Ahol az internet, ott a párnám

Szerző: Trademagazin editor Dátum: 2017. 10. 24. 22:13

Az otthon fogalmának változásairól szól az eNET – Telekom „Jelentés az internetgazdaságról” című elemzése, mely a 2017 szeptemberében végzett online felmérés adatait összesíti. A kényelemre vonatkozó válaszokból kiderül, milyen jelentős eltérés van a generációk otthonfogalma között. Míg a Z-generáció 8–22 éveseinek 88%-a számára az otthon komfortjában első helyen áll az internetezési lehetőség, addig ezt az Y-generáció 23–37 éves korosztályában már megelőzi a tisztálkodás. Az ennél idősebb korosztályoknál az internet már nem szerepel a 3 legfontosabb kényelmi szempont között. Az X-generáció 38–52 éveseinek az otthon kényelmét a tisztálkodási, az ételtárolási, főzési, valamint a tévénézés lehetősége jelenti, a baby-boomer-generáció számára pedig szintén ez a három az elsődleges. A két korcsoport között mindössze fontossági sorrendben mutatkozik eltérés. A legidősebb, 53–71 éves korosztály 53%-a a főzési lehetőséget tartja a legfontosabb kényelmi szempontnak.

Ma már az internet a fiatalabb generációk számára nem csupán kényelmi funkció, hanem alapszükséglet, és a felnőtt magyar internetezők számára is jelentős pozíciót tölt be az online világ. Az internetért cserébe, 1 hónapra 22%-uk az ágyról, 19%-uk pedig még a meleg vízről is lemondana. //

 

Kapcsolódó cikkeink