Magasabb szintű tartástechnológiát ír elő az Edeka a tejtermékek vonatkozásában
Az Edeka Csoport – beleértve a Netto Marken-Discountot is – első alkalommal lépte át az egymilliárd literes határt a 3-as vagy magasabb tartási módban termelt tej esetében. A kereskedő bejelentette, hogy 2024 végéig kizárólag a legalább 3-as tartástechnológiai rendszerből származó saját márkás tejet fog kínálni.
Az Edeka és a Netto Marken-Discount 2024 januárjában a saját márkás kínálatukban megtalálható számos sajttermék esetében állt át a 3-as tartási módból származó tej felhasználására. Az Edeka most bejelentette, hogy már egymilliárd liter 3-as vagy annál magasabb tartási módban termelt tejet vásárolt beszállítóitól. Ez a mennyiség lefedi a sajátmárkás igény nagy részét, és a sajtgyártásban, illetve fogyasztói tejként kerül felhasználásra.
A hamburgi székhelyű csoport az év végéig további előrelépést kíván elérni tejtermék-kínálatának átalakításában. A kereskedő közölte, hogy 2024 végére a fogyasztói tej 100%-a a 3-as (kültéri klíma) vagy a 4-es (prémium/organikus) tartási rendszerből származik majd. A vállalat már most közel áll e cél eléréséhez, hiszen a fogyasztói tej 90%-a – mind a friss, mind az UHT tej – már most is a 3-as és 4-es tartási rendszerben nevelt állatoktól származik.
Az Edeka és a Netto Marken-Discount üzletekben kínált saját márkás sajtok több mint 40%-a készült eddig a magasabb tartástechnológiai rendszerből érkező tejből, ám ez az arány az év végére közel 50%-ra emelkedik. A jövőben a kereskedő a joghurt és a túró esetében is előnyben részesíti a magasabb szintű tartási rendszerekből származó tejet alapanyagként – számolt be a Lebensmittelpraxis.
Kapcsolódó cikkeink
Itt a bejelentés: a tejtermékeket és a tojáspiacot is vizsgálja a GVH
Gyorsított ágazati vizsgálatokat indított a Gazdasági Versenyhivatal (GVH) a tej…
Tovább olvasom >Hódítanak a Tante Enso közösségi alapokon működő okosboltjai a vidéki Németországban
Németországban a Tante Enso a legnagyobb lefedettséggel bíró okosbolt-üzemeltető a…
Tovább olvasom >Átszervezi a németországi gyártást a Danone
A francia Danone „Renew Danone” programjának keretében átalakítja gyártási struktúráját,…
Tovább olvasom >További cikkeink
Húsvéti hosszú hétvége: így alakul az üzletek nyitvatartása 2025-ben
A húsvéti ünnepek idején alaposan átalakul a hazai üzletláncok nyitvatartása:…
Tovább olvasom >A várakozásokon felül alakult az euróövezet ipari termelése februárban
Februárban a várakozásokon felüli mértékben növekedett az euróövezet ipari termelése…
Tovább olvasom >Zsigó Róbert: átlagosan majdnem húsz százalékos az árrésstop hatása
Az árrésstop bevezetésének hatására négy hét alatt átlagosan 18,6 százalékkal…
Tovább olvasom >