Már elérhető a kiszereléscsökkentést bejelentő űrlap a Nébih honlapján
A Nébih honlapján elérhetővé vált a kiszereléscsökkentés bejelentésére szolgáló űrlap.
Az online formula segítségével a gyártók, az első magyarországi forgalomba hozók, valamint a nagykereskedők jelezhetik a Nébih felé a kiszereléscsökkentésben érintett termékeket.
A Kormány döntése értelmében egyes kereskedelmi egységekben fel kell hívni a vásárlók figyelmét azon termékekre, melyek a korábban megszokotthoz képest kisebb kiszerelésben kaphatóak. A pontos előírásokat a 1/2024. (I. 9.) Korm. rendelet tartalmazza.
Az érintett termékekről a gyártók, az első hazai forgalmazók, vagy a nagykereskedők kötelesek értesíteni kereskedelmi partnereiket, valamint termékenként első alkalommal a Nébih-et is. A mai nappal elérhetővé vált a kötelezettség teljesítésre szolgáló űrlap a hivatal tematikus aloldalán, a https://portal.nebih.gov.hu/kiszereles-csokkentes oldalon.
Az adatszolgáltató felület előkészítése a gyártói és kereskedelmi szakmai szövetségek bevonásával zajlott. Az űrlap kitöltését kiegészítő információk is segítik, mely segédleteket a hivatal folyamatosan frissíti, bővíti a gyakorlati tapasztalatok alapján.
A Nébih az érintett termékekről nyilvános adatbázist állít össze, ami – a kereskedelmi tájékoztatók kihelyezéséhez igazodva – március 1-jétől lesz elérhető a hatóság honlapján.
Kapcsolódó cikkeink
Több mint 3 millió forintos bírságot szabott ki a Nébih strandbüfékre és streed food árusokra
A strandbüfék és a street food árusító helyek nyári szezonális…
Tovább olvasom >Nébih: kevés hiba a nyári táborokban
Az ellenőrzések számához képest kevés hibát tártak fel a Nemzeti…
Tovább olvasom >A Nébih a nyár folyamán is fejleszti az eGN-t
Folyamatos az elektronikus Gazdálkodási Naplót érintő fejlesztői munka a nyár…
Tovább olvasom >További cikkeink
Megvette a Valeo Foods az Appalaches Nature-t
Megvásárolta a Valeo Foods Group a kanadai juharszirup-gyártó Appalaches Nature-t.…
Tovább olvasom >Franciaországban és Brazíliában növekszik, Európában küszködik a Carrefour
Az Európában meglehetős kihívást jelentő körülmények ellenére elégedett a Carrefour…
Tovább olvasom >Közel felére esett vissza az élelmiszer-ipari innovációk száma 2007 óta
A Mintel piackutató cég szerint a 2024 januárja és májusa…
Tovább olvasom >