Leállhat az orosz alkoholimport
Adózárjegy-hiány miatt rövidesen leállhat a szeszesitalok oroszországi importja – írta csütörtöki számába a Kommerszant című napilap.
A lap szerint a régi típusú adózárjegyek kifutóban vannak, az újak nyomtatására vonatkozó közbejegyzési pályázat pedig még nem zárult le. Az importőrök között az illetékes vámhatóságok már kiosztották az utolsó zárjegyeket, a raktárkészletek kifogytak.
Az orosz alkoholimportőrök szövetségétől (SzIAL) származó értesülések szerint több forgalmazó, köztük a Bacardí fennakadásokról vagy leállásról panaszkodott. A külföldi borok behozatalára szakosododott Simple Group zárjegy-készletei szeptemberig tartanak ki.
A probléma a kiskereskedelmi forgalmat egyelőre nem érinti, de a Kommerszant által megszólaltatott szakértők szerint az orosz állam súlyos adóbevételektől eshet el, ha a helyzet a lehető leghamarabb nem rendeződik.
Az orosz kormány 2015-ben határozott arról, hogy 2016. szeptember 1.-ig engedélyezi a külföldről behozott szeszesitalok régi adózárjeggyel történő forgalmazását. Az orosz pénzügyminisztérium június közepén jelentette be, hogy kidolgozta a vonatkozó kormányrendelet módosítását , amely alapján további egy évvel meghosszabbíthatnák az alkoholos italok régi típusú zárjeggyel való behozatalát. (Pogár Demeter, MTI)
Előző
Következő
Kapcsolódó cikkeink
Oroszországban gyorsult a kiskereskedelmi forgalom növekedése
Oroszországban gyorsult a kiskereskedelmi forgalom éves növekedése októberben, miközben történelmi…
Tovább olvasom >NAK-FruitVeB: erősödik az importnyomás a káposztafélék piacán
Az erősödő importnyomás miatt nehéz helyzetben vannak a hazai fejeskáposzta-termelők,…
Tovább olvasom >spiritsEUROPE: A földrajzi jelzésekre vonatkozó új szabályok a szeszesital-iparágat védik
A mezőgazdasági termékekre és élelmiszerekre, borokra és szeszes italokra vonatkozó…
Tovább olvasom >További cikkeink
MBH Bank: Az alacsony árak ellenére is kedvezőbbé váltak a magyar élelmiszer-gazdaság kilátásai
A 2023 első fél évében tapasztalt erősödés után a harmadik…
Tovább olvasom >ICCO World PR-jelentés: első helyen az ESG és az MI
Az ESG területére várják a legtöbb befektetést 2024-ben, emellett a…
Tovább olvasom >A várakozások fölött a Magyar Termék védjegyet használók éves árbevétele
Az utóbbi időszak gazdasági fejleményei hatására a korábbiaknál is magasabb…
Tovább olvasom >