KSH: tovább emelkedtek a mezőgazdasági felvásárlási árak
Májusban a növényi termékek árának 0,9 százalékos csökkenése, illetve az élő állatok és állati termékek árának 15,0 százalékos emelkedése következtében a mezőgazdasági termelői árak 4,5 százalékkal haladták meg az egy évvel korábbiakat, az áprilisi 4,1 és a márciusi 1,4 százalékos növekedés után – jelentette szerdán a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).
Márciust megelőzően az árak hét hónapon keresztül elmaradtak az egy évvel korábbiaktól.
Májusban az élő állatok és állati termékek áremelkedése 0,4 százalékkal gyorsult az áprilisihoz képest, a növénytermesztési és kertészeti terméke éves árcsökkenése 0,3 százalékponttal lassult.
A gabonafélék ára 1,8 százalékkal emelkedett, a gyümölcsök ára 11,9, ezen belül az eperé 18, az almáé 6,2 százalékkal nőtt. A zöldségfélék ára 11,0 százalékkal csökkent, ezen belül a paradicsomé 5,7 százalékkal emelkedett, a zöldpaprikáé pedig 6,9 százalékkal csökkent a tavaly májusival összevetve. A burgonya ára 12,0 százalékkal nőtt.
Az élő állatok termelőiár-szintje 12,8 az állati termékeké 20,2 százalékkal emelkedett.
A vágósertés ára 31 százalékkal nőtt, kilogrammonként 444 forintra, amely az elmúlt évek legmagasabb felvásárlási ára. A tej ára 30 százalékkal emelkedett egy év alatt májusig. (MTI)
Kapcsolódó cikkeink
Agrometeorológia: kedvezőek a körülmények a növények fejlődéséhez
A záporokkal tarkított kora nyárias idő nemcsak a növények fejlődéséhez…
Tovább olvasom >Az állattenyésztési ágazat a nehézségek idején is számíthat a kormányra
A tavalyi esztendő évszázados aszálya, a takarmányhiány, az inputköltségek növekedése,…
Tovább olvasom >Védettek a vetési varjak, de jelentős károkat okoznak a gazdálkodóknak
A vetési varjak az EU-ban védett állatok, ezért – hiába…
Tovább olvasom >További cikkeink
A kötelezőn is túl: még több termékkategóriában, akár 60%-os árengedmény az ALDI-üzletekben
Az ALDI újabb, több terméket érintő és nagyobb mértékű akciókkal…
Tovább olvasom >Kormányszóvivő: június 1-jén indul a kötelező akciózás a boltokban
Június 1-jén indul a kötelező akciózás a boltokban, ez azt…
Tovább olvasom >Új, minden szektorra kiterjedő szolgáltatáskereső portál indul Magyarországon
A Brillit.com megújulásával egy új, minden területet lefedő szolgáltatáskereső portál indul Magyarországon,…
Tovább olvasom >