Már Magyarországon is csökkenthetik logisztikai ökológiai lábnyomukat a vállalatok
GoGreen elnevezésű környezetvédelmi programjával összhangban, a DHL a szén-dioxid (CO2) kibocsátás pontos mérésére és csökkentésére az ágazatban egyedülálló, teljes körű szolgáltatás portfólióval áll ügyfelei rendelkezésére immár Magyarországon is.
A világ piacvezető logisztikai szolgáltatójaként a DHL cégcsoport a piacon elsőként fogalmazott meg konkrét, a CO2 kibocsátás csökkentését célzó lépéseket. A DP DHL cégcsoport 2015-ös stratégiája keretében CO2 kibocsátását a 2007. évi szinthez képest 30%-kal csökkenti 2020-ig alvállalkozóinak bevonásával. A kérdés stratégiai fontosságú a vállalatcsoportnál, hiszen a szállítmányozási és logisztikai ágazatból származik a globális üvegházhatású gázok 14% százaléka, ugyanakkor az áruszállítás és a raktározás terén keletkező klímakárosító szén-dioxid kibocsátás és káros környezeti hatások számos eszközzel csökkenthetőek – megoldást kínálhat az optimális szállítási útvonalak használata, az energiahatékony raktárházak kialakítása vagy a megfelelő környezetvédelmi besorolású járművek beszerzése.
Az eddigi eredményekkel kapcsolatban elmondható, hogy a DP DHL összvállalati szinten 2014-ig 23%-kal javította CO2 hatékonyságát 2007-hez képest, és az eltelt 7 év alatt több mint 19 millió tonnával csökkent a CO2 kibocsátása. A vállalat által használt elektromosság több mint 60%-a már olyan megújuló energia forrásokból származik, mint szélenergia, víz- vagy napenergia.
A vállalat és a munkavállalók részéről a környezetbarát működés érdekében indított projekteket az úgynevezett GoGreen program fogja össze.A program részeként a DHL partnerei számára kínált GOGREEN szolgáltatás pedig a küldemények szállítása során kibocsátott CO2 mennyiséget semlegesíti olyan globális környezetvédelmi projektek által, mint például az erdőtelepítés. A szolgáltatás hazai bevezetésével Magyarország is csatlakozik azon országok köréhez, akik szén-dioxid semleges szolgáltatásokat kínálnak partnereiknek, így járulva hozzá ökológiai lábnyomuk csökkentéséhez. A GOGREEN részletes és pontos képet ad a szállításokhoz kapcsolódó szén-dioxid mennyiségről, hiszen a jelentésekből nem csak az tudható meg, hogy adott hónapban mekkora volt a cég ökológiai lábnyoma, hanem azt szállítási módok alapján, régiók szerint, vagy akár célországonként is le lehet bontani.
„Azt reméljük, hogy szolgáltatásunk révén pontos képet adhatunk partnereinknek a szállításaik által generált szén-dioxid lábnyomról, és sikerül felhívni figyelmüket a környezettudatos magatartásra a szállítmányozás területén is. Meggyőződésünk, hogy a környezetvédelem és az üzleti siker nem csak összehangolható, hanem azok már szorosan összefüggenek egymással” – hangsúlyozta John Lucas, a DHL Express ügyvezető igazgatója.
A DHL Express saját céljai konkrét megvalósítása érdekében az idei évben új vállalati autókat vásárolt, melyeknek köszönhetően jelentősen csökkent a szén-dioxid kibocsátás, telephelyükön pedig bevezették a teljeskörű szelektív hulladékgyűjtést, melynek hatására számottevően csökkent a kommunális hulladék mennyisége. Emellett kiemelendő, hogy a DHL Express által használt csomagolóanyagok újrahasznosított papírból készülnek, nyomtatott anyagaik esetében előnyben részesítik azon minősített termékeket, melyek megfelelnek a környezettudatos és társadalmilag felelős gyártás feltételeinek.
Kapcsolódó cikkeink
Alkalmazkodás és megújulás
Az elmúlt időszak kihívásai arra kényszerítették a hazai nagykereskedelmi szektort,…
Tovább olvasom >Maximális pontszámot kapott környezetvédelemből a Lucart az EcoVadistól
A harmadik egymást követő évben nyerte el a platina minősítést…
Tovább olvasom >A környezetet védi a Hy-Vee új projektjeivel
Lezárult a Hy-Vee napenergia-projektjének első szakasza az iowai Charitonban. A…
Tovább olvasom >További cikkeink
Reziliencia fejlesztő tananyagokat publikált a Coca-Cola Magyarország #énjövőm platformja
A rugalmasság és alkalmazkodóképesség kulcsfontosságúak a munka világában és a…
Tovább olvasom >Az akadálymentesebb vásárlásért indítanak közös programot a GLAMOUR-napok szervezői és az Access4you
Magyarországon többszázezren élnek valamilyen fogyatékossággal, milliónyian közlekednek babakocsival, és még…
Tovább olvasom >Maximális pontszámot kapott környezetvédelemből a Lucart az EcoVadistól
A harmadik egymást követő évben nyerte el a platina minősítést…
Tovább olvasom >