Magazin: Különdíjas Future Store a Sirha kiállításon

Szerző: Kátai Ildikó Dátum: 2022. 05. 02. 06:23

Az eladáshelyi innovációk tárházával várta a Jövő Áruháza a Sirha Budapest kiállítás látogatóit a Trade magazin szervezésében. A stand elnyerte a Magyar Marketing Szövetség Sirha Marketing-versenyének Különdíját.

Szerző: Kátai Ildikó

2010 óta több vállalat és márka már hetedik alkalommal vesz részt a jövő útjait kereső kezdeményezésben. Idén több mint 700 négyzetméteren 24 társkiállító mutatkozott be az 1200 főt meghaladó érdeklődőnek, csoportos és privát vezetett túrákon. Több új termék, eszköz és szolgáltatás itt volt elsőként látható az országban, sőt a régió­ban is.

Idén több mint 700 nm területen vártuk vendégeinket

Áruszállítás elektromos alternatívával

A Future Store előtt idén egy Mercedes Citan állt, amelynek 2022 második felétől elérhető elektromos változatával válik teljessé a Mercedes portfólió, így minden haszonjármű kategóriában lesz elektromos alternatíva. Második generációs járműveikben majd személyszállító, alvázas, hűtős, mentő és egyéb felépítményes eSprinterek is helyet kapnak. A Mercedes-Benz 135 éve meghatározó az autógyártás és innováció területén, amit a karbonsemleges, új modellportfólió is tükröz. Az emissziómentes áruszállításban az eVito és az eSprinter, az elektromos személyszállításban az eVito Tourer és az EQV modellek bizonyítanak.

Mercedes – A legújabb Citan kishaszongépjármű vállalkozóknak

Tömörített visszaváltás

A Wanzl képviseli a TOMRA göngyölegkezelő márkát, amelynek T70 TriSort modellje mindössze 2m² helyen biztosítja a PET és ALU szelektív és tömörített visszagyűjtését és a betétdíjas üvegek visszaváltását. A 3 különálló konténerben kb. 850 db PET, 1500 db ALU fémdoboz, mérettől függően kb. 200 db üveg fér el. A gép percenként mintegy 45 db göngyöleget azonosít, könnyen tisztítható és karbantartható, számos digitális szolgáltatással rendelkezik.

TOMRA – PET, üveg, és aludoboz, visszaváltó berendezés tömörítéssel és szelektálással

Hívogató bejárat

A Wanzl a legmodernebb technológiákkal segíti a bolti értékesítés minden fázisát. A Galaxy Gate elegáns kapu, gátat szab az illegális bejárásnak és ellenőrzést biztosít. Azonosított beléptetéssel a személyzet nélküli üzletkoncepciók be- és kiléptetési pontja is lehet.

Wanzl – Galaxy Gate vásárlóiazonosítással a be- és kilépéshez

A digitális zárral felszerelt bevásárlókocsik meglévő kereskedői alkalmazásba is tehető applikációval oldhatók ki pénzérme és chip nélkül. A Wanzl Scan Trolley, a bevásárlókocsiba integrált, mobilkészülékkel párosítható szkenner, mellyel nyomon követhető a vásárlás összértéke, és a változások is. A bevásárlókocsik új generációja a Salsa, polipropilénből készül, és újrahasznosított anyagból is rendelhető, ahogy a bevásárlókosarak is, amelyek elérhetők hagyományos alapszínekben, feliratozva, céglogóval, sőt áruvédelemmel is.

Wanzl – Digitális zárral ellátott bevásárlókocsik és újrahasznosított műanyag bevásárlókosarak

Exkluzív kutatás

A GfK kizárólag a Future Store számára készült kutatásából kiderült, hogy a magyar vásárlók 90%-a átnézi az online szórólapokat, közülük 2,5-3-szor annyian nézik okostelefonon (73%), mint laptopon (29%) vagy asztali számítógépen (24%). A vásárlók 66%-a jellemzően kártyával fizet és csak 25% készpénzzel. 12% használ mobilfizetést, sőt 8%-nál ez a legjellemzőbb mód. 62% szívesen utánanézne az élelmiszereken lévő QR-kód segítségével, melyik mennyire egészséges. 55% használná a csemegepultos előrendelés lehetőségét, hogy ne kelljen sorban állni. Kassza nélküli üzletben 55% vásárolna élelmiszert. 54% használna QR-kódos menüt hagyományos étlap helyett az éttermekben. Kérésre a teljes kutatási anyag elérhető. A  kutatás bővebben a Trade magazin 6-7. számában olvasható majd.

GfK – Exkluzív kutatás a Future Store digitális fejlesztéseire

Tudáshálózat a digitalizációért

Az Innoskart Digitális Klaszter országos területen működő, főként IT-szolgáltatásokat nyújtó digitális szakértői csapat. Segítenek az élelmiszeripari és kereskedelmi folyamatokat, termékeket, szolgáltatásokat versenyképesebbé tenni. Rendelkeznek az innovációs fejlesztések megvalósításához szükséges kapcsolatokkal és forrásinformációkkal. Segítenek digitális fejlesztő partnert találni, előkészítik és megírják a pályázatokat, elvégzik a projektmenedzsmentet, és szakértelemmel támogatják a kommunikációt, marketinget. Régóta tervezett fejlesztések, digitalizációs folyamatok válhatnak valóra mentorálá­sukkal.

Innoskart – Digitális fejlesztés és támogatási források a klaszter segítségével

Okoseszközök

A Bizerba több smart eszközt is kiállított. A digitális terminálon a MyOrder – Rendeléstámogató rendszerrel a vásárlók gyorsan rendelhetnek frissárut. A kiválasztott termékről a pultban értesítést kap az eladó, amelyet előkészít, sorszámmal lát el, amit a kijelző kiír. Így az összekészített terméket sorban állás nélkül vehetik át a vásárlók.

Bizerba – Eladáshelyi frissárurendelő

A csemegepultban elhelyezett GSE szeletelőgép kihasználja a gravitációt, így még a nehezebben szeletelhető áruk esetén is használható. Az új generációs Q és K innovatív Bizerba mérlegek a pulti kiszolgálás, önkiszolgáló és előkészítő címkézés mellett támogatják az önkiszolgáló kasszák működését is. A Bizerba mérlegekre fejlesztett applikációk elősegítik az áruházi folyamatok hatékonyságának növelését.

Bizerba – Legújabb mérlegek és szeletelő

A cég új üzletágat is indított a csomagológépek piacán olyan csomagoló berendezésekkel, amelyekkel az ételek, élelmiszerek eltarthatósága sokszorosára növelhető.

Bizerba – Eladáshelyi vákuumos csomagológép

A kasszazónába a Bizerba a SuperSmart vásárlást ellenőrző rendszert ajánlja. A Self-Scanning vásárlás során ellenőrizni kell a kosárba tett termékek egyezőségét, így a keletkező veszteség kiküszöbölhető, a validáló állomások gyorsítják a vásárlók kasszán való áthaladását.

Bizerba –SuperSmart kassza

Tiszta levegőt

A Mielemed által forgalmazott NUXON légfertőtlenítő készülékek az otthonoktól az ipari alkalmazásokig többféle vegyszermentes, környezetbarát megoldást kínálnak. Tiszta levegőben pedig kevesebb a beteg kolléga, nyugodtabb, ezáltal elégedettebb a stáb, a vevők és a vendégek legyen szó lakásról, irodáról, boltról vagy vendéglátásról. A készülékek intenzív szagtalanító hatásúak, megszabadítanak a penésztől, az allergénektől és a pollenektől is. Az ipari, állvány típusú hidegplazma-légfertőtlenítő akár 300 m²-es alapterületet is fertőtlenít.

Nuxon – Hidegplazmás levegőfertőtlenítés üzletek, irodák, üzemek számára

Árubemutatás felsőfokon

A Wanzl üzletberendezési megoldásai minden típusú kereskedelmi egységben alkalmazhatóak. A standon a drótrácsos polcrendszer árutartó funkciót töltött be, egy valós üzletben hangulatformáló lehet. A finompékáru megjelenítésére a legújabb Bakeoff displayt mutatták be, amely átláthatóságot biztosít, integrálható melegen tartó polccal és csomagolt termék kihelyezésére alkalmas modullal is.

Wanzl – Legújabb üzletberendezések és dizájn

A falakon óriásposzter méretben egy zöldség-gyümölcs részleg és egy alkoholosital-osztály képe mutatta be a Wanzl legújabb trendekbe illő tervezéseit.

A Wanzl Wsl hűtőbútorait egy körbe üveg változat képviselte, amely alkalmas előrecsomagolt húsok, húskészítmények, tejtermékek és zöldség-gyümölcs bemutatására, dupla üvegajtós és nyitott kivitelben egyaránt. Kialakítása szabad rálátást biztosít a termékekre, az alacsony lábazatnak, vékony felső fríznek köszönhetően.

Együtt lenni jó

A Wanzl Vino tech borosállványa piramisszerű kialakításával elsődleges és másodlagos, promóciós kihelyezések látványos eszköze is lehet. A Future Store-ban az Ostoros családi pincészet borai kerültek így bemutatásra. Az egri pincészetet az odafigyelés, elkötelezettség, újítás és értékközpontúság jellemzi, új szlogenük: „OSTOROS – Együtt lenni jó!. Az Ostoros borok egyfajta üdítő életérzést közvetítenek a fogyasztók számára, legyen szó közös ünneplésről, egy pihentető estéről, egy kellemes, közös vacsoráról, minden alkalomhoz jó választás az Ostoros Családi Pincészet borai.

Ostorosbor – Együtt lenni jó! kampányt indít a családi pincészet

Digitális tanácsadó

Az AISS Technologies hidat emel az eladóhelyi és online értékesítési csatornák között. A ScreenAdvisor rendszer a vevőélményt állítja a középpontba. A Jövő Áruházában példaként a boros részlegen került bemutatásra az érintőképernyős technológia.

Aiss – Digitális sommelier

Az intelligens rendszer a vevő elvárásaihoz, tervezett ételéhez interaktívan javasol borokat és egyéb kiegészítő termékeket mint egy digitális sommelier. A kiválasztott borok előtti elektronikus árcímke pedig villogni kezd, jelölve a kiválasztott borok pontos helyét, megkönnyítve így a vásárlást.

A rendszer bármilyen termékcsoporttal és digitális árcímkével képes együttműködni, és az aktuális vagy napi készlet-, illetve eladási adatokkal is integrálható, így növeli a forgalmat és a kosárértéket, tehermentesíti a humán munkaerőt.

Csomagolt pékáru

A Future Store pékségében a Ceres mutatta be a toast kenyerek, kalácsok, bejglik, napi pékáruk, piskóta, tortalap és habkarika választékát, melyből több a Hazai Feldolgozású Termék védjegy birtokosa.

Ceres – Új csomagolás és portfólióbővítés

Év elején a Ceres kívül-belül megújította toast szortimentjét. Az élénkebb színű új csomagolásban megújult összetevőjű, vastagabb szeletek találhatók. A Sirha innovációs termékversenyen díjazott Ceres Zöldséges veknit meg is kóstolhatták a látogatók. A zamatos kenyér fehérje- és élelmirostforrás, speciális zabkovásszal készül és ízletes zöldségdarabkákat (sárgarépát, paszternákot, zellert, paprikát, vöröshagymát) és előfőzött, puhított napraforgómagot és lenmagot is tartalmaz.

A három nap alatt több mint 1200 látogatónk volt

Egészséges és fenntartható

A Real Nature Kft. a teljes értékláncon át közel 20 éve tudatosan a legalacsonyabb környezeti kihatással működik. A Joya márka folyamatos bővülő növényiital- és gurtválasztékát megkóstolhatták az érdeklődők. A NÖM, Good Milk tejtermékeket RePet-palackban kínálják, CO2-kibocsátás szempontjából neutrális üzemben készülnek.

Real Nature – Legújabb fejlesztés a borsóital

Tavaly került a portfólióba a Nobilis márka, hazai alapanyagokból korszerű, kényeztető és egészséges termékeivel a hazai és külföldi fogyasztókat célozva.

A Green Heart minden ízében környezettudatos, bio termékcsalád vegán és vegetáriánus termékekkel, változatos ízvilággal, ízekkel és felhasználhatósággal, optimalizált logisztikával érkezik Ausztriából.

Real Nature – Tejhelyettesítők a fókuszban

Új név, új ízek

A MARS Uncle Ben’s márkája megújult, és immár BEN’S ORIGINAL™ néven teljes portfóliójával bemutatkozott. Céljuk, hogy a mindennapok ételeit egészségesebbé, könnyebbé, megfizethetőbbé és ízletesebbé tegyék, és több közösséget szolgáljanak felelősségteljesen. Csokoládé kategóriában az ikonikus Mars, Snickers, Twix márkák mellett a tavaly bevezetésre került Maltesers és az M&M’s Crispy változattal kibővült M&M’s termékcsalád is kihelyezésre került. Az Orbit rágógumik, köztük a Refreshers 7 és 30 darabos kiszerelései, a hullámos felületű cukormentes Orbit cukorkák is impulz állványon voltak láthatók.

Mars – Márkaváltás és portfólióbővítés innovatív termékekkel

A Mars állateledel márkáit a Pedigree és a Whiskas képviselte, melyek folyamatos innovációval hozzájárulnak az egész kategória növekedéséhez, száraz, nedves és jutalomfalat szegmensekben egyaránt.

Disztribúció extrákkal

Az Orbico Hungary Európa legnagyobb teljes körű disztribúciós és ellátásilánc-menedzsmenttel foglalkozó cégcsoportjának, az Orbico Csoportnak a tagja három márkacsaládot hozott el a Future Store-ba.

Orbico – Folyamatos Lavazza- és Lipton-kóstoltatás

A Lavazza márkát retail és horeca vonalon is forgalmazzák, a szemes variánsoktól a kapszulákig. A Lavazza kávépultnál minden érdeklődőt meghívtak egy finom kávéra.

A Lipton a világ első számú, legismertebb teája, Magyarországon pedig az egyik legkedveltebb teamárka. A polcokon a Yellow Label, és Earl Grey mellett számos gyümölcsökkel ízesített változat is megjelent.

Orbico – a Lavazza retail és horeca választéka

A Pringles egy ikonikus chips világmárka. A visszazárható dobozban kapható, ugyanolyan alakú, méretű és egyenletesen átsütött harapnivalók számos kiszerelésben, hagyományos és különleges ízekben is a polcra kerültek.

Orbico – Legújabb Lipton és Pringels variánsok

Hazai és globális kedvencek

A Nestlé hat kategóriával képviseltette magát a Jövő Áruházában.

Nestlé – Innovációk minden kategóriában

A NESCAFÉ a kreativitás, egyszerűség, szociális kapcsolatok támogatása és az optimizmus jegyében kávékoktélok, frappék és cappuccinók kóstoltatásával mutatta be újdonságait. A Starbucks by Nespresso pedig a kávéházak hangulatát viszi az otthonokba a pörkölés és a különböző ízek játékával.

Nestlé – Innovációk minden kategóriában

A Maggi újdonságait az autentikus olasz tésztaételek és az üveges levesalapok képviselték.

A Nestlé és a General Mills partnerségében készült reggelizőpelyhek olyan ikonikus márkákkal, mint a Nesquik, a Cini Minis, Chocapic és a Fitness jelentek meg. A Nesquik kakaós finomságai a reggeli szegmensben kaptak helyet.

A Nestlé csokoládécsalád széles választékkal, lokális – Boci, Balaton – és globális márkák –KitKat, After Eight – új ízeivel és kiszereléseivel édesítette meg a látványt.

A gondolavégeken a Purina One termékcsalád kutya- és macskaeledelei, valamint a Felix macskaeledelek és jutalomfalatok, sőt a cicaleves is bemutatkozott.

Nestlé – Teljes kínálat a Starbuckstól

Több, mint torma

A KOCH’s márka 2021 januárjától a Develey Senf & Feinkost GmbH cégcsoport tagja lett, amelynek termékei 32 országban vannak jelen. A Develey a világ egyik legnagyobb szószgyártója, a McDonald’s elsőszámú szószbeszállítója.

Piacvezetők a magyar tormagyártásban, emellett ételízesítő szószokat és dresszingeket is forgalmaznak, mustárt, majonézt, ketchupot és paprikakrémeket. 2022-től szélesebb termékportfólióval jelennek meg az áruházak polcain, új termékeik a Hamburger és Cheddar szósz, Tzatziki és Cézár salátaöntetek, Jalapeno paprikaszeletek, balzsamecetek és nemzetközi szószok.

Koch’s – Portfólióbővítés a Develey márkákkal

Digitális reklám a boltban

A Digitálisreklám.hu és az Art Match Hungaria közösen fejlesztett interaktív polcrendszere egyesíti a hagyományos, itt a standon épp KOCH’s displayt a modern digitális technológiával. A digitális polcél már messziről megragadja a figyelmet mozgó, képes üzenetével.

Digitális Reklám – Okos polc és digitális polcjelző

A display mellett elhelyezett érintőképernyős, interaktív totemoszlopon folyamatosan változó információs tartalom fut. Árumozgás esetén mozgásérzékelők segítségével szenzorvezérelt tartalom jelenik meg. Amikor egy vásárló levesz egy árucikket a polcról, az adott cikkel kapcsolatos érdekes, hasznos információ jelenik meg a kijelzőn. Ez lehet pl. ételrecept elkészítési videóval, okostelefonnal beolvasható QR-kód, vagy további, kapcsolt termékekre, ízvariánsokra felhívó üzenet is.

A standot félóránként induló szakmai túravezetéssel lehetett megtekinteni

Italújdonágok

A Szentkirályi Magyarország folyamatos innovációkkal és termékportfóliójának bővítésével szolgálja ki a fogyasztói igényeket. Tavaly sikeresen bevezették a Szentkirályi extra dús ásványvizet, amely azóta töretlen népszerűségnek örvend.

Szentkirályi Magyarország – Új termékek ásványvízből és energiaitalból is

A vállalat idei újdonsága a Guarana No Sleep energiaital, amely február elejétől négy izgalmas ízben érhető el a boltok polcain. A baglyos csomagolású, saját gyártású energiaital fogadtatása és a disztribúció kiépülése felülmúlta az előzetes várakozásokat.

Szentkirályi Magyarország – Fókusz a Zero variánsok portfólióbővítésén van

A Szentkirályi által forgalmazott üdítőitalok idei újdonságai a cukormentes 7Up Free – teljesen újrahasznosítható csomagolásban, és bővül a cukormentes Pepsi termékcsalád is egy különleges ízesítéssel.

Fenntartható csomagolás

A DS Smith különböző ágazatokban kínál innovatív, hatékony csomagolási konstrukciókat az FMCG-termékektől az e-kereskedelmi felhasználáson át az ipari területig.

DS Smith – Akciós termékkihelyezés hullámkartonból

A Future Store-ban a zöldség-gyümölcs részlegnél a legújabb akciós, nem tartós display megoldást és a termékek papírcsomagolását állították ki. A fagyasztott, hűtött és készételek műanyag csomagolásának új, még könnyebben újrahasznosítható alternatíváját, az ECO Bowl™ megoldást termelési folyamatokba építve is ajánlják. A 3XposeR®, az SRP, polckész csomagolások új, okos generációja a merchandising és vizibilitás hatékony eszközei. Az önadagoló kiskereskedelmi csomagolási konstrukció, a SalesFront és a vírusokkal szemben védelmet nyújtó Touchguard bevonatú megoldások a vásárlási élményt és biztonságot is növelik.

DS Smith – Fenntartható csomagolási megoldások

Célba érő fuvarok

A Palmsped Cargo 19 éve segít az ellátási lánc stabil működésében, a megbízható áruszállításban, gazdaságos és minőségi szolgáltatással, stratégiai partnerségben, legyen szó hűtést, fagyasztást igénylő termékről, jövedéki alkoholról vagy csereraklap-igényű szállításról. Fő feladatuk a problémamegoldás, a biztonságos háttér megteremtése a jelen és jövő kihívásai – pl. kapacitáshiányok, emelkedő szállítási költségek – közepette.

A Palmsped Cargónál a közúti fuvarozás hamarosan szintet lép a technológiában, előmozdítva a költséghatékonyságot és a környezetvédelmet egyszerre szolgáló informatikai megoldások térnyerését.

Palmsped – Stratégiai partner legyen a logisztikai szolgáltató

Kasszamentes konténerbolt

A Kende Retail Operation mesterséges intelligencián alapuló, automatizált, kulcsrakész konténer üzletével jelent meg a Future Storbe-ban, itt mutatkozva be a magyar piacon. A személyzet nélküli üzlet 24/7, nonstop működésű. Nincs kassza, nincs sorban állás, így a termékek összeválogatása után egyszerűen csak ki kell sétálni a boltból. A fizetés okostelefonnal, applikáción keresztül történik, a termékek beazonosítását egy kamerarendszer teszi lehetővé.

Kende Retail – Az első pénztár nélküli konténerbolt

A mesterséges intelligencia alapú rendszer folyamatosan elemzi az adatokat, támogatja a vezetői, beszerzési döntést és a választékoptimalizálást. A rendszer valós idejű visszacsatolást ad az aktuális forgalomról és készletről.

Látogatóinknak 24 társkiállítónk mutatta be innovációját a 60 perces túra során

Higiénia és a környezetvédelem

A Future Store non-food részlegén az Essity 2022-ben is minden márkájával megjelent.

A Libero Touch a 360° ProSkin óvja a babák bőrét, FSC-tanúsítvánnyal rendelkezik, és külső csomagolása 50%-ban megújuló forrásból származik.

A Libresse csomagolásai 100%-ban újrahasznosíthatóak, a betétek műanyag csomagolása 80%-ban, míg a tisztasági betéteké 100%-ban megújuló forrásból származik.

A Zewa Natural Soft termékcsalád nem tartalmaz hozzáadott színezéket, illatanyagot és allergéneket. A felhasznált rostok 100%-ban biológiailag lebomlóak, a papír krémszínű fehérítésmentes, FSC-tanúsítványú, csomagolóanyaguk 100%-ban újrahasznosítható, a műanyag pedig minimum 33%-ban újrahasznosított alapanyagot is tartalmaz.

A megújult Zewa nedves toalettpapír 2-szer gyorsabban feloldódik lehúzáskor. Biológiailag lebomlik, 100%-ban növényi rostokból készül, színezék- és parfümmentes, bőrgyógyászatilag tesztelt és bőrsemleges pH-értékű. Csomagolása újrahasznosítható.

Essity – Termékfejlesztések a fenntarthatóság jegyében

Újragondolt megoldások

A Henkel célja, hogy 2025-re 65%-kal csökkentse a termelés szén-dioxid-kibocsátását, és csomagolásának 100%-a újrahasznosítható vagy újrafelhasználható legyen.

A Nature Box termékcsalád a „Gondold újra a természetes szépségápolást!” üzenettel hozza a fenntarthatóságot és környezetvédelmet közelebb a fogyasztóihoz. A flakonos variánsokat 100%-ban Social Plasticból készült, újrahasznosított flakonokban kínálják.

Henkel – Fenntartható kozmetikai fejlesztések és csomagolások

A N.A.E. szépségápolási márka gyökerei az olasz gyógynövénytanból erednek, minimum 97%-ban természetes összetevőket tartalmaznak, formulájuk vegán, és EcoCert Cosmos Organic tanúsítvánnyal is rendelkeznek.

A ProNature termékcsalád jelen van a gépi és kézi mosogatószerek, a toalettblokkok és -tisztítók, az ablak- és a fürdőszoba-tisztítók piacán, már kilenc, Bref, Somat, Clin és Pur márkatermékkel. Több természetes összetevővel készülnek, a csomagolásuk 100%-ban újrahasznosított műanyagot és kartont, valamint Social Plastic®-ot tartalmaz, Ecolabel címkével.

Henkel – Lebomló vagy újrahasznosítható csomagolások és fenntartható tisztítószerek

Intelligens polcok

Az S&K Solutions vallja, hogy a digitális címkézésé és polci készletfigyelésé a jövő. A Future Store-ban az e-shelf-lables bemutatta a VUSION címkéket az Automated Shelf Monitoring Captana automatizált polcfelügyelettel kombinálva. A meglévő ERP-rendszerhez csatlakoztatva lehetővé teszik a helyszíntől független központi irányítást, egyszerre több üzletben is. A címkék a Captana leltárkezelési megoldás fő elemei. A polcokat figyelő kamerák pedig azonnal értesítést küldenek, ha a készlet egy előre meghatározott szint alá csökken, így elkerülhető a készlethiány. A rendszer segítségével a polcok feltöltöttsége garantált.

S&K – Elektronikus polccímke és polcfigyelő kamerarendszer, digitális árkijelzéssel

A digitális polcfeliratozás új dimenziója a V:Rail, olyan videós csík, amely az ár kiírása mellett izgalmas videókkal, kiegészítő információkkal ragadja meg a vásárlók figyelmét.

A következő Future Store Innovations standot 2024-ben láthatják újra az érdeklődők

Hazai fejlesztések

A Laurel, a kereskedelmi informatika egyik vezető hazai vállalata több eszközzel is szerepelt. A PayPod készpénzkezelő automata olyan fizetési megoldás a pultos kiszolgálású helyek számára, amely többféle fizetési móddal is használható, helytakarékos megoldás. Előnye a higiénia, a hatékonyság és az elszámoltathatóság. A dolgozók közötti kommunikációt a VoCoVo headset-rendszerrel teszik gördülékennyé, a hektikus árváltozásra pedig elektronikus polccímkékkel nyújtanak megoldást.

Laurel – VoCoVo Kommunikációs eszköz és sokféle méretű elektronikus polccímke

A pénztárzónában bemutatták az első teljesen magyar fejlesztésű önkiszolgáló kassza legújabb modelljét. A külföldön is több helyen használt eszközöket van hogy egy bolt napi vásárlóinak 90%-a veszi igénybe, és tapasztalatok szerint a 2-3 kasszás üzletek számára is rövid távon megtérülő beruházást jelentenek.

Laurel – Az első magyar fejlesztésű önkiszolgáló pénztárgép

Az önkiszolgáló kasszaasztalhoz kapcsolódó WANZL Exit Gate funkciója biztosítja a fizetés megtörténését ellenőrző kiléptetést a fizetési zónából. Ehhez a nyugtán található vonalkód vagy QR-kód beolvasása szükséges csak. 

Laurel – Pénzkezelő berendezés

Kapcsolódó cikkeink