Magazin: MVI-javaslatok a szakképzés reformjához

Szerző: trademagazin Dátum: 2016. 04. 05. 08:29

A Magyar Kereskedelmi és Iparkamara Oktatási és Képzési Igazgatósága lehetőséget biztosított a szakmai szervezeteknek a vendéglátó-ipari szakképzésekkel összefüggő dokumentumok (modulok, kerettantervek, SZVK) véleményezésére. Az MVI vezetése a szakképzési anyagokkal kapcsolatos észrevételeit és javaslatait levélben küldte el az MKIK Oktatási és Képzési Igazgatósága fejlesztő koordinátorának – ennek kivonatát osztjuk meg most olvasóinkkal.

MVI

Tisztelt Kakusziné Körtvélyesi Anikó!

Az MVI örömmel vette a szakképzés reformjával kapcsolatos fejlesztési folyamat elindítását, amelynek célja, hogy a tanulók tudása a munkaerő-piaci igényekkel összhangba kerüljön.

Nagyra becsüljük az Önök által megküldött anyagok kidolgozásába fektetett munkát és szakértelmet, azonban úgy látjuk, hogy a korábbi anyagok átdolgozásán túl érdemi, a képzések egészét érintő szemléletváltásra nem került sor. Erre figyelemmel a megismert képzési dokumentumokban szereplő kompetencia-struktúrára és az egyes szakképzésekre vonatkozóan az alábbi észrevételeink, illetve javaslataink lennének.

Az egyes képesítések modulonkénti leírásai még nem a Magyar Képesítési Keretrendszer (MKKR) szintleíró jellemzőihez (tudás, képességek, attitűdök, autonómia és felelősségvállalás) igazodó tanulási eredményeket tartalmazzák. Indokolt lenne a jelenlegi kompetenciastruktúra felülvizsgálata és az egyes kompetenciák az MKKR 4. szintjének megfelelő tanulási eredményekkel történő összehangolása.

Az egyes szakképzéseket illetően
a következő javaslatokat tesszük

szakács szakképzés:

• A szakácsképzés szemléletváltásának egy ékes példája, hogy a vizsgán nem előre meghatározott menüsorok főzését javasoljuk, hanem egy adott nyersanyagkosárból a szakácstanuló állítana össze egy menüsort. Egy központi gyakorlati tételsor nem nyersanyagkosarakat, hanem nyersanyagkosár variációkat tartalmazna, kötelező nyersanyag-felhasználással együtt.

• A szakmai vizsga munkaterv-készítési feladatainak szándékával egyetértünk, de a szakma olyan szakácsot vár, aki fejben tudja megszervezni munkáját. A valóságban nincs idő munkatervek készítésére. A munkaszervezés mérésére kiváló lehetőséget ad, hogy a vizsgázó a rendelkezésére álló idő alatt elkészítette-e vizsgafeladatát, vizsgaproduktumát.

• A nyersanyagokat a tanuló ne könyvből, biológiai, kémiai, történelmi szemléletmóddal tanulja, hanem ismerje meg a fajtáit, azok ízeit, javasolt elkészítési módjait, a hozzáillő alapanyagokat, fűszereket. Az élelmiszerismeret tantárgy legyen összevonva az ételkészítéssel, az oktató gyakorlati tanár legyen. Amennyiben az összevonás nem lehetséges, kerüljön ki a közös (cukrász, pincér) modulok közül, és kizárólag a szakács vonatkozásában, felhasználási szemléletmóddal mutassa be a nyersanyagokat.

• A konyhai munkának nagyon fontos része az élelmiszerbiztonsághoz kapcsolódó higiénia és a balesetvédelem. Javasoljuk, hogy ezekkel kezdődjenek a képzések, és erre gyakorlati oldalon végig nagy hangsúlyt fektessenek.

pincér szakképzés:

• A mai világ elvárásainak megfelelő pincérképzéshez nem szükséges három év. Javasoljuk a piaci elvárásoknak megfelelő további hasznos és fontos területek elsajátítását, valamint elsősorban gyakorlatorientáltabb képzés megvalósítását.

• A pincér kollégáknak az értékesítés területén is fontos, hogy viszonylag magas fokú ételkészítési ismeretetekkel rendelkezzenek. Ezért létfontosságúnak érezzük, a „konyhai kisegítő” munkakör tematikájának beépítését a pincérképzésbe. A vizsgán ilyen szinten szükséges lenne érteni az ételkészítéshez, de a vizsgázó egyúttal megkapja a „konyhai kisegítő” rész-szakképesítést is.

• A vendéglátó eladó szakképesítés kerüljön be a pincérképzés tematikájába, amelyhez szükség lesz alapfokú cukrászismeretre is. A pincér kolléga a megfelelő tudás mellé megkapná a „vendéglátó eladó” szakképesítést is.

• Javasoljuk a barista képzés és a rendezvényekhez kapcsolódó felszolgálás erőteljesebb megjelenését a pincérképzés tematikájában.

Az alapképzések újragondolásával különösen fontosnak érezzük a vendéglátás-szervező és az üzletvezető szakképesítés összehangolását is.

A vendéglátó szakma nevében kérjük az MKIK-tól új munkacsoport létrehozását, amely átgondoltan és szisztematikusan újragondolja az egyes szakképesítésekhez kapcsolódó képzést.

Tisztelettel:

Magyar Vendéglátók Ipartestülete

Kapcsolódó cikkeink