Magazin: Saját kóstolózónában a magyar borok a ProWeinen

Szerző: trademagazin Dátum: 2015. 05. 18. 12:43

Idén március 15. és 17. között már 22. alkalommal rendezték meg a ProWein Bor- és Párlatkiállítást Düsseldorfban. A borászszakma számára kétségkívül Európa egyik legfontosabb találkozóhelyévé vált szakkiállítás szervezői rendkívül pozitívan értékelték az idei eredményeket – tájékoztatta lapunkat Tornai Tamás, a Hegyközségek Nemzeti Tanácsának elnöke.

Sajat kostolozonaban a magyar borok a ProWeinen 1

A borkereskedők szerint a ProWeinre minden érintettnek kötelező elmenni. Tudják mindezt a kiállítók is – 50 országból 5970 kiállító jelent meg a rendezvényen. Valamennyi fontos szőlő- és bortermelő ország képviseltette magát. Idén először például az ismert dél-amerikai bortermelő országok, Argentína, Chile, Brazília és Uruguay mellett Bolívia is részt vett a kiállításon.

Összesen 52 000 igazolt szakmai látogatót láthatott el információkkal a ProWein csapata, amelynek majdnem a fele nem német ajkú volt. A látogatószámot illetően mindez 7 százalékos növekedést jelent az előző évhez képest. Összesen 123 országból érkeztek idén látogatók.

A ProWein történelmében először – a Földművelésügyi Minisztérium a Borkiválóság Program és a Hegyközségek Nemzeti Tanácsa közös szervezésében – a magyar közösségi stand mellett tematikus kóstolózóna is kialakításra került, ahol több mint 30 tétel várta az érdeklődő közönséget a Nemzeti Borkiválóság Programban és az Országos Borversenyen jelesen szerepelt, valamint a jelen lévő kiállítók boraiból. A magyar borok korábban túl színesnek gondolt palettáját sikerült úgy bemutatni, hogy érzékelhető volt: a nagy változatosság megfelelő tematikával érthető és kezelhető érték. A HNT célja a minőségben gyorsan fejlődő magyar borászat számára új, fizetőképes piacok teremtése, ahol termékeink jól hasznosulnak, míg a Borkiválóság Program egyik fő feladata a kiváló magyar borok feltérképezése, összegyűjtése, promóciójának elősegítése bel- és külföldön egyaránt.

A kóstolózónának nagy sikere volt, felkeltette a látogatók érdeklődését, növelte a magyar kiállítók iránti figyelmet. Magyarországon sokan természetesnek veszik, hogy a világban mindenki ismeri a magyar borokat. Elég azonban csupán arra gondolni, hogy 6000 kiállító között kellett a látogatók számára felfedezhetővé tenni magunkat; érzékelhető, a valóságban mennyire meg kell küzdeni a fogyasztók és a szakma figyelméért. A HNT ezért határozott úgy, hogy a ProWein ideje alatt az érdeklődőket számos program, kóstolás, szeminárium várja.

A magyar kóstolózónában a vásár 3 napja alatt napi 5, előre meghirdetett tematikus kóstoltatás, borbemutató került megrendezésre. A VinCe Magazin, a Tokaj Kereskedőház és az FM közreműködésével számos Master of Wine, nemzetközi borszakíró és hazai szakember tartott előadást, és mutatta be német, illetve angol nyelven a borokat a közönségnek. Valamennyi napon bemutatásra kerültek borászatok és borok, kiemelt hangsúlyt kapott Tokaj, a Kárpát-medencei fajták, a kékfrankos, a „vulkánok ölelésében terroir és még sok minden más.
A szervezési idő rövidsége ellenére nagyszámú érdeklődő kereste fel az előadásokat. A vélemények, észrevételek alapján kijelenthető, hogy valamennyien pozitív benyomásokkal, megtapasztalt új ízekkel és illatokkal, sok érdekes információval is gazdagodva távoztak közösségi standunkról: viszik boraink jó hírét. A magyar bor különleges, szükségünk van olyan, saját közösségükben véleményformáló rajongókra, akik lelkesedéssel, igazi szenvedéllyel fordulnak a boraink felé.

Az eredmény ismeretében a HNT bízik abban, hogy egy év múlva még nagyobb kóstolózónát sikerül kialakítani, még több borral, és hogy még több szakembert, véleményformálót tudjunk szakmai kísérettel megszólítani. Az előkészületeket már most meg kell kezdeni, hogy a legjobb szakemberek által tartott előadásokat, szemináriumokat meghirdethessük, a számunkra legfontosabb látogatók programjába azokat beilleszthessük. Megtanultuk a német mondást, miszerint: a kiállítás után már a kiállítás előtt vagyunk!

Sajat kostolozonaban a magyar borok a ProWeinen 2

Sajat kostolozonaban a magyar borok a ProWeinen 3

Sajat kostolozonaban a magyar borok a ProWeinen 4

Kapcsolódó cikkeink