Magtározó épül Békés megyében

Szerző: Trademagazin editor Dátum: 2019. 07. 29. 11:12

A bucsai székhelyű Indiancorn Kft. több mint százmillió forintból épít gabonatisztítót és magtározót a település határában – olvasható a beol.hu-n. A vállalkozás a fejlesztésnek köszönhetően bővítheti tevékenységi körét, amivel újabb bevételi forrásokra tehet szert. A gabonatermesztéssel foglalkozó gazdaság részben állami támogatással, részben hitelből fedezi a beruházást.

Néhány kilométerre a településtől a vállalkozás telephelyén már állnak a több száz négyzetméteres épület tartóoszlopai, melyben egy műhely is helyet kap, ahol a tervek szerint a téli hónapokban gépszerelést is vállalhat a cég. Jelenleg az aljzatbetont keverik a helyére a szakemberek.

Fenyődi Attila, az Indiancorn Kft. vezetője elmondta, egy 800 négyzetméteres magtár, mellette pedig egy tisztítóberendezés épül, utóbbi, óránként 25 tonna kapacitásra lesz képes. Mindezek mellett egy 18 méteres, 60 tonnás hídmérleg is a projekt része, melynek elkészültével az ügyvezető elmondása szerint jövő februárig végeznek. Hozzátette, a beruházással egy napelemrendszert is telepítenek, ami a fűtés energiaszükségletét fedezi.

A vállalkozás több mint két évtizede termel gabonát, elsősorban búzát, árpát és napraforgót, több mint 200 hektáron, de mezőgazdasági bérmunkát is vállalnak, nagyságrendileg 100 hektáron. Az ügyvezető felesége agrármérnök, vadgazdamérnök és növényorvos, a gyerekek közt pedig szintén vannak mezőgazdászok. (beol.hu, Busi Ottó)

Kapcsolódó cikkeink