Magazin: A szörp örök

Szerző: Trademagazin Dátum: 2017. 08. 02. 07:35

A szörppiac összeállításunkban részt vevő szereplői úgy látják, hogy a piac mára kettészakadt. Vannak olyan vásárlók, akiknek a pénztárcája az olcsóbb termékek megvásárlását teszi lehetővé, a másik csoport tagjai pedig tudatosan minimum 25% vagy annál magasabb gyümölcstartalmú szörpöket részesíti előnyben. Emellett továbbra is a hagyományos ízek a legkedveltebbek, de egyre nyitottabbak a fogyasztók az újdonságok kipróbálására.

Az Ital Magyarország Kft. szakemberei szerint Magyarországon a szörp mindig is szörp marad: egyszerre eleveníti fel a régi emlékeket, és nyújt új pillanatokat, hiszen mindenki emlékszik a nagyinál eltöltött nyárra, ugyanakkor szívesen fogadja poharában a modern kor ízeit. Éppen ezért úgy gondolják, kevés külső tényező képes számottevően befolyásolni a fogyasztását.

– Az általunk elvárt számokat mind a tavalyi, mind az idei eladások hozzák, szerencsére a terveink elég magasak ahhoz, hogy idén is hozzájáruljunk a szörp kategória fejlődéséhez – állapítja meg Hajnal László, az Ital Magyarország Kft. Ági szörp üzletágvezetője.


Azt is elárulja, hogy a mixelt ízek, ahogy más termékkategóriák, úgy a szörp esetében is egyre kedveltebbek a fogyasztók körében, akiknél egyébként továbbra is jól megfigyelhető a koralapú szegmentáció. A fiatalabb korosztály nyitott az új, modern ízekre, ízkombinációkra, míg az idősebb vásárlók a megszokott ízeket, kiszereléseket és márkákat keresik.


Hajnal László
üzletágvezető
Ital Magyarország

– A kereskedelmi márkák megjelenése, előretörése elkerülhetetlen piaci dinamizmus. Ez a tendencia természetesen változó, attól függően, milyen láncról beszélünk. A márkáknál ezen a ponton kell olyan plusz fogyasztói kommunikációt, aktivitásokat nyújtani, amitől a vásárló többletértéket érez a kereskedelmi márkákkal szemben – teszi hozzá Hajnal László.

A gyümölcsszörpöket, gyümölcsszirupokat, gyümölcsízű szörpöket és gyümölcsitalokat gyártó Pölöskei Italgyártó Kft. egyik tulajdonosa, Nyúl Tamás, a Trade magazinnak elmondta, hogy bár bizonyos mértékű ingadozás évről évre felfedezhető az adott időszaki országosan értékesítésre bocsájtott termékek darabszámai között, de határozottan kijelenthető, hogy a szörp hazánkban egy tradicionális, mondhatjuk „örök” termék. Ezt támasztják alá az elemzésekben fellelhető hullámzásokat fedő stabil trendvonalak, és támogatják a folyamatos fejlesztések és innovációk.

A Pölöskei Italgyártó Kft. kereskedelmi igazgatója, Takács Károly véleménye szerint a fogyasztók továbbra is a márkaterméket preferálják, bíznak a logóval, esetleg védjeggyel biztosított minőségben.

– Érzékelhető az elmozdulás a csökkentett energiatartalmú, mégis maximális fogyasztási élményt adó termékcsaládok irányába, éppen ezért kerültek már jóval korábban kifejlesztésre a 30%-kal, illetve 50%-kal csökkentett energiatartalmú termékeink. Jelentős ízválasztékot biztosítunk továbbá a light és a diabetikus termékeket fogyasztók számára is – fejti ki Takács Károly.


Takács Károly
kereskedelmi igazgató
Pölöskei Italgyártó

Ízmozgások

A Szikrai Borászati Kft. is úgy látja, hogy a vezető ízek stabilan tartják a helyüket. Egyéb ízek vonatkozásában azonban jelentősebb mozgások vannak. Azok, akik nem kötelezték el magukat egy-egy íz mellett, és szívesen kóstolnak újdonságokat, általában többfajta szörpöt vásárolnak, akár teljesen új ízeket is.

– Kiemelkedően nő a bodza és a citrom-lime ízek kedveltsége. Ezeket a gasztronómia is kínálja, mint nyári hűsítőket – jegyzi meg Torbán László, a Szikrai Borászati Kft. kereskedelmi vezetője. Hozzáteszi: az elmúlt megközelítőleg tíz esztendőben erősödött az almaalapú gyümölcsszörpök forgalma. A fogyasztók egy része nem tudott – és jelenleg sem tud – különbséget tenni az almaalapú, illetve „klasszikus” gyümölcsszörpök között, emiatt az árak alapján döntöttek, döntenek egy-egy termék megvásárlása mellett. Az utóbbi két-három évben ez a folyamat megállt. Jelenleg az tapasztalható, hogy a vásárlók ismét a régi bevált receptúrával készült termékeket keresik inkább, és szívesebben fizetnek ki többet egy komolyabb élvezeti értékű „klasszikus” gyümölcsszörpért.


Torbán László
kereskedelmi vezető
Szikrai Borászat


Olaszi Andrea
kereskedelmi igazgató
Szobi Italgyártó

– Eladási csatornák tekintetében azt tapasztaljuk, hogy a hipermarketek és a diszkontok szerepe erősödik, a kis alapterületű üzleteké pedig csökken – egészíti ki Olaszi Andrea, a Szobi Italgyártó Kft. kereskedelmi igazgatója.

A Gramex Drinks szakemberei szerint 2016-ban a szörpfogyasztás korábbi, válság okozta dinamikus növekedése megtorpanni látszott, ezért vált szükségessé a kategória megújítása.

– A szirup egy lassan, de biztosan növekvő szegmens, míg a magasabb gyümölcstartalmú változat egy dinamikusabban növekvő piac, sok-sok versenytárssal. Abban hiszünk, hogy a fogyasztót kedvező árral, minőséggel és innovációval meg lehet győzni – hangsúlyozza Molnár Márta, a Gramex Drinks kereskedelmi igazgatója.

Mint mondja, mind a szirup, mind a gyümölcsszörp esetében a legnépszerűbb íz a málna, illetve a narancs, viszont egyre kedveltebb a kivi is. A szirup esetében jól látszik, hogy a korábban oly népszerű ízek, mint a meggy és a bodza igencsak veszített népszerűségéből, helyette az új ízek, a mangó-lime, valamint a gránátalma kerülnek előtérbe.

– A 2 literes szirup esetében számunkra a legnagyobb piaci partner a nagykereskedelmi, traditional trade piac. Itt Sconto termékünk igen szépen teljesít, míg saját márkát ebben a kategóriában szinte minden modern trade csatornába gyártunk. A magasabb gyümölcstartalmú kategóriában a Magyar 0,7 literes szörpök megjelenése előtt leginkább saját márkás termékek gyártásában voltunk erősek. Jelenlegi célunk, hogy komoly sikereket érjünk el az 1 literes 25% gyümölcstartalmú szörppiacon is a Sconto Prémium termékcsaláddal, kihasználva nagykereskedelmi kapcsolatainkat – avat be a részletekbe Molnár Márta.

Év Terméke díjas az Ági

Az Ital Magyarország Kft.-nél folyamatosan kutatják a lehetőségeket arra, hogy termékeik innovációs lehetőségeit kiaknázzák. Éppen ezért kínálják termékeiket cseppmentes kiszerelésben, valamint csökkentett cukortartalommal.

– Előbbi miatt megkaptuk az Év Terméke díjat – egy reprezentatív fogyasztói kutatás alapján – szörp kategóriában. Véleményem szerint Ági márkánk kiszámíthatósága eredményezte a sikert, azaz állandó minőségben, jó ár-érték arányban, folyamatosan jelentkező innovációkkal vagyunk jelen a piacon. Az új ízek, a cseppmentes kiszerelések és a fogyasztói igényekhez igazított kereskedelmi és marketingstratégia napról napra hozza meg eredményét, melynek egyik nagyon fontos állomása volt az Év Terméke Díj is – mondja Hajnal László.

Megújuló, elsősorban online fókuszú kommunikációjuk mellett back to school aktivitást szerveznek, ahol iskolaszereket és egy osztálykirándulást nyerhetnek a szerencsés vásárlók.

– Fontos számunkra, hogy a szörpfogyasztást egyszerre népszerűsítsük a családok és a közösségek számára is. Erre kiváló alkalom a nyári időszak. Fogyasztói aktivitásunk fő irányvonalának tartjuk a TTL-platformot, mivel ennek mérhetősége, ár-érték aránya sokkal kedvezőbb az olyan vállalatokra számára, amilyen a miénk is – fejti ki az üzletágvezető.

Piroska szörpök magas gyümölcstartalommal

A Szikrai Borászati Kft. az elmúlt évek gyakorlatát követve, idén is szervez fogyasztói nyereményjátékokat a Piroska gyümölcsszörpökre.

– Az idei évben nagy hangsúlyt szeretnénk fektetni szörpjeink kiemelkedően magas gyümölcstartalmára, és egészséges összetevőire, így médiakommunikációban is ezeket az információkat fogjuk preferálni – avat be Torbán László.

Mind ATL-, mind BTL-vonalon aktív a Piroska, de ezek mellett szponzorációkban is részt vesznek. Támogatnak különböző sport- és közéleti rendezvényeket, sportolókat.

– Kiemelkedően fontosnak tartjuk a személyes kapcsolatot vásárlóinkkal, így a jövőben erre a területre szeretnénk nagyobb hangsúlyt fektetni. Céljaink között szerepel a nyári időszakban a fesztiválokon, rendezvényeken való megjelenés, ezáltal is biztosítva fogyasztóinknak az újonnan megjelenő termékeink megismerésének lehetőségét – egészíti ki a Szikrai Borászati Kft. kereskedelmi vezetője.

ATL-vonalon az új Piroska címke bevezetését támogatták óriásplakátok kihelyezésével, BTL-vonalon pedig az évente megrendezett, a vásárlók körében igen népszerű „kupakgyűjtő” nyereményjáték a vezérfonal.

A Szobi szörpök az elmúlt évben újultak meg.

– Az üveges termékek mellett PET-palackos, műanyag címkés termékekkel jelentünk meg a hagyományos, málna és narancs ízek mellett további kedvelt ízekben, úgy, mint eper, bodza, áfonya, valamint trópusi mix – jelzi Olaszi Andrea.

Izgalmas ízek a Scontótól

A Gramex Drinksnél folyamatosan mérik, tesztelik a fogyasztói igényeket.

– Ízek jönnek, mennek, amelyik íz bizonyít, az marad a szortimentben, amelyik nem bizonyít, azt megszüntetjük. Állandó mozgásban van ez a piac. Az unalmas ízeket el kell engedni, mert a partnerek polcai végesek, és inkább egy jól működő termék foglalja a helyet, mint egy kevésbé működő, amihez csak szentimentalizmusból ragaszkodunk – fejti ki Molnár Márta.

A Sconto 2 literes szirup esetében az új ízek az ananász, gránátalma, mangó-lime és kajszibarack. A Sconto Prémium 25% 1 literes termék esetében pedig a málna, narancs, erdei gyümölcs, kiwi-lime, valamint a szamóca.

– A Sconto 2 literes szirupot tekintve olyan piaci szegmensben vagyunk jelen, ahol a közvetlen marketingtechnikák a leghatékonyabbak, ezért itt azokat használjuk, mint például az 5+1 akció, kóstoltatás stb. A Sconto Prémium 25% termékcsaládnál újságos megjelenéseket, kóstoltatásokat, mennyiségi vásárlásokat alkalmazunk – avat be a kereskedelmi igazgató.

A vállalatnál építenek az ATL-vonalra, újságban hirdetnek, és TV-reklámot is terveznek, de alkalmazzák a BTL-eszközöket is, hiszen meglátásuk szerint jelentős szerepe van a személyes eladásnak, illetve a kóstoltatással való meggyőző eladásnak is. Idén először jelentek meg az Amszterdamban tartott PLMA vásáron, aminek már most látják a szakmai lehetőségeit.

Csak új ötlet jöhet szóba a Pölöskeinél

A Pölöskei Italgyártó Kft. a korábbi évtizedekben még nem tapasztalt fejlesztések révén olyan új innovatív termékeket hozott létre, amelyekről bátran ki lehet jelenteni, hogy újrafogalmazták a szörp és a fogyasztó közötti kapcsolatot.

– Mindenekelőtt követjük a fogyasztók ízlésvilágát és az aktuális trendeket, ennek köszönhetően nagyon gyorsan adunk alternatívát új termékekre. 2016-ban a fogyasztók figyelmét megpróbáltuk felkelteni a limitált kiadású termékcsaláddal. Az idei év első limitált terméke az egyre népszerűbb kaktuszfüge már a polcokon van. Eddig 100%-os, töretlen a sikere ezeknek a termékeknek – hangsúlyozza Takács Károly. Hozzáteszi: a Pölöskei márka az elmúlt közel 30 évben már bizonyított, és ezt fogyasztóink a hűségükkel honorálják. Mi pedig ezt a hűséget megköszönve állandó akciókkal, pályázatokkal és különböző nyereményjátékokkal keressük fel fogyasztóinkat, kiegészítésként pedig valódi élményt és egy emlékezetes örömteli pillanatot idéző reklámmal lepjük meg őket.

A vállalatnál csak új ötleteket alkalmaznak. A saját fejlesztésű trade marketing megoldásokat helyezik előtérbe és használják nagy sikerrel. Azt vallják, hogy egy termék soha nincs kész, apró változtatásokkal haladnak a tökéletes felé.

Budai Klára

Kapcsolódó cikkeink