, a járvány megfékezését célzó védelmi intézkedések hatására a belföldi vendégek által a kereskedelmi szálláshelyeken eltöltött éjszakák száma 86 százalékkal esett vissza az előző év azonos időszakához képest. Az ágazatot nagy nehézségek elé állította a vírushelyzet, a legfrissebb adatok szerint pedig a legnagyobb mértékű visszaesést, vidéki szempontból a Balatoni turisztikai régióban tapasztalták.
Kapcsolódó cikkeink
Nagy hazai borravaló-körkép: így jattolnak a magyarok a vendéglátósok szerint
A vendéglátósok 75 százaléka számolt be arról, hogy a vendégektől…
Tovább olvasom >Milliós bérigények és balatoni panorámás szállás: új realitás a nyári vendéglátásban
A balatoni nyár még el sem kezdődött igazán, de a…
Tovább olvasom >Felszolgálhatnak medvehúst a szlovákiai vendéglők
Engedélyezték a medvehús fogyasztását Szlovákiában – jelentették szlovákiai magyar nyelvű…
Tovább olvasom >További cikkeink
Eurostat: stabil növekedést mutat az online platformokon foglalt vendégéjszakák száma az EU-ban
Stabil növekedést mutat az uniós tagországok rövid távra kiadott szálláshelyein…
Tovább olvasom >Semsei Rudolf elismerése
A Menedzserek Országos Szövetsége májusban már 30. alkalommal rendezte meg legrangosabb…
Tovább olvasom >NGM: zsebünkben a pénztárgép – ingyenesen letölthető a NAV ePénztárgép és NAV eNyugta alkalmazása
Zsebünkben a pénztárgép, ingyenesen letölthető a NAV ePénztárgép és NAV…
Tovább olvasom >