Magazin: Kőkorszak
Az “italvilág” újra és újra felfedezi a szappankövet – mondhatjuk, hiszen szinte pontosan ötévente megjelenik egy-egy vállalkozás a piacon az ebből a kőfajtából készített “jégkockával”. Az emberek már a vikingek idején rájöttek, hogy a felforrósított szappankő alkalmas arra, hogy hőforrásként használják, lévén sokáig tartja a meleget. Ezer év kellett ahhoz, hogy valaki rájöjjön – a korabeli „kályhára” fordítva is érvényesek a fizika törvényei, azaz a szappankő hűtésre is alkalmas. Ennek megfelelően most éppen egy vermonti cég vágja a követ kocka formájúra, és ajánlja főként whiskeyhez. A kőkocka előnye, hogy anélkül hűti le az italokat, hogy egyúttal fel is hígítaná azokat. „On the rocks” – azt jelenti: „a köveken”, de ezt a kifejezést használja az angol akkor is, amikor valamit jéggel kínálnak, és most már szó szerint is igaz lehet a dolog. Arról viszont nem szól a fáma, hogy a nem is olcsó kis játékszert fogyasztás után hogy szedik vissza a vendégektől, és hogyan mosogatják el!
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Országtorta-selejtező
Az idén tizennyolcadik alkalommal meghirdetett Magyarország Tortája verseny első zsűrizési…
Tovább olvasom >Az AI-generálta reklám kedves bája – A nap videója
Ez a pizzareklám egy éve készült, talán még nem tökéletes…
Tovább olvasom >Az eper luxusa (és csomagolása) – A nap képe
Epercsomagolás a tehetősebbeknek: a philadelphiai Oishii farmon nőtt csodákból egy…
Tovább olvasom >