Megszűnik az ételkiszállítás az Amazonnál
Az Amazon négy év után állította le ételkiszállítási szolgáltatását, amit a Prime ügyfelek vehettek igénybe – írja a CNBC nyomán az origo.
Az Amazon nyilatkozatában kifejtette, hogy szolgáltatását – ami húsz amerikai nagyvárosban működött – június 24-én állítja be, míg korábban a Nagy-Britanniában történő bővítési tervét is elvetette a cég.
Az Amazon alkalmazottainak kis részét érinti ez a döntés, és közül sokan már új munkalehetőséget is találtak a cégen belül”– áll a cég nyilatkozatában, amiben jelzik, a dolgozóik számára személyre szabott támogatást nyújtanak ahhoz, hogy ismét munkába állhassanak.
Jeremy Scott, az Mizuho Group elemzője, aki az éttermi iparág szakértője elmondta, az Amazon döntését az élelmiszerszállítási ágazat várható konszolidációs hullámának tekinti, és úgy véli, maximum 2-3 vállalat marad talpon.
Ugyanakkor a kiskereskedelmi óriás nem hagyja el teljes mértékben az élelmiszerszállítási iparágat, mivel a vállalat májusban részesedést vásárolt a Deliveroo brit élelmiszer-kiszállítási cégben. Thomas Champion, a Cowen and Company elemzője szerint ez a befektetés azt jelzi, hogy az Amazon „megőrzi bizonyos térség iránti elkötelezettségét”. (origo)
Kapcsolódó cikkeink
AI-együttműködéssel segít az Amazon a márkáknak a hirdetések teljesítményét mérni
Egy mesterséges intelligenciát alkalmazó piacelemző platformmal lépett együttműködésre az Amazon,…
Tovább olvasom >Az Amazon csatlakozott a 2 billió dolláros klubhoz
Az Amazon szerdán bekerült azoknak a vállalatoknak a kis csoportjába,…
Tovább olvasom >Online üzletet indít jövőre az Amazon Írországban
Az Amazon bejelentése szerint 2025-ben új weboldalt indít Írországban, hogy…
Tovább olvasom >További cikkeink
Árukereső.hu: ezt veszik itthon és a régióban a neten kánikula idején
A nyári hőség egyre intenzívebbé válik, és nem csak Magyarországon,…
Tovább olvasom >Hajápolással egészült ki a Rossmann Rutin
2024 elején debütált a Rossmann Rutin, mellyel először bőtípusunknak megfelelő…
Tovább olvasom >Polgárdiban nyitott üzletet a PENNY
Július 25-én Fejér vármegyében nyitotta meg legújabb üzletét a PENNY.…
Tovább olvasom >