Lendületet adhat a halfogyasztásnak az áfacsökkentés
A halhús áfájának 5 százalékra csökkentése lendületet adhat a magyar akvakultúrának, a halászati termékek előállításának, és segíti a fogyasztás növekedését – mondta Németh István, a Magyar Akvakultúra és Halászati Szakmaközi Szervezet (MAHAL) elnöke az M1 aktuális csatornán.
Kiemelte: az áfacsökkentés 15 százalékkal csökkentheti a halárakat. A legnagyobb problémája az ágazatnak, hogy a sertés- és a baromfihús áfájának csökkenetésével versenyhátrányba került – mondta. A fogyasztók a halak árát magasnak tartják, mivel jelenleg egy kilogramm sertéscomb csont nélkül annyiba kerül, mint egy kilogramm élő ponty – tette hozzá.
Hozzátette: Magyarország a környező országokhoz képest versenyhátrányba kerülhet amiatt is, hogy januártól egy uniós irányelv alapján a halastavakat elárasztó vízért is fizetni kell vízkészlethasználati járulékot. Jelezte: kezdeményezték a rendelet módosítását a belügyi tárcánál, mert az tovább rontja az alacsony jövedelmezőséget. A karácsonyt követő hónapokban alig akad vevő a szakboltokban, a karácsonyi időszakban a lakosság az éves mennyiség 60-70 százalékát elfogyasztja.
Beszélt arról is, hogy 2016 végén megalakult a Magyar Akvakultúra és Halászati Szakmaközi Szervezet, a Magyar Haltermelők és Halászati Vízterület-hasznosítók Szövetsége és a Magyar Akvakultúra Szövetség egyesülésével.
Magyarország a 3. legnagyobb pontytermelő ország Európában, a magyar édesvízi halak exportja jelentős, mintegy 30 millió eurót tesz ki évente. Az áfacsökkentés ezért is lehet az akvakultúra kitörési pontja – mutatott rá. (MTI)
Kapcsolódó cikkeink
Idén sem drágul a karácsonyi hal
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >Jelentős pályázati források nyílhatnak meg a magyar halágazat számára
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >Ilyen lesz a karácsonyi halas szezon
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >További cikkeink
KSH: októberben a kiskereskedelmi forgalom az előző év azonos időszakit 3,1, az előző havit 0,5 százalékkal haladta meg
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >A hagyomány és az innováció jellemzi az idei karácsonyi édességpiacot
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >Rekord összegű adomány gyűlt össze az Élelmiszerbank jótékonysági kampányában
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >

